Török és mongol íjászok a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen:

2013. április 16-n török és mongol íjászok voltak a Mohácsi Történelmi Emlékhely látogatói. Sajnos a hazai sajtóban elég kevés hírt kaptunk arról az eseményről, hogy a két ország jeles íjászai hazánkba látogattak. Jelen pillanatban 2 rövig hír található csupán az világhálón, amikor a mongol és török íjászok ellátogattak a Kassai-völgybe.

 

      

 

Az emlékhely üzemeltetője Varga György keresett meg telefonon és adta hírül, hogy mongol és török íjász vendégek fognak érkezni hozzá. Ha szeretnén velük találkozni, akkor szívesen lát és jöjjek el. Természetesen éltem a lehetőséggel. Kis késéssel, de megérkeztek az íjászok. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a mongol és török íjászok kisérői jeles magyar íjászok voltak: Monus József, Posta Pál, Posta Csongor és Posta Donát. Érdeklődéssel hallgatta mindenki a mohácsi csatát bemutató idegenvezetést. A múzeum épületében megtekintették a kiállított fegyvereket, ruhákat és megnézték a török nyelvű animációs filmet is. A kisfilm után a csapat felment a sírkertbe és megnézte a sírjeleket. Jól esett minannyiuknak a kellemes séta a hosszú és fárasztó utazás után. 

 

A sírkertben sétálva sokat beszélgettem Mónus Józseffel, aki rengeteget kérdezett a csatával és a török korral kapcsolatban. Az emlékhely sírjeleinek megtekintése után szinte tapintható volt, hogy milyen mélyen átérezte az itt nyugvó hősök sorsát és az ország tragédiájának kezdetét. Monus József elmondta:

"Egy világrekordot pedig tiszteletem jeléül Mohácsnak és a mohácsi csatában elesett hősök emlékének ajánlom fel. 29-n minden nyílvesszőmre "1526 Mohács 15 óra" lesz ráírva, hogy aki látja majd a fényképeket valaha is, és látja a nyilat, és olvassa a sorokat, mindig felvetődjön újra és újra a nézőben,  mit is jelenthet ez!    Az itt elesettek tiszteletére fogom Amerikában megfeszíteni az íjamat, és azokért az emberekért, akik továbbadják az utókornak a  történelem e neves, mégis számunkra fájdalmas csatájának történetét.

 

Én nem tudtam, hogy az emlékpark ilyen jó és hozzáértő,  szívükön viselő ember, emberek kezében van. Jó, hogy egymás mellett állunk, hittel és tisztelettel  és rágondolva a múltra, mindannyiunknak akikkel ma itt találkoztam, könnybe lábad a szeme. Ezek az emberek tudják átérezni azt a sok fájdalmat, amit ez a hely még a mai napig is sugároz.

 

Ez egy olyan csata volt, ami talán kezdete volt egy időtlen időkig tartó ellenállásnak, emlékezzünk hát rá teljes tisztelettel! Én a magam módján felhívom e dátumra és helyre világszerte a figyelmet egy világraszóló eredménnyel!

 

Végezetül, hogy a vendégeinkről is essen szó, elhoztuk őket, hogy megmutassuk e emlékhelyet a többek között a világszerte is neves íjász vendégeinknek, hála Posta Pál a Tradicionális Íjász Világszövetsége alelnökének! " ..mondja József. Szívből köszönjük!