Az emlékezet színterei. In Memoriam Kiss Béla. 

Ami befogad, az helyt ad az eseményeknek az térként kezd el viselkedni. Jelen esetben a színtér nem a színe-java, hanem a történetek és a tárgyak helye. A jelentések nyomába szegődök, hogy ráleljek azokra a nyomokra melyek nincsenek rögzített jelként a szövegekben. Kiss Béla szövegeit, képeit, térképeit azért tanulmányozom (olvasom, elemezem, értelmezem) hogy megtaláljam benne a szerző azon szándékait melyek értésre juttat. Ezen túl a félreértések is érdekelnek, mivel azok is az értésre jutáshoz tartoznak azért, mert annak fonákjai. Minden történetírás a jelen története. Annak, hogy miképp olvasunk, gondolunk-képzelünk el eseményeket, helyeket, kutatási eredményeket. Diskurzusok és leletek alapján egy múltat a jelenben és mire jutunk általa mai értelemben. Kiss Béla munkásságának jelen-levővé tétele a Kiss Béla monográfia egyik nagy lehetősége. 

A hely és a "táj hermeneutikája" nem csupán a térképek, a földrajzi nevek, a helység-nevek hálója, nem a térképbe íródott jelek értelmezéséből adódik, hanem a viszonyokból, az eseményekből "sejlik" fel vagy nem sejlik fel! Ott marad, benne "ragad" a nem ismertben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kedves mohácsiak!

Ünnepi gondolataimat egy olyan fogalom köré rendeztem, amely nagyon fontos szerepet játszott egykor a csata idején, de fontos volt a szerepe a 100 évvel, az 50 évvel ezelőtti megemlékezéseken, illetve fontos lesz  a négy év múlva esedékes megemlékezési aktusok megszervezésében is, ez pedig a felkészülés. Közeledik a mohácsi 500 éves évforduló, évtizedünk legjelentősebb emlékezeti eseménye. Érdemes tehát elgondolkodnunk a felkészülés jelentőségén.

Mi történt 496 évvel ezelőtt? 

Mindkét fél a nagy, döntő összecsapásra készült. Reggel fél 6 körül, a reggeli ima után a török csapatok, mintegy 80 ezer fő, a táborbontás után elindult Mohács irányába. Még a mai Horvátország területén egy oszmán lovascsapat elkanyarodott nyugat felé, hogy fedezze a főúton továbbnyomuló fősereget, továbbá hogy felderítse a magyar sereg aznapi szándékait. A majdani csata helyét az elöl haladó Ibrahim nagyvezír csapatai dél körül érték el. Brodarics István beszámolója alapján tudjuk, hogy egy Földvár nevű falunál foglalták el állásaikat, majd némi tanácskozás után úgy döntöttek, hogy nem bocsátkoznak harcba, tábort vernek, az ágyúikat pedig beássák a magyar és szövetséges csapatokkal szemben. Felkészültségük azonban nem volt teljes, ezért úgy döntöttek, hogy meg kell várni a szultánt és a vele később érkező haderőt is. A csatát másnap gondolták megvívni. A katonák harci tűzben égtek, így azt mondhatjuk a lelki felkészülés a részükről megtörtént.