1556 - 13 - Az ostrom utolsó napjai

Horváth Márton virtusa és Pribék Lázár keserves halála…

Az utolsó ostromnapok Sziget alatt, a budai pasa kudarca.

1556. július 26-án és az elkövetkező napokban tértek vissza a Babócsa alá indult török hadak – s velük Khádim Ali budai pasa – az ostromlott Sziget alá. Bár a törökök úgy mutatták, mintha ők győzedelmeskedtek volna – hogy a védőket ezzel is demoralizálják –, de valószínűleg őket nagyobb meglepetés érte…

Horváth Márk kapitány vezette szigeti védelem kihasználva, hogy a török hadsereg jelentős része Babócsa alá szállt – a viszonylag – nyugodtabb napokat arra használta föl, hogy Sziget súlyosan rongált védműveit megerősítse. A szigetiek abból is jól tudták, hogy valami kedvező dolog történhetett Babócsa alatt, hogy a pasa a szokásnak megfelelően bemutatott számos levágott fejet – a rossz nyelvek szerint közöttük nem csak az ellenség, hanem a halott oszmán katonák levágott fejeit is –, de nem hozta magával a keresztények zászlóit (!), amelyet mind hadizsákmányt szokás volt a győztesnek magával vinnie, s mint győzedelme jelképeit a földbe fejjel lefelé leszúrnia. Árulkodó jel volt az is, hogy a visszatérő török had most nem fogta körbe egész Szigetvárt, hanem nyugat és északnyugat felől Basal falucskától a szigeti határban álló Hárserdőnél táborozott le. Khádim Ali pasa gyorsan futárt menesztett Pécsre, hogy Dervis bég térjen vissza az oda elszállított tüzérséggel, de már ez is jelentős időveszteséget okozott.

A szigeti vitézek ezekből a jelekből pontosan tudták, hogy a budai pasa csak ravaszkodik, s hada vereséget szenvedett a felmentő hadtól. Horváth Márk – szokásához híven – az aktív védekezés taktikáját választotta – s ezt nagyon jól időzítette: mikor a törökök megérkeztek és a táborveréshez fogtak a Hárserdőnél, már akkor a védők kitörése érte őket, aztán ezek a kitörések mind-mind szaporodtak.

Még az a virtus is megtörtént, amelyről a várkapitány – s később Istvánffy Miklós krónikája is megemlékezett, hogy egy lovas vitéz, bizonyos Horváth Márton, előre vágtatott a török táborhoz és az ellene indult törökkel megvívott, azt a nyeregből kivetette, ott mindjárt megölte, majd levágott fejét felmutatva bántatlanul visszatért a várba…

Azok a török csapattestek, amelyek megkísérelték a már elhagyott ostromműveket megszállni, különösen az Óváros területén, olyan heves puska- és ágyútűz, valamint nyílzápor fogadta, hogy kénytelenek voltak visszahúzódni. Ezt meggyorsítandó a szigetiek többször is lerohanták őket – „nem kevés törököt öltek meg.”

Végül július 29-én Pécsről megérkeztek Dervis bég vezetése alatt a török ostromágyúk; ezekből – négy ostromágyúból – egy ágyútelepet állítottak harcba a törökök – a vártól északi irányba (inkább északnyugat – lévén a mocsaras tó medre éppen észak felé a legszélesebb), egy Gonász nevű helyen, s innen aktív tüzelésbe kezdettek. Az oszmán-török sáncokba rendelt katonaság azonban ekkor már semmi támadókedvet nem mutatott. Inkább csak tüzérségi harc és puskatűz jellemezte a küzdelmet. Ekkor érte a védelmet egy keserves csapás: az a Pribék Lázár nevű védő – akit Horváth Márk rabságából felszabadított – s a szigetieknek tüzérségi tudásával felbecsülhetetlen szolgálatokat tett az ellenség lövésétől halva esett el. Mondhatjuk a védelem utolsó halottja, de egyik legfájdalmasabb vesztesége volt – „Markó felette nagy bánatjára.”