1444 - Szegedi béke

A magyar történelemből jól ismert az 1444-ben Ulászló király és Murád által megkötött szegedi béke. A béke indoka, amint az közismert, török részről az volt, hogy a hadsereg az előző években súlyos veszteségeket szenvedett, ugyan akkor Kisázsiában fenyegető lázadás volt kibontakozóban.

A török diplomácia a birodalom szorult helyzetében jelentős engedményekre is hajlandónak mutatkozott: több szerbiai várat, köztük Galambócot, valamint a szerb vajdának túszként magánál tartott két fiát kínálta a béke árául. Ez az ár a magyar kormány számára messzemenően elfogadhatónak tűnt, mivel a háború sem hozhatott volna megoldást. Ez rövid időn belül ki is derült, mert amikor a pápának abban az ígéretében bízva, hogy hajóhadat küld a Fekete-tengerre - ami a török elleni balkáni hadjárat sikerének elengedhetetlen előfeltétele volt - megszegve a békét, mégis háborút indított, abban éppen a hajóhad távolmaradása miatt megsemmisítő vereséget szenvedett, elveszítvén egy hadsereget s magát a királyt is. (várnai csata) 

A várnai csata

1494-ben Comines francia követ Velencében tárgyal, hogy királya számára biztosítsa a köztársaság további barátságát. Egyik éjjel titkos látogató érkezik hozzá;II. Bajazid szultán követe. A látogatás célja megvilágítani Comines előtt, hogy mennyivel előnyösebb lenne Franciaország számára, ha Velence helyett a szultánnal barátkozna. Ebben az időben már előrevetette árnyékát a Velencével vívott háború, így az akció célja világos: diplomáciailag elszigetelni az ellenfelet. Ez ugyan nem sikerült , mindesetre jó példája annak, hogy mennyire átgondoltan működött a török diplomácia.

Közismert, hogy milyen mesterien értett ahhoz, hogy a birodalom elkerülje a Perzsiával és valamelyik európai állammal egy időben vívott kétfrontos háborút. Vaughan írja:

"Konstantinápolyban egy Perzsia felőli fenyegetés azonnal békehajlandóságot tudott kiváltani Európa irányában és viszont."

Perjés Géza: Mohács