Ismejük meg jobban Hunyadi Jánost:

A napokban kölcsön kaptam Hóman Bálint és Szegfű Gyula: Magyar történet (1936) című munkájának II. kötetét. Szívem szerint az egész könyvet bemásolnám, de ez fizikailag lehetetlen feladat lenne. A számomra fontosabb részeket viszont elkezdtem feldolgozni. Ezek közé tartozik Hunyadi János életének, főbb eseményeinek  a bemutatása. Hunyadi János élete ifjú korától egészen a haláláig több részben kerül feldolgozásra. Miért Hunyadi János? Azért, hogy folyamatában tudjuk követni Magyarország sorsát (és romlását) a mohácsi csatáig. Hunyadi János harcait a törökkel vehetjük kiinduási alapnak, annak ellenére, hogy már ő előtte is hadakoztunk jócskán a török ellen. A kezdetek kezdetéig nem akartam visszamenni.

Másik okom Hunyadi János életének bemutatása mellett az volt, hogy most végeztem Bán Mór: Hunyadi című könyve első részének az elolvasásával. Aki olvasta az tudja mire gondolok, aki még nem olvasta, annak csak ajánlani tudom.

 

Aki később olvasta ezt az írást annak ezen a linken keresztül elérhető az eddig feltett összes írás.

Aki pedig kíváncsi az egészre, annak javaslom az elektronikus könyvet:

 

Újra a régi:

Elkészültem a honap költöztetésével. A képek is a helyükre kerültek. A költöztetés során előfordult olyan, hogy a másolások során egy-kettő kép elveszett az írásokból. Az "új tartalmak" rovat is helyére került. Mint látható már vannak is "friss" írások, dokumentumok. Most Perényi Péter élete és történelmi tevékenysége került feldolgozásra.

 

A honlappal párhuzamosan vezetett blogra is heti rendszerességgel kerülnek fel újabb anyagok. Tehát akit érdekel a török kori Magyarország élete és nem elégszik meg a történelem könyvekben található tananyaggal, annak tartalmas és jó olvasgatást kívánok!

"Képtelenség"

A mai nappal elkészültem a honlap szöveges részének átköltöztetésével a mohacsi-csata.hu oldalra. Gyorsabban ment mint gondoltam. A nehezebb része ezután fog következni. A képeket egyenként meg kell keresni és egyenként hozzá kell csatolni az írásokhoz. Remélem végezni fogok vele a hónap végéig.

Új fejlemények

Sajnos a költöztetés során felmerült technikai problémát nem sikerült megoldani. Ezért február végéig minden egyes tartalmat külön-külön át kell másolnom a mohacsi-csata.hu oldalra. Remélem végzek ezzel a munkával a hónap végéig. Amint elkészültem ki fogom írni a honlapra.

A honlap látogatottsága

Szeretném megköszönni minden látogatónak azt, hogy megtisztelt az érdeklődésével annak ellenére, hogy az év eleje óta nem került fel új tartalom a honlapra. Január eleje óta azon dolgozom, hogy a honlapot át tudjam költöztetni egy másik tárhelyre. A részletekkel nem kívánok untatni senkit. A lényeg az, hogy nem egyszerű feladat. A mohacsi-csata.neobase.hu kiterjesztésű honlap elvileg február végéig lesz elérhető. Amennyiben sikerül a költöztetés, akkor a honlap csak a mohacsi-csata.hu néven lesz elérhető. Nagyon sok anyag vár feltöltésre, de addig míg nem rendeződik a honlap sorsa, addig nem teszem fel.

 

Január hónapban a honlapnak 514 látogatója volt, összesen 577 alkalommal. Ezen látogatások során 1.367 oldalmegtekintés történt.

 

Köszönöm az eddigi látogatásokat és türelmet kérnéka folytatásig. Köszönöm szépen!

Tartalom átvétel