Címlap » Magyar főurak » Hunyadi János

10. Készülődés a török ellen

mohacsicsata, 2013, március 10 - 22:58

Hunyadi, miután állását Királyával, a szomszéd országok új kormányaival, hazájában ellenségeivel szemben így biztosította, újra a török háború előkészítéséhez lát. Ebbe az egész ország nemességét be akarta vonni s e végből a nemesi megye és a király kinevezte főispánok mellett egy külön hadi közigazgatást akart szervezni a nemesi megyék alapján. Az 1454 január 25-én kelt törvény kísérlet arra, hogy lehet-e a nemesi felkelést, a telekkatonaságot, a nagybirtokosok bandériumait oly erős katonai szervezetbe illeszteni, mely ezt a nagyszámú, de képezetlen tömeget hasznavehető hadsereggé formálná. A törvényt V. László nevében adták ki, ő azonban ekkor még mindig Prágában tartózkodott, s a törvény létre jöttéről nem is tudott. A bevezetés elmondja, hogy a török Magyarországot meg akarja támadni, hogy tehát ez ne történhessék olyan meglepetésszerűen, mint annak idején a tatárjárás, s Magyarország gépezete (machina), melyet a keresztény hit hat által, szét ne romboltassék, mint most Konstantinápollyal történt, az országgyűlés elhatározza, hogy háborút indít a haza védelmére. Mindenekelőtt Hunyadi Jánost egy év tartamára a király kinevezi a hadsereg főkapitányává. Ezekután a hadszervezet két főága, egyfelől a királyi, főpapi, zászlósúri, főnemesi bandériumok, másfelől a nemesi általános felkelés és telekkatonaság részére két különálló közigazgatási szervet létesítenek, melyek az egész haderőt összeírni és mozgósítani hivatottak. Az elsőt az országgyűlés választja az ő tagjai közül. Ez ellenőrzi, hogy a királyi bandériumok kiállítása megtörténik-e, a királyi jövedelmekből hány bandériumra telik, a zászlósurak, kik bandériumok kiállítására a koronajövedelmekből stipendiumokat kapnak, e stipendiumokat megkapják-e és arra fordítják-e? Az országgyűlés kiküldött bizottsága ellenőrizné azt is, hogy az egyházi méltóságok viselői jövedelmük arányában kiállítják-e bandériumaikat? A másik szerv, mely a nemesi és a telekkatonaságot írná össze és mozgósítaná, decentralizáltatik az egyes megyékben. Minden megyében választottak volna egy, ugyanolyan számú rendi bizottságot, mint ahány szolgabírája a megyének van s ez a bizottság végezte volna a hadkötelezettek összeírását, nemesekét és jobbágyokét egyaránt, s melynek ebben csak a szintén nemesek választotta szolgabírák segédkeznének. De teljesen kikapcsolják a megyei hadi organizációból a király kinevezte hivatalnokot, a főispánt és az ő helyettesét – magánfamiliarisát –, az alispánt. Szintén megyénként választottak volna „hadvezetőt,” ki a megye nemességét a főkapitány zászlaja alá vezeti, kivéve azokat a nemeseket, kik valamely úr familiárisaként ennek bandériumában vonulnak hadba. E megyei hadvezető a parancsnoka a telekkatonáknak is, kivéve, ha őket uruk magával viszi a maga bandériumába, vagy ha valakinek familiárisa, az ő ura bandériumába. A telekkatonaság száma 100 portánkint 4 lovasban és 2 gyalogosban állapíttatott meg. Minden hadbavonult köteles magát saját költségén élelmezni és ellátni. Ellenszolgáltatás nélküli rekvirálásért birtokosnemest birtokai elveszésével, nem nemest fővesztéssel büntetnek. Nagy úrnak kártételeit a főkapitány térítse meg, vagy pedig a sértett keresse igazát az igazságszolgáltatás előtt. A hadból elmaradás pénzzel nem váltható meg, súlyos pénzbüntetés alá esik, s aki e bírságot nem fizeti meg, annak birtokait lefoglalják mindaddig, míg nem fizetett. Katonai szolgálatra kötelesek a jászok, kúnok, oláhok is, ezért őket az említett módon szintén összeírják. Ez a terv, ha megvalósult volna, a legsúlyosabb terheket rójja az egész ország lakósságára, s ezért maga a törvény, melynek értelmi szerzője kétségtelenül Hunyadi János volt, megígéri, hogy soha többé ily szokatlan hadi terheket kiróni nem fognak. De Konstantinápoly veszte megmagyarázza a szigorú rendelkezéseket. (...)

 

Ha a gyermekkirály és környezete nem is, Hunyadi János mégis hozzálátott a fenyegető török támadás elleni hadikészületekhez. Az 1454. januári törvény tervei ugyan nem valósultak meg, s a keresztény fejedelmek sem mozdultak, de a szentszék kitartott a magyarok mellett. V. Miklóst mélyen megrendítette Konstantinápoly eleste. Már 1453 szeptember 30-án keresztesháborút hirdető bullát ad ki. A legfontosabb, a bulla szerint, hogy a keresztény fejedelmek kössenek egymással békét. Ezenkívül a pápa, ki a kereszténység védelmét ezúttal is Magyarországra bízza, mint legközelebb érdekelt országra, V. László udvarába küldi Castiglione János bíborost a keresztesháború előkészítésére.

Mohamed szultán ezalatt, mint azt Brankovics már 1454 januárjában Prágában előadta, Szerbia ellen készült, hogy Konstantinápoly elfoglalása után befejezze a Balkán meghódítását. Hunyadi e hírre már februárban Nándorfehérvárra sietett. A szultán azonban csak augusztusban indult meg Brankovics ellen. Az akkori hadviselés szokása szerint a török végigdúlta, rabolta Szerbiát s mint mondották, 50.000 keresztény foglyot hurcolt rabszolgaságba. Osztrovicát elfoglalta, azután Szendrő ostromához fogott, elővárosait be is vette, de mikor megérkezett Hunyadi János, aki szeptember 29-én kelt át a Dunán, Mohamed visszavonult Bulgáriába. Csak egy 32.000 főnyi török sereg maradt hátra Feriz bég parancsnoksága alatt, melyet Hunyadi János Kruzsevácnál október 2-án teljesen megsemmisített, vezérét is foglyul ejtve. Ezután Pirotig nyomult elő s ezt lerombolva, visszavonult Nándorfehérvárra. Nándorfehérvárnál csatlakozott hozzá Brankovics és Cillei Ulrik, V. László nemrég megbuktatott teljhatalmú mentora, s megtörténik a nagy ellenfelek – sajnos, csak nagyon rövid ideig tartó – kibékülése. Cilleinek éppen csak addig volt Hunyadira szüksége, míg László mellett visszaszerezhette régi pozícióját. (...)

 

Az 1455 januári budai országgyűlés lelkesen csatlakozott a keresztesháború tervéhez. A főurak esküvel kötelezték magukat. hogy személyesen vesznek részt a nagy hadjáratban, s nagy az öröm Jó Fülöp burgundi herceg fogadkozásai miatt, ki szintén személyes hadbaszállást ígér, nem először évek óta. A német fejedelmek is biztatják a magyarokat segéllyel, mint már említettük. És örömmel veszi az országgyűlés Hunyadi és Cillei kibékülésének hírét is. (...)

 

III. Frigyes a bécsújhelyi birodalmi gyűlést február 26-án megnyitotta anélkül, hogy bevárta volna a magyar követek megérkezését, kik előbb Bécsben álltak meg, hogy megvárják a Prágából érkező királyt és az ő kíséretében utazó Vitéz János főkancellárt. Bécsben vannak Hunyadi és Cillei is, a nemrég kibékült ellenfelek.  (...)
 
 
A birodalmi gyűlés egyetlen eredménye, hogy ebben az évben már nem lehet a háborút megindítani. Mikor pedig április 12-én megérkezik V. Miklós pápa halálának híre, III. Frigyes bezárja a nem nagy dicsőséggel működött gyűlést, melynek úgyszólván egy döntő fontosságú eseménye volt: a magyarok itt ismerkedtek meg Kapisztrán Jánossal s itt hívták meg Magyarországba. Aeneas Sylvius a császár nevében mondott záróbeszédében ugyan biztatta a magyarokat, hogy jövő évben a nagy kereszteshadjárat megindul, de – úgymond – addig védjék maguk országukat, s ne kössenek békét a törökkel. Vitéz felel a király és az ország nevében, de már a gyűlés bezárása után Bécsben, s kifejti, hogy ez a gyűlés semmit sem használt a kereszténység ügyének, a keresztényeket kétségbeejtette, ellenben a törököket csak még jobban felingerelte. Ezeknek a magyarok meggyőződése szerint már a frankfurti gyűlésen is voltak kémeik, s az 1454. évi háborút is ezért indították. Mégis, mondja Vitéz, Magyarország októberig nem köt békét, de ha addig nem biztosítják kellőkép arról, hogy a háború 1456-ban tényleg megindul, akkor úgy gondoskodik magáról, ahogy tud, mert hiszen a magyaroknak egy ideiglenes béke is kedvezőbb, mint a török támadás állandó veszedelme.
 
 
Nem csoda, ha a fenyegető török veszedelemben s az ellene való védekezés ily kilátástalan volta mellett az elkeseredett kedélyek az országban magában is egymás ellen törnek. Hiszen versengés, viszálykodás volt anélkül is. Hunyadi János már évek óta irígység, bizalmatlanság, sőt gyűlölség cégtáblája. Az ő nagy egyéniségét megillető hatalmi pozícióját nem tudják elviselni azok, akik a török ellen semmit sem tettek, vagy korántsem annyit, mint ő. (...)
 
 
A győri tanácsülésre megérkezett Kapisztrán János, a kereszteshad érdekében lángoló lelkesedéssel és ifjúi hévvel agitáló ferencrendi szerzetes is. A győri gyűlésen megjelenésével átvette azt a szerepet, melyet a bécsújhelyin nem volt képes betölteni. Célja megbeszélni a keresztes hadjáratot, s ha a tervezgetés hevében a vallásos és háborús lelkesedés egészen irreális célokat tűz is ki Hunyadi és Kapisztrán elé, mégis ez a fanatikus lelkesedés volt szükséges ahhoz, hogy a nándorfejérvári csata a magyarok és keresztesek győzelmével végződjék. Hunyadi 100.000 fegyveres kiállítását tervezi a tanácskozásokon, hol Brankovics is megjelent. Ezzel a sereggel – úgy reméli – három hónap alatt kiűzheti a törököt egész Európából, sőt még a Szentföldet is felszabadíthatja. Ő maga 10.000 fegyveres kiállítását vállalja saját költségén, Brankovics ugyanennyit, V. László király nevében Hunyadi más 20.000-et. Ehhez kellene még, hogy a pápa állítson 20.000-et, V. Alfonz 10.000-et, a többi olasz állam együtt 10.000-et, Jó Fülöp 10.000 lovast és ugyanannyi gyalogost, akkor megvan a 100.000-nyi sereg. S ehhez csak háromhavi stipendium kellene, lévén egy lovas egyhavi zsoldja 12–16 forint, a gyalogosé félannyi, ez három hóra lenne 1,140.000 forint, a magyar király egyévi jövedelmének, 218.000 forintnak, több mint négyszerese. Alfonznak Hunyadi a tengeri hadakozást ajánlja, ő majd a szárazon harcol. Még a zsold igen fontos kérdésére is kiterjed Hunyadi figyelme. Ez majd a meghódítandó török területekről fog betérülni. Ugyanaz a remény, mint az Alfonzzal való 1447-i tervezgetésben! Igen érdekes, hogy a császár közreműködésére a terveken nem számít, csak a pápára, olaszokra, szerbekre és burgundokra. Mégis, e nagy tervek ellenére, mikor ősszel a török valóban fenyegeti Oláhországot, Hunyadi egymagában kénytelen ellene menni, s a fenyegetett magyar koronatartomány és a szintén török támadásra kiszemelt Raguza felől a veszélyt elhárítani. A Raguzára törő török erők arra a hírre, hogy Hunyadi János Oláhország ellen indul, elálltak a város elleni akciótól.
 
 
III. Callixtus nagy flottát szereltetett fel és a keresztény fejedelmekhez felszólítást intézett, hogy 1456 tavaszán vegyék fel a keresztet és vonuljanak hadba. A keresztes háború iránti buzgalom felkeltésére Callixtus pápa új déli imát rendelt el, melyet a keresztény fegyverek győzelméért kellett az egész kereszténységben minden délben elmondani, s melynek elvégzésére a híveket minden délben harangszó figyelmeztette. Ez imákon s keresztprédikálásokon kelt általános lelkesedés és buzgalom vitte harcba Kapisztrán kereszteseit, s ezek vívták ki aztán – Hunyadi János hadvezéri tehetsége és magyarjainak vitézsége mellett – a nándorfejérvári győzelmet, mely így minden időkre összefügg a déli harangszó hangzásával. (...)
 
Április 7-én megérkezett a hír, hogy II. Mohamed Nándorfejérvár ostromára készül, s ennek megvíttával Magyarország elfoglalására. Lázasan hozzáláttak Nándorfejérvár, a körülötte fekvő többi végvár és a dunai átkelők megerősitéséhez. A király elrendelte az általános nemesi felkelést, de aztán május végén eltávozott Bécsbe. Carvajal sürgősen kérte a pápát, rendelje el a pápai flotta és Alfonz hajóhadának támadását a török ellen, Castriota Albániából induljon hadba és segítsenek az olasz városok: Velence, Milánó, Génua, Firenze is, mert Magyarország hadi ereje nem elég, a császár, a birodalom s a többi keresztény fejedelem pedig nem küld segítséget.
 

forrás