Korabeli harcmodor - 21 - Álruhás kalandok

„…utaknak lese, kemény harcok helye…”, avagy a végvári harcmódról szólva – immár tizenhatodszor – arról, hogy az álruhás akciók is gyakorta szokásban voltak a török-magyar végeken.

Álruhás kalandok példái…

A hollókői hajdúcsel és Balogh Benedek füleki vitéz vakmerősége Szegeden…

1554. október 31-én kelt levelében Tojgun budai pasa tudósít arról, hogy a magyar hajdúk egy kis csapata álcázva betört Hollókőre…

Takáts Sándor – a romantikus szellemű, de a korszakot forrásaiban igen jól ismerő – XX. század eleji történésze, hangsúlyosan említette a török-magyar végek szokásaiban azt is, hogy a ruházatukban a végek vitézei nem igen különböztek volt egymástól, avagy ha igyekeztek is erre ráerősíteni, nem ok nélkül tették. A magyar és török végek népeinek viseletét – a XVII. század derekán Magyarországon is járt – török világutazó, Evlia Cselebi is több helyen megemlíti, hangsúlyozva, hogy az igen kevéssé üt el egymástól. Ennek „előnyeit” gyakran kihasználták a végvári vitézek mindkét oldalon, hogy az ellenfeleiket megtévesszék, álruhát öltve elég gyakran meglepték a mit sem sejtő ellenfeleiket. Erről hozzunk itt két példát:

1554. októberében jelentette Tojgun pasa, hogy a szécsényi szandzsákhoz tartozó kicsiny nógrádi erősséget, Hollókőt a magyarok álruhásan lepték meg. Bebek György hajdúi Szendrőről török kereskedőknek öltözve Hollókő alá mentek, a szekereiken álcázva még számos fegyveres társukat rejtették el. Szépen így kocsikáztak be a hollókői várba. Az őrségnek még ideje sem volt felocsúdni, amikor „török kalmárok” előrántották fegyvereiket és a szekerekből előugráltak a hajdúk. A meglepett hollókői őrséget lekaszabolták. (Hollókő török garnizonjáról egyébként éppen az 1554-es évből van egy összeírás, mely szerint a várban 45 vitéz szolgált, nevükből kiderül, hogy javarészt a balkáni területről származtak, s volt köztük 16 keresztény vallású is, avagy „rác martalóc.” A tisztjeik azonban ezeknek is törökök voltak.

Egy másik jellemző, de nagyon vakmerő eset a XVII. század elején játszódott le, egy bizonyos füleki vitéz, Balogh Benedek virtusa:

A füleki magyar vitézek az 1610-es és 1620-as években rendszeres vendégek voltak a Dél-Alföldön, Szeged környékén, ahol nem csupán a török szpáhi-birtokosok vagyonára jelentettek veszélyt, de gyakran elhajtották a magyar mezővárosi polgárok, vagy gazdag jobbágyok marháját. Ezt az is megkönnyítette – amely minden bizonnyal nem volt egyedülálló jelenség a végeken –, hogy egy szegedi születésű, de Fülek városában katonáskodó vitéz, egy bizonyos Balogh Benedek volt a füleki portyázók vezetője, aki "bátor tettei miatt igen nagy hírnévre tett szert a végeken. Egyszer tudomására jutott, hogy egy török főtiszt kíséretével a magyarországi török várak szemléjére indul. Balogh Benedek embereivel rajtaütött a törökön; a csauszt és kíséretét az utolsó emberig levágták. Utána ők öltöztek be a török ruháiba, s – mivel valamennyien jól beszéltek törökül – a csausz megbízólevelét felmutatva bevonultak Szeged várába. A kapunál azonban valaki felismerte Baloghot, de ő elnémítva az illető személyt bevonult a várba. A szegedi bég fogadta őket, majd mikor távozni készültek, embereket adott nekik kíséretül. Balogh Benedek és emberei – mikor már elég messze jutottak a szegedi vártól, rárontottak a szegedi várból velük jött kíséretre, s levágták őket."

Természetes, hogy az ilyen öngyilkosnak mondható "kaland" csak ritkán járt ily szerencsével, sőt a török ellenféle legalább annyira ismerte ennek a taktikáját, hogy igen nagy bravúr kellett hozzá, hogy ki lehessen csalni őket.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

A hollókői rom, ma.

Takáts Sándor: A magyar gyalogság megalakulása. Bp. 1908. (reprint) 39.

 lásd. VERESS. D. Csaba: A szegedi vár. Bp. 1986. 75-76.