1552 - Jönnek a törökök!

„Ez ország felől semmi jót nem írhatok kegyelmednek, mert a királynak ő felségének pénze itt nincs, az mi idegen népe vagyon fizetetlenek, kevesek is."

Pánik Magyarországon: jönnek a törökök!

1552 nyarának elején – június folyamán folyamatosan – pánik hangulatról tanúskodnak a végvári kapitányok levélváltásai, melyet egymáshoz és az Udvarhoz írtak volt. Mindenütt ez a félelem visszhangzik: jönnek a törökök! S noha ezzel a vészhírrel a XVI. századi Magyarországon számos alkalommal kellett szembenézni, mégis nagyon különös az 1552-es esztendő. Különös, hiszen – ekkor már tudhatták – személyesen nem a szultán jő ki – ahogyan akkoriban mondták (Nagy Szulejmán addig már hatszor kelt fel hadi élén Magyarország ellen), de az sem volt gyermekbeszéd, amely ekkor a nagy török támadással kerekedett. A teljes szultáni sereg nem, de hadra indultak a magyarországi Hódoltság erői, s közeledett az ország felé Kara Ahmed és Szokollu Mohamed vezérpasák hadi népe...

Az erdélyi határszélen a szultán parancsára mozgósították a román vajdák és a krími tatár kán fegyvereseit, akik az Ojtozi-szoros felé közeledtek. Castaldo őrgróf – a Habsburg-hadak főparancsnoka – Erdélyből kétségbeesetten jelentette, hogy a nyugati zsoldosai a fizetetlenségük miatt zúgolódnak – sőt a parancsot is megtagadják, s kijelentették, hogy nem hajlandók harcolni, ha elmaradt járandóságaikat meg nem fizetik, mi több: a tartomány békés népét fosztogatják és sarcolják:

„E fegyelmezetlen, makacs, barom nép, melyet még saját romlása sem tart vissza a kicsapongástól sokkal inkább pusztítja s ejtheti kétségbe az országot, mint maguk a törökök s a tatárok."

Báthory András erdélyi vajda – a király-pártján – nyomban meg is írta, szinte naponta küldve jelentéseit Bécsbe, hogy annyi pénze sincs, hogy 100 lovast fogadjon Erdély védelmére, noha tudván tudta, hogy nem csak a román-tatár segélyhadak készülnek be a tartományba, hanem a török fősereg egyik fő célja a délvidéki Temesvár elfoglalása lesz. S aztán kezüket kinyújtják majd Lugosra, Karánsebesre, Lippára s az egész Temes-Maros közötti országrészekre. Egyértelműen szólt Nádasdy Tamáshoz írt levelében:

„Ez ország felől semmi jót nem írhatok kegyelmednek, mert a királynak ő felségének pénze itt nincs, az mi idegen népe vagyon fizetetlenek, kevesek is.”

S a pánik egyre csak terjedt. A fenyegetett Temesvárról kérte a segítséget Losonczy István délvidéki főkapitány – ki egy esztendővel korábban sikeresen védelmezte a várat Szokollu Mohamed pasa ellenében –, legalább 1.500 harcosra lenne szüksége, és felszerelésre, munícióra, élelemre... A várőrségben a rémhírek terjedése miatt akkora a félelem, hogy azt várhatják bármely éjjelen megszökhetnek.

Dobó István egri kapitány üzenet Oláh Miklósnak, hogy ide is küldjön a király megfelelő számú katonát – mert Eger nagy vár, s igen kevés nép (hadakozó erő) van benne. Dobó hadnagyai egy részét – Zoltay Istvánt, Káldy Mártont és Pethő Gáspárt – a felvidéki városok és megyékhez küldte segítséget kérni. I. Ferdinánd király pedig elküldött vagy 40-40 lovast (kit Pethő, kit Zoltay hadnagysága alá), s elküldött vagy 250 főnyi jól összeválogatott, harcedzett gyalogot, Bornemissza Gergely vezetésével.

Dobó meg is írta Oláh Miklós érseknek: ha Eger elveszik, azt ne a hadnagyok tunyaságának tudják be, hanem annak, hogy kevés volt benne a katona... (Szerencsére nem így történt – s Eger, mint közismert, ekkor nem veszett el).

Az ország másik részéről – Veszprém eleste után – a város püspöke, aki ekkor Sümegre menekült, írta, hogy az egész török portyázó had Veszprém elfoglalása után kiárad majd a Kemenesaljától egészen a Zalaságig – s tűzzel-vassal mindent elemésztenek, s akkor majd a török hatalmába kerül Stájerország is. Nem véletlen, hogy csak Veszprém elfoglalásának hírére azonnal tizenöt környékbeli falu néptelenedett el (javarészt elszaladtak és más nyugati megyékben kerestek menedéket), s az sem véletlen, hogy a királyt és tanácsosait ekkor egyetlen dolog kötötte le: miképpen lehetne Veszprémet visszafoglalni (ekkor erre nem került sor).

Érdekesség azonban, hogy itt is meglátszik a ravasz Khádim (vagy Hádim, azaz Herélt) Ali budai pasa zseniális furfangossága. A hódoltságiak egy részét kibocsátja nyugat-dunántúli dúlásra, miközben főerőit ekkor már átcsoportosította Esztergom és Buda térségébe, hogy átkelve a Dunán Nógrád, Hont és a felvidéki megyék hódoltatására induljon, s végezzen is ezzel a feladattal, míg a főseregek a délvidéki erősségeket vívják, s aztán egyesült erővel Eger ellen forduljanak. S valóban eddig minden a török hadvezetés szándéka szerint zajlott – mondhatni olajozottan és óramű pontossággal érkezett meg június 15-én Szokollu Mohamed pasa hadereje a Tisza partjára, s kelt át a folyón indult meg Temesvár felé...

Még ugyanezen a napon küldött üzenetet Mágocsy Gáspár, hogy pénz nélkül a katonasága teljesen elzüllött és szétszéledt, de nem hogy a katonák nem akarnak szolgálni, de fizetség híján sem a polgárság, sem a parasztság nem kíván a vár védműveinek megerősítésén dolgozni. Ahogyan Gyulai Vass László fogalmazta – a szolgabírák erről még tárgyalni sem hajlandóak.

Castaldo – még június 17-én is azt írta kétségbeejtően kérve és panaszolva –, hogy az elzüllött zsoldos hadával már nem bír, a lakosság mindenütt előlük menekül, a székelyek készek a felkelésre a „barát” (ti. Martinuzzi Fráter György) meggyilkolása miatt, ki alatt nem kellett annyit fizetniük, mint most, mások inkább a török alá adnák magukat... s mindeközben Gyuláról, Temesvárról, Lippáról s már várakból is hozzá érkeznek a segélykérő üzenetek, de ő mást az üres ígéreten és szavakon kívül semmit sem adhat.

Egyébként ez nem volt teljesen így: 1552 júniusának második felében Castaldo segítséget küldött... néhány mázsa lőport, élelmiszeres szekerek és hat ágyút vontattak a Maros völgyén kifelé Lippára. Az őrgróf azt parancsolta az alantasának, a spanyol Aldanának – ahogy a magyarok nevezték „Nagykampó”-nak – hogy a szállítmányt küldje be az ostrom előtt álló Temesvárra. Aldana azonban, mint a szintén veszélyben lévő Lippa parancsnoka, inkább maga halmozta fel a szállítmányt (sőt két ágyút még Gyuláról is elhozatott). Temesvárra tehát ebből nem érkezett meg semmi. Úgy tűnt, tényleg elérkezett a végóra!

Anthonis Mor festménye Giovanni Baptista Castaldo őrgrófról

(Castaldo ölette le Martinuzzi-Utyesenyicset a király jóvá hagyásával- vagy egyenesen utasítására, ez már nem bizonyos).