1555 - A főkapitányságok elosztása

1555 júliusának folyamán a Pozsonyban összeült magyar országgyűlésen a rendek követei elfogadták, hogy immár hat kerületi főkapitányságra osszák fel a királyi Magyarország védelmét...

Ezek a kerületi főkapitányságok már előzőleg is léteztek, csupán a számuk bővült négyről hatra: északon a Felvidéken kettő nagy kerület volt: a keleti részen a Felső-Magyarországi (vagy másként Kassai) Főkapitányság, s a nyugati részen az Bányavidéki (vagy másként Alsó-Magyarországi) Főkapitányság. A dunántúli területen, meglehetős kiemelt szereppel bírt a Bécs előterében elhelyezkedő Győri Főkapitányság – melynek élén egyre általánosabb volt, hogy mindig az Udvar közvetlenül nevezte ki a parancsnokot, s általában egy nyugati főtisztet. A Dunántúli Főkapitányság – székhelye ekkor Kanizsán volt – elég hatalmas területet fogott át, ennek élére a pozsonyi országgyűlés a nádort, Nádasdy Tamást nevezte ki. A következő két főkapitányság már a horvát végek védelmét látta el: a Horvát és a Szlavón (vagy másként Vend) Főkapitányság, az előbbi a Szávától futott le egészen Dalmáciáig és Károlyváros volt a székhelye, míg az északi kerület az ún. Szlavóniát védelmezte, a Száva és a Dráva közötti szakaszt, s Varasd volt a székhelye...

Egyébként ebben az esztendőben – és ezt az országgyűlésen is kihirdette a király, I. Ferdinánd – békesség van a török szultánnal. Ezt a békét azonban a „határvidék” - valójában nagyon is az ország belső területei és szíve – nem ismerte. Kerecsényi László – ekkor sziget(vár)i kapitány – maga sürgette Nádasdynál engedélyezzék számára az egyre sűrűsödő török ellenséges portyák bosszulását, vagyis az akcióra – a reakciót. Azonban királyi parancs tiltotta be mindezt. Nem hiába mondotta Nádasdy Tamás: „Őfelsége helyesebben tenné, ha ezeket a szerencsétlen szegény keresztényeknek kijelentené, hogy vándoroljanak ki otthonukból…”