1550 - Szolnok és Eger

„…Lehet, hogy meglepni készül. Törekvésük Szolnok elfoglalására irányul, mely, ha megtörténik, Eger tarthatatlanná válik.”

Szolnok és Eger…

1550. augusztus 8-án a Magyar Tanács – Consilium Hungaricum –, amely az egykori királyi tanács folytatásaként létezett I. Ferdinánd uralkodása idején is (sőt a későbbiekben is, bár tagjainak száma mindig változó volt, de az ország leghatalmasabb egyházi és világi urainak gyűlését, mintegy kormányzati szervet kell értelmeznünk), sürgős értesítést küldött mind Báthory András felső-magyarországi főkapitányhoz, mind gróf Nicolaus Salm generálishoz a magyarországi királyi hadak főparancsnokához, hogy a Zagyva és a Tisza összefolyásánál fekvő Szolnokot még a törökök előtt erősítsék meg…

Egyfajta versenyfutás indult meg a törökök és a magyarok között Szolnok megerődítéséért. A királyi udvar utasítása nem csupán a királyi hadak főparancsnokához és Báthory András főkapitányhoz ment ki, de ugyancsak felszólították az országos főurakat, és tisztviselőket, a Bebek fivéreket, Losonczy Istvánt, Balassa Zsigmondot, Perényi Gábort etc., hogy erőikkel gyülekezzenek és csatlakozzanak Báthory András Szolnok alá igyekvő seregéhez. Mindezt ezzel indokolták:

„A budai pasa Földvár (a mai Dunaföldvárnál készült átkelni a Dunán) felé indult seregével, s a Duna és a Tisza között látszik állást foglalni, hogy bennönket tehetetlenné tegyen. Lehet, hogy meglepni készül. Törekvésük Szolnok elfoglalására irányul, mely, ha megtörténik, Eger tarthatatlanná válik.”

Mindazonáltal, hogy tudjuk a stratégiai fontosságú Szolnokot végül a magyaroknak sikerült megerősíteniük, az Eger elleni török portyázások és támadások nem maradtak el. Azonban annak a nevezetes – de a törökök számára balszerencsés – hadműveletnek a dátuma és némely körülménye is vitatott, amely vagy 1550-ben, vagy egy évvel később esett meg (nem kizárt, hogy mindkét esztendőben megkísérelték a meglepetésszerű támadást).

A balszerencsés török kaland főszereplője a székesfehérvári főparancsnok, a nevezetes Arszlán bég (a későbbi szerencsétlen sorsot ért budai pasa) volt, más vélemények szerint Kászim bég. Annyit bizonyosan tudhatunk a török vállalkozásról, hogy a székesfehérvári bég kb. 500 lovasával jött ki, hogy Eger alá nyargaljon és a fontos várat megszerezze, annak hírére, hogy Egerből jelentős katonaságot vontak volna ki – a bányavárosok megerősítése miatt. Erről azonban a magyar végeken is értesültek és a bányavárosi főkapitány, Erasmus Tauffel – „Ördög Rézmán” legalább 600 huszárt indított ki a törökök fogadására, akik vagy Hatvan közelében, vagy Mezőkeresztes mellett (ez sem teljesen világos) az egri útra igyekvő törököket megtámadták, a csapatukat szétverték és megfutamították (legalább 300 török vitézt vágtak le, ennek tizedrésze esett fogságba s csak a többi menekült meg nagy üggyel-bajjal) – elejét véve ezzel Eger meglepetésszerű megszállásának.

Érdemes megjegyezni, hogy ezt az előbbit látszik megerősíteni egy forrás: 1550. május 20-án, Bécsben kelt latin nyelvű levelében Verancsics Antal esztergomi érsek arról tudósította a nádort, Nádasdy Tamást, hogy "Közismert újság, hogy Oroszlán, a rendkivül vakmerő és hallatlanul szilaj ifjú sok katonával Eger ostromára jön. Ez fia annak a Mehemetnek, aki magyar renegát és egykor belgrádi basa volt. A kalocsai és a hatvani szandzsáknak bégje, most Eger ellen rendelték. A szultán ajándékot küldött neki, dárdát, íjat, nyilat, turbánt és azt a kemény megbízást, hogy ha csak nem akar ugyanettől a fegyvertől elpusztulni, Egert a lehető leggyorsabban támadja meg és hajtsa hatalma alá. Seregében tizenöt szandzsákot és hetvenezer embert számlálnak. Nem lehet tudni, hogy ezt a sereget honnan és miképpen tudták ily hirtelen és titokban a mi határainkhoz összevonni, hacsak az égből le nem esett (…). Nem ítélhetem meg, hogy mekkora hitelt kell ennek a hírnek adni: hiszen a törökökről hajlandók vagyunk mindent kevésbé elhinni, mivel nem akarunk velük harcolni."

Mindez mutatja, hogy a Portáról egyenest Bécsbe "szivárogtak", avagy gyakran áramlottak olyan hírek, melyek meglehetősen nagy riadalmat keltettek. S gyakran ezeknek a megtévesztő információknak ez volt a céljuk: a demoralizálás és a védelem összpontosításának fárasztása, a figyelem elterelés. Érdekes momentum az is, hogy Bécsben Verancsics Antal úgy látta "nem akarunk harcolni a török ellen." Meglehet Bécsben sokan így látták, azonban a végek népeinek, ha akartak, hanem, harcolniuk kellett… Az 1550-1551-ben megindult mozgolódások a határvidéken Temesvártól Szolnokon át egészen a Dráváig, vagy le a horvát végekig az elkövetkező nagy 1552. évi támadás előkészítését jelentette.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat