1490 - 1519 Török-magyar békekötések

Nézzük azonban a török-magyar viszony alakulását 1490-től fogva. A Mátyás halálát követő tíz esztendőben a két ország között hivatalosan, formailag béke van. A békét Magyarország mondja fel: 1499-ben török követ érkezik Budára, és felajánlja a béke meghosszabbítását. A magyar kormány ezt elutasítja, mert régen nem látott jó alkalom kínálkozik a leszámolásra: Franciaország, Lengyelország és Velence közt törökelenes szövetség jön létre, melybe meghívják Magyarországot is, tekintélyes pénzsegélyt helyezve kilátásba, ami, láttuk, előfeltételét jelentette annak, hogy nagyobb vállalkozásba fogjanak.

Az elkezdődő háborúban a magyar hadak 1501-ben és 1502-ben ragyogó akciókat hajtanak végre, mélyen benn török területeken, ezek távolról sem elegendők arra, hogy az ellenség erejét megtörjék. Maga a szövetség is bomladozóban van, így a magyar kormány 1502-ben hét évre szóló békét köt.

1510-ben újabb alkalom kínálkozik a nagy háborúra. 1508-ban a francia király, a császár és a pápa Cambrayban ligát alakítanak, mely Velence ellen irányul. A liga csatlakozásra szólítja fel Magyarországot is, Dalmáciát ígérvén jutalmul. A nagyar kormány azonban jól tudta, hogy az európai egyensúly fenntartására ügyelő török kormány nem tűrné Velence megsemmisítését - melyhez egyébként is igen szoros gazdaságikapcsolatok fűzik - tehát a törökkel is szembekerülne. (...)

A kormány tehát dícséretes józansággal távol tartotta az országot a kalandos vállalkozástól, sőt 1511-ben újabb öt évre békét köt a törökkel.

Magyar követ várakozik a szultánnál

A most következő években a magyar kormány már távolról sem ennyire körültekintő. Túlságosan is komolyan veszi X. Leónak a keresztes háborúra vonatkozó tervét, mely a közismert módon közvetlenül hozzájárult az 1514. évi parasztháborúhoz. (...)

(X. Leó) Annyira tart a magyar-török béke meghosszabbítástól, hogy levelet intézve az európai uralkodókhoz, felszólítja őket: beszéljkék le Magyarország királyát a megegyezésről, sőt burkolt fenyegetés formájában figyelmeztessék egy ilyen lépés súlyos következnényeire. Így írt például I. Ferenc francia királynak:

"írj Magyarország királyának, hogy semmiképp se kössön békét, vagy fegyverszünetet a törökkel... mert az ország, mi és a keresztény fejedelmek támogatása nélkül, úgysem tud ellenállni nekik".

De közvetlenül is figyelmezteti Ulászlót:

"Intelek, nehogy bármilyen békét vagy fegyverszünetet köss a törökkel."

X. Leó kétségtelenül a legnagyobb pápák egyike volt, de a keresztes háborút nemcsak mint az egyház feje, hanem mint jó olasz is szorgamazta. Így ír egyik levelében: ha a török elfoglalja Kliszát, Scardonát vagy Jajcát, "Itália partjait egy éjszakai hajóúttal eléri, felégetvén és elpusztítván mindent." A magyar kormány a békét1516-ban mégis meghosszabbítja, és ugyanígy tesz 1519-ben is.

A magyar kormány vezetői tehát tojástáncot jártak: rendkívüli óvatosságot kellett tanúsítaniuk minden esetben, amikor Nyugat a keresztes háború eszméjével hozakodott elő, de arra is nagyon kellett ügyelniök, hogy az ország mégicsak megmaradjon Nyugat szemében a "kereszténység védőbástyájának", hiszen csak így biztosíthatta maga számára azokat a nem túlságosan nagy, de nyomorában mégiscsak nélkülözhetetlen segélypénzeket (elsősorban Rómától és Velencétől) melyek nélkül a határvédelmet fenntartani egyáltalán nem tudta volna.

Perjés Géza: Mohács