1578 - Az elmaradt "nagy kaland"

„…lázadónak tartják őket, pedig már három császárt híven szolgáltak.”

A „nagy kaland” – az esztergomi törökök nagy lehetősége, az „őrizetlen” Komárom lerohanása elmarad…

1578 júliusának folyamán a komáromi naszádosok keserves sorsa – fizetetlenségük miatti nyomorúságuk – oly fokra hágott, hogy mindannyian megtagadták a szolgálatot, s mi több kollektíven el is hagyták őrhelyüket, Komárom várát…

Vészes hír volt ez. Nem csupán azért, mert Komárom stratégiai fekvése okán – a dunai vízi út felső szakaszának ellenőrzése, a „közeli” Esztergom ellensúlya, valamint Győrrel együtt a magyar királyi székváros, Pozsony, és a császárváros, Bécs előbástyájának is számított – bírt nagy jelentőséggel, hanem mert az esztergomi harcias török ellenfél kapva-kapván az komáromi „megzöndülésen”, nyomban igyekezetek egy Komárom elleni rajtaütést végre hajtani. Zamaria Ferrano de Specie Casa – ahogyan Takáts Sándor mondja róla, az idegen származású és nevű, de magyar szívű - főkapitány győzködte őket, s mindhiába könyörgött nekik, hogy Komáromot őrizetlenül ne hagyják. A komáromi naszádosok hajthatatlanok voltak, mint mondják ők, akik már „Bécs ellen is eveztek” (utalván arra, hogy egy zendülés alkalmával így cselekedtek) most is nyomorúságosan vannak, s „Bécsben lázadónak tartják őket, pedig már három császárt híven szolgáltak.”

Nem is a zendülés, de inkább az esztergomiak készülődése, és Komárom veszélyes állapota sürgette meg a bécsi Haditanács urait, hogy a Kamaránál elrendeljék az elmaradt zsoldhátralékok kiutalását. Először csak 2-ezer tallért küldtek, de ez olyan nevetségesen kevés volt a tartozás rendezésére, hogy azt a komáromiak fel sem vették s nagy fenyegetőzésekkel küldték vissza a pénzfizető biztosokat… A történet pontosan nem ismert, de arra következtethetünk, hogy a kifizetések mégis hamarosan megtörténtek, mert a naszádosok újból a dunai őrhelyeiken álltak, így az esztergomi törökök „nagy kaland”-ja, Komárom villámgyors elfoglalása elmaradt.

Hamarosan új várkapitány érkezett a komáromiak élére, Ghymesy Forgách István személyében, aki igen harcias főtiszt lévén – abban kedvezett vitézeinek, hogy a portyázást és „csatára” járást „elnézte”. Sok panasz is érkezett emiatt személye ellen, Bécsből meg is üzenték: „tartózkodjék a viadaloktól, s vitézeit se ösztökélje, s buzdítsa a harcra.”