1500 - Kizil Elma - Arany Alma

„Helyesebb a gyaurt apránként felmorzsolni, mint a földjét egyszeriben elözönleni.”

És még egyszer az „aranyalmáról” – a „Kizil Elma” eszméjéhez…

Fodor Pál kiváló orientalista, oszmanisztikával foglalkozó történészünk hívja fel a figyelmet egy további érdekességre a „Kizil Elma” eszméje kapcsán, tudniillik arra a korabeli forrásra, mely a XV-XVI. század fordulójáról származik, s „Egy janicsár emlékei” címet viseli, s a magyar irodalomból is ismert Móra Ferenc-i mese- és mondagyűjteményben előadott történetre – „Titulász bankója” c. Sajnos Móra Ferenc a gyűjtés forrását nem adta meg, így ez rejtély maradt, de vélhetően a saját néprajzi gyűjtéseiből származik.

Az „Egy janicsár emlékei” Konsztantin Mihajlovics munkája, aki 1455 és 1463 között élt az Oszmán-török Birodalomban, s leírt egy történetet II. Mohamed szultánról, aki értesülve a pápa és a keresztény hatalmak szervezkedéséről. A szultán tartott attól, hogy a keresztény alattvalói fellázadnak ellene (amint ez meg is történt, emlékezzünk Hunyadi János 1443-as „hosszú hadjárat”-ára és a későbbi balkáni szabadság küzdelmekre), s ekkor vezéreitől és főtisztjeitől kért tanácsot, hogy mit is tegyen. Azok azt javasolták, preventív támadást indítson – mert jobb a háborút megvívni az ellenség területén. II. Mohamed szultán azonban így gondolkodott:

„És a császár elrendelte, hogy példaként hozzanak be és terítsenek le előttük egy nagy szőnyeget, majd a közepére egy almát tétetett. Aztán a következő rejtvényt adta fel nekik, mondván: ’Fel tudná-e venni valaki azt az almát anélkül, hogy a szőnyegre lépne?’ Azok tanakodtak egymás között, gondolkodtak, miképpen volna lehetséges ez, és egyik sem tudott rájönni a nyitjára, míg végül maga a császár lépett oda a szőnyeghez. Két kézzel megfogta s előre lépegetvén föltekerte maga előtt. És így elérte az almát, és visszaterítette a szőnyeget úgy, ahogy korábban volt. Ezután a császár így szólt az urakhoz: ’Helyesebb a gyaurt apránként felmorzsolni, mint a földjét egyszeriben elözönleni. Mert helyzetünk oly bizonytalan, hogy ha a legkisebb kudarc ér ott bennünket, akkor összes földjeink, melyeket elhódítottunk a gyaurtól, fellázadnak és ellenünk támadnak.’ (…) És az urak mindnyájan dicsérték beszédét és a császár példáját.”

Szulejmán szultán

S íme Móra Ferenc Aranyalma című meséje…

AZ ARANYALMA

Mátyás király egyszer éppen haditanácsot tartott vezéreivel, mikor ajtónállója jelentette, hogy hírnök jött a lengyel határról.
- Várjon egy kicsit - rendelkezett Mátyás.
- Lóhalálában jött, olyan fáradt, alig tántorog.
- Pihenje ki magát.
- Háborús hírt hozott.
- No, azzal meg különösen ráér. Abból már van három fogásra való. Az övét eltesszük csemegének.
Háromfelől is fenyegette ellenség az országot, éppen azokon osztozott Mátyás a vezéreivel.
- A török császárt megtartom magamnak - mosolygott jókedvűen. - Az ellenségnek csak a nagyját szeretem. Hát a német szomszédot ki vállalja?
Tízen is csörgették kardjukat, a király az öreg Perényi nádort választotta közülük.
- Kelmedet már megszokta a német. Jól se esnék neki, ha más porolná ki a bugyogóját. Hát a cseheknek ki mond fogadjistent?
Erre meg az erdélyi vajda ugrott fel a székről. Nagy harcsabajuszát úgy mozgatta, mintha máris csehet enne.
- De már azokat nem engedem másnak! Én hozom el felségednek Mátyás-napi ajándékul a cseh királyt.
- Derék lesz - hagyta helyben Mátyás. - Hát most nézzük a csemegét.
Bebocsátották a pihegő hírnököt. Azt az újságot hozta, hogy a lengyel király is táborba szólította hadinépét. Étvágyat kapott a többitől, ő is akar harapni egy darabot Magyarországból.
Nagy csattanás hallatszott erre, pedig nem is villámlott. Kinizsi Pál ütött az asztalra. A király legkedvesebb emberének ez is szabad volt.
- Kitöröm a fogát! - dörögte szikrázó szemmel.
- Pál, Pál, minek ez a nagy dér-dúr? - feddette mosolyogva a király. - Mióta vadászik egerekre az oroszlán? Macska is elég lesz a lengyel határra.
Macskáknak az apródjait hívta Mátyás. És megtette azt a csúfot a lengyel királlyal, hogy csakugyan macskát küldött ellene.
Hét kis apródját behívatta magához. Lobot vetett a képük, parázslott a szemük, mikor meghallották, mekkora tisztesség várakozik reájuk.
- Hét vezért persze nem küldhetek egy ellenség ellen - nézett végig rajtuk kedvtelve Mátyás. - Hadd látom, melyik közületek a legarravalóbb.
- Apróra vágom a lengyelt! - fogadkozott az egyik.
- Makká töröm! - bizonykodott a másik.
Volt olyan is, aki répává akarta darabolni, olyan is, aki korpává őrölte volna.
- Kis csupor hamar forr - nevetett Mátyás. - Azt választom, aki nemcsak erővel, hanem ésszel is győzi.
Azzal bevezette őket a címeres terembe. Annak a közepén le volt terítve egy nagy szőnyeg, annak a közepén feküdt egy aranyalma.
- No, úrfiak, az lesz a vezér, aki fölveszi az almát a szőnyegről - intett Mátyás az apródoknak.
Heten nyolcfelől szaladtak volna érte, de a király rájuk kiáltott:
- Ohó, lassan a testtel! Az almát úgy kell fölvenni, hogy nem szabad a szőnyegre lépni.
Visszahőköltek a fiúk, és megzavarodva néztek egymásra. A legbátrabb aztán megszólalt közülük:
- Bottal is szabad hozzáérni?
- Ahogy csak jólesik, fiúk - biztatta őket Mátyás.
Szaladnak aztán botért, hálóért, horogért, de mind nem ért az semmit, egy sem ért el az almáig.
- Lehetetlen, amit kívánsz, urunk királyunk - csüggesztették le szomorúan a fejüket az apródok.
- Az én apródaimnak nem szabad ilyent mondani - húzta össze a szemöldökét Mátyás. - Ész kell ide, hamar kész.
Az egyik fiúnak - hosszú szőke fürtű, jegenyenövésű, szelíd szemű legényke volt - hirtelen megvillant a szeme.
- Én már tudom - mondta. Azzal lehajolt, fölemelte a szőnyeget az egyik sarkánál fogva, s addig göngyölgette befelé, míg a közepéig nem ért. Akkor aztán fölvette az almát a tenyerére, s térden állva tartotta oda Mátyás elé.
- Parancsolj, uram királyom!
- Tedd el, fiam, tied a vezérség - ütött a vállára Mátyás. - Hajnalra indulhatsz is a sereggel. Ha a karod is úgy helyén van, mint az eszed, szerencsével jársz.
Két hét múlva Jajcában ostromolta a törököt Mátyás, mikor megint hírnök kereste a lengyel határról. A magyarok körülfogták a lengyel hadat, megadta magát kényre-kegyre: ezt a hírt hozta.
- Köszöntöm a kis vezért - üzente vissza Mátyás -, remélem, nem esett semmi baja.
- Lándzsaszúrás érte a vállán.
- Küldünk a sebére puha takarót.
Drága bársonypalástot kapott a kis apród, és nemesi címert: páncélos kar tart aranyalmát égszínkék mezőben. Ő lett az őse az Almássy nemzetségnek.