1530 - Jönnek a törökök!

„…igen hatalmas ellenség és különösen gyorsaságában rejlik az ereje.”

Jönnek a törökök!
Török rablás „Mátyusföldön” – Mehmed bég pusztítása a nyugat-felvidéki megyékben.

Oláh Miklós levelei Rotterdami Erasmushoz…

A Magyar Királyság „frontországgá” való válásának keserves hozadéka volt az, hogy immár nem csupán a nagy háborúk és hadjáratok jelentettek veszélyt a föld népére, a falvakra és városokra, hanem a két király viszályában (tudniillik Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd küzdelmében) a támogató „baráti” török csapatok – lévén Szapolyai János szövetségesei – meg-megújuló pusztításai is. Erről számolt be Oláh Miklós – ekkor az özvegy királyné (ti. II. Lajos király özvegye) Habsburg Mária „udvari pap”-ja – a nagy hírű európai humanistának és polihisztornak, Rotterdami Erasmusnak, 1530. október 13-án kelt levelében:

„Egészen biztosan hírül vetted már azt a kegyetlenkedést, amelyet a török Mehmed bég – ama Nándorfehérvárnak a kapitánya (a szultán parancsára érkezett Szapolyai János király segítségére), melyet néhány évvel ezelőtt, nagy csapásaként a kereszténységre (utalás 1521-re, amikor Nagy Szulejmán elfoglalta, lásd ezen oldal augusztus végi bejegyzésében) elvesztettünk – az elmúlt napokban Magyarországon elkövetett. Ugyanis valami tízezer törökkel, s állítólag olyan gyors iramban érkezett Nándorfehérvárról a mészárlás és rablás helyszínére, hogy hét napon belül megtette az ötven magyar mérföldnél hosszabb utat, s ott az országnak azt a részét, melyet mi Mátyás földjének (utalás arra, hogy az Árpád-ház végén és a XIV. század elején ez a terület Csák Máté oligarcha birtoka volt) nevezünk, teljesen felégette, a teherbíró életerős férfiakat és ifjakat, 15.000-nél többet, fogolyként Törökországba indított. Azt mondják, hogy három helyen állomásozott Thurzó Elek bizonyos falvaiban. Mikor Thurzó a törökök eltakarodása után kiment, hogy szemügyre vegye, mi kegyetlenséget követtek el, s odaért második állomáshelyükre, több mint ötszáz, részben karddal lemészárolt, részben földhöz csapkodott kisgyereket talált ott holtan. Talált köztük ötvenet, akik még úgy ahogy lélegeztek, ezeket – mélyen megrendülve a félholt apróságok iránti szánalomból és a törökök bestialitása miatt – két kocsin, Semptére vitette, hogy valami módon meggyógyíthassák őket. Lásd, Erasmusom ilyen irgalmatlan zsarnokság nehezül egy keresztény népre, és Magyarországra, melyet hajdan híressé tettek nagy diadalmai, nagy vitézsége, tündökletessé övéinek ragyogó tettei: micsoda súlyos szolgaságban szenved most, hogy a hit ellenségeinek zsákmányolásaitól, rablásaitól nincs biztonságban egy pillanatra sem…”

Nem sokkal később, 1530. október 25-én kelt – szintén Erasmushoz szóló – levelében pedig arról szólt, hogy a török ellen a keresztény erők gyors összefogása és hadra kelése hozhat csak segítséget, sőt a gyorsaság mindezek kulcsa, hiszen maguk a törökök is nagyon gyorsan cselekszenek. Kifejti, hogyha a"szent birodalom"-ban, a németek nem képesek az összefogásra, hanem csak halogatás és a viszály fog látszani, akkor a török hódítók hamarosan elsöprik, nem csupán Magyarországot, amely – mint írta – "egykor nagy tettekkel tündökölt", hanem egész Kölnig nyomulnak majd előre. Félve közli, hogy nem tudni a magyar király (ekkor már I. Ferdinánd) legutóbbi hadjárata milyen eredménnyel zárult. Csak reméli, hogy az időjárás viszontagságai, a járványok, avagy a török ereje el nem söpri őket:

"Mert a török, mint tudod, igen hatalmas ellenség és különösen gyorsaságában rejlik az ereje. Azalatt, míg a birodalom fejedelmei valamire készülnek ellene, az képes lenne az egész német birodalmat tűzzel-vassal elpusztítani és nagyon félek, hogy a közismert jóslat a német fejedelmek belső viszályai és nemtörődömsége miatt éppen a mi korunkban valósul meg; t.i. azáltal, hogy a török egészen Kölnig tör elő és ott kell leküzdeni. Nagyon reménykedünk, hogy a császár, a király és a többi német fejedelem ebben a birodalmi tanácskozásban mindazon dolgok fölött határozni fog, amelyek a töröknek Magyarországról való kiűzéséhez szükségesek. De egészen máskép történt, mint ahogy reméltük."

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

Oláh Miklós