1 - A fürkész tekintete. In Memoriam Kiss Béla.

A fürkész tekintete. In Memoriam Kiss Béla.

Wilhelm Dilthey a hermeneutikát, mint az írásos emlékek értelmezését érti. Hans-Georg Gadamer a képeket  is beemeli a hermeneutikai vizsgálódás körébe. A történet-fürkész tekintetről illetve a nyomok s leletek értelmezéséről lesz szó. ’A’ történelem nem létezik, csak történetek és értelmezések vannak. Kiss Béla karakterére és történetértelmezéseire emlékezünk.

A történész tényeket, okleveleket, szövegeket keres és értelmez. A hadtörténész hadi eseményeket. A régész leleteket. Ők tudósok. A fürkész kíváncsi, önhajtott, fáradhatatlan ember. Nyomokat keres, kutat, hogy ráakadjon a nem láthatóra, nem találhatóra. Személyre, állatra, tárgyra, dologra. A fürkész járja a határt, bejárja évek alatt az egész terepet. A múlt történései, tárgyai, tetemei után nyomoz. Mint a vizsla a vad után. Elszántan keresi az idő nyomait. Rá szeretne jönni a még meg-nem-mutatkozóra, a meg-nem-ismertre, a  rejtélyre, a titokra. Annak nyitjára s megértésére. A tanár az, aki átad, magyaráz, tanít. Ismereteket,  tapasztalatokat, kontextusokat. Kérdéseket tesz fel, válaszokat vár. A fürkész megfigyel. Minden apró részletet rezdülést változást figyel, (személyeket, viselkedéseket, jelenségeket, eseményeket). Gondosan vizsgál, tanulmányoz könyveket, iratokat, feljegyzéseket, leleteket, terepeket, tárgyakat. Más fürkészek s kutatók arcát lesi, arra kíváncsi, hogy mire jutottak ők azon a téren, mely közös terük. Kiss Béla helytörténész, interetnikus kutató és történelemtanár ilyen ember volt. Lássuk, pillantsunk be, ismerjük meg az irányultságait, tekinteteit, írásait. Rakjuk rendbe, emeljük ki a sok minden közül a lényeget. Magyarázzuk meg miért tettük mindezt. Miért szignifikáns az ő karaktere, az ő tette, életműve.

A kéz minden mozdulata a gondolkodásból adódik. Például MUTAT. „A ‘kézmozdulat valamire irányítja a figyelmet’; ‘megtekintésre átnyújt’: régi leleteket, képeket mutat; ‘‹valamit› jelez, kifejez’: arca derűt mutat; ‘annak látszik’: pompásan mutatott a testi lényében.  Származékai: mutató, mutatós, mutatás, mutogat, mutatkozik, mutatvány.” Ez az etimológiai magyarázat. Lássuk, mit mutatott, mire irányult Kiss Béla összes történeti mutatása.

A TEKINTET IRÁNYULTSÁGA

A Kiss Béla tekintete a kutató, fürkésző s elgondolt múltra több perspektívában, egyszerre irányult. A történésékre, az érintettekre, a  történet helyeire, a korabeli településekre és sok minden másra. Mégis a korabeli (60-70-80-as évek) jelenének története bontakozott ki a tettei, írásai, rajzai, térképei, gondolatai, kérdései mentén. Arra, hogy mit ismertünk meg, s mit nem, a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, a múltról. A csatáról. A királyról. A talált leletről. A Mohácsi-síkságról. Arról a térről, mely 1526 augusztus 29-én „Hősvértől pirosult gyásztér”-ré, emlékezethellyé  vált számunkra. Olyan temetővé, melyben nem találjuk az elesett katonákat.  Pontosabban mondva: a tetemeiket, sírjaikat. (egy részt feltártak ugyan) De még II. Lajos királyunk tetemét sem „találjuk”. Vajon miért rejtőzik előlünk mindez? Kiss Béla sejtette. Bár! A sejtések nem a tudományos tudáshoz, hanem a vélekedéshez (doxa) tartoznak. Azt azonban tudjuk, hogy a sejtések a sokoldalú helyi és távoli ismeretekből, tapasztalatokból sejlenek fel. Abból pedig volt számára bőven. Sokat mindent elolvasott, határt, határon túlit, terepet járt, fürkészett, tapasztalt, következtetett. Kérdéseken morfondírozott. Említsünk meg néhány korábbi történetkutatási szöveget, amit ő jól ismert. Mert tudta, mások is vannak/voltak akik kíváncsiak. Akik fürkésztek. Kik ők? Érdemes elolvasni! Az alábbi szövegkorpuszokból sok minden kiderül. Sok minden pedig nem:

Fölker József, Mohács története, Mohács, Rosenthal Mark, 1900, 150–151; az 1826. évi ceremóniáról: Hazai ’s külföldi tudósítások, 1826, II. félév, 21, 162–163.)

Lukinich Imre szerk.: Mohácsi emlékkönyv, 1526. Budapest, 1926, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda

Gyalókay Jenő:A mohácsi csata. In: Mohács Emlékkönyv, 1526. [Szerk.: Lukinich Imre.] Bp., 1926

Gergely Endre: Ásatások a mohácsi csatatéren. In. Mohácsi emlékkönyv 1526, szerk. [Szerk.: Lukinich Imre, Bp., 1926.)

Papp, 1960.; Papp László: Újabb kutatások a mohácsi csatatéren. A Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, (1962). Pécs, 1963. 199–221. o.;

Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról. Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor. Budapest, Neumann Kht., 2003.

A történetírás konstrukció. A látásmód, a fürkésző tekintet, a meglátás, az értelmezés konstrukciója, keletkezése. Kiss Béla (ne felejtsük! tanárember is volt) irányultsága sokoldalú irányultság. Egyszerre volt sokféle és sokoldalú. Több perspektívában gondolkodott. Néhányat említek, melynek elemzése, értelmezése é s leírása folyamatban van:

1)     

Tekintete az idő nyomaira

2)     

Tekintete a csatatérre

3)     

Tekintete a határon túlra

4)     

Tekintete a Csele tájékra

5)     

Tekintete a II. Lajos király sorsára

6)     

Tekintete a történetíró elődökre

7)     

Tekintete a tudósokra

8)     

Tekintete az írásra, olvasásra

9)     

Tekintete a honismereti szakkörre

10    

Tekintete a mohácsi törökkori várra

A tekintetek írásos szerkezete tördelt. Ezek az írások töredékes írások. Minden töredék értelmes részlet, mely egésszé az olvasóban áll össze. Több bejegyzésből áll össze. Ez a sokoldalúság, sokféleség, változó granuláltság az, mely Kiss Béla műve. Mindenképpen feltárásra, újraértelmezésre kívánkozik. Hivatkozásokkal, hatásokkal. Több tudós (történész, hadtörténész, földrajztörténész) a mai kutatások során is hivatkozik Kiss Bélára. Valamely  kijelentésére, írására, értelmezésére. A tárgyi kitűntetés helyett ez Kiss Béla kitűnése, kitűntetése. Még akkor is, ha ezt kevesen tudják. Kettőt említek s idézek ezúttal:

„Erre a lehetőségre – minden egyéb argumentáció nélkül – már 1976-ban felhívta a figyelmet Kiss Béla, aki a Vigíliában közölt cikkében megemlített egy 1323. évi oklevelet s, amiben a nyúlszigeti apácák cselei birtokának kilenc halastaváról esett szó.  A szerző ezek közül többnek a nyomait is látni vélte, s azt is feltételezte, hogy „ezek bizonyára [az oklevélben közölt] birtokháborítás után 200 évvel, a mohácsi csata idején már gondozatlanok és a gyakori esőzések következtében mocsarasokká váltak. Sajnos, eddig csak kettőnek elmosódott maradványait találtuk meg.”

„Szücs József elképzeléseire végül azonban egy másik helyi kutató, Kiss Béla építette fel saját – ellentmondásoktól nem mentes – elgondolását, aki e településfolt közelébe, a Borza két partjára helyezte Ibrahim pasa csapatait, arra alapozva feltételezését, hogy az 1960-ban e helytől északabbra feltárt tömegsírok eredetileg a magyar tüzérségállásai lehette.”

Könyvei, füzetkönyvei elérhetők a mohácsi, a pécsi, a jászfényszarui, a budapesti és más települések, városok könyvtáraiban. Sőt! Még az Amazon.com illetve Google Book web-kereskedésekben, budapesti antikváriumokban is. Úgy gondolom Kiss Béla írásai, gondolatai, kérdései a hálózati világra is kiterjedtek. Mert érdekli az olvasókat a korabeli. Főképp a szerző, a fürkész, a kutató, a szakíró, a történelemtanár, a honismeretei szakkörvezető. Maga az ember! Emlékezzünk helytörténeti diskurzussal rá. Az ÍRÁS az, ami megmarad. Itt marad. Közöttünk lakozik. A korabeli szövegkezelés, szövegtördelés, képszerkesztés, borítótervezés színvonala olyan, amilyen. Kiss Béla hagyománya, 21. századi technikával előállított kiadást érdemel. „Szíve csücske” volt Mohács!  

Curriculum vitae. Kiss Béla

Mohácson, 1927. január 6-án született. Iskoláit Mohácson kezdte, érettségi után az orvosi egyetemmel próbálkozott, végül a Pécsi Egyházmegye Tanítóképző kántor-tanító szakon végzett 1947-ben. Első munkahelye luzsoki általános iskola, de mellette kántorkodott is. 1949-ben munkaszolgálatra hívták taszári repülőtérre. 1950-től Mohácsra került a Külvárosi Iskolába. 1951-59-ig mohácsi sziget felsőkandai összevont osztályú iskolába helyezték. 1952-ben nősült meg, mely házasságból két leánygyermeke született. Itt élte végig az 1956-os márciusi jeges árvizet és az októberi forradalmat. 1962-73-ig Mohácson az újonnan épült Park Utcai Iskolában folytatta a tanítást. Ezekben az években kezdte el a Honismereti szakkör vezetését gyerekekkel, majd a felnőttek is érdeklődést mutattak a honismeret felé. Emellett sokat zenélt harmonikán, szintetizátoron baráti társaságoknak. Gyakran vállalt kiránduló csoportoknak idegenvezetést, német és szerb-horvát nyelven is. 1973-tól nyugdíjazásáig a Mohácsi Radnóti Miklós Ipari Iskolában dolgozott. Történelmet tanított. 1970-es években sokat járt az ásatásokra. Figyelmét a mohácsi csata helye és története kötötte le. Így születtek írásos, rajzos, képes kiadványai, majd ezt követte 1996-ban egy nagyobb formátumú könyv, mely összefoglaló kiadása munkásságának. 2011. december 1-jén bekövetkezett haláláig. (forrás: K.B. családja) Életének jelentős hányadát (40 év) a csatatörténet, a történet rekonstruálás, a történetírás és történetértelmez kötötte le. Szeretettel és tisztelettel emlékezünk rá! Írásai ma is élnek.

Budapest, 2022.04.25

szerző: Véry Zoltán, hermeneuta, c. egyetemi docens

(ez a szöveg a teljes anyag egy kivonatata, webes változata)