1556 - Dél-dunántúli török defenzió

„…az erődítményeket felgyújtották, hanyatt-homlok futással Pécsre rohantak.”

Még egyszer a dél-dunántúli török defenzíváról – Istvánffy Miklós nyomán – Szigetvár sikertelen ostroma után…

1556. szeptemberének második hetében – és azt követően – miután Khádim Ali budai pasa sikertelen ostrom után visszavonta csapatait Sziget vára alól, és a Kanizsa környéki táborukból a keresztény csapatok Somogyország török erődjei ellen törtek, általános pánik uralkodott el a dél-dunántúli török végeken. Ezt kihasználva a szigeti kapitány, Horváth Márk vitézeivel a Szigetvár környéki – előzőleg nagy serénységgel és sűrűn emelt és erősített – török palánkok és erődök ellen támadt…

Istvánffy Miklós írta:

„A törökök közül csak kevesen menekültek ki futással (tudniillik Korotnáról, azaz mai Nagybajom környékén álló várból). Mikor ezek biztos helyre, Szentmárton vár (vagyis Gödreszentmárton, mai Gödre közelében Sásd és Kaposvár között) felé mentek, mely Kaposvár és Pécs között körülbelül fele úton van, szembe találkoztak bajtársaikkal, akiket Babócsa visszafoglalására küldtek. De mikor tőlük megtudták, hogy Korotnát ágyúk nélkül, puszta kézzel elfoglalták, s az őrséget egy szálig levágták, meg hogy a főherceg megszámlálhatatlan csapatokkal és hihetetlenül sok ágyúval követi őket, a nagy félelemtől mindjárt úgy megrémültek, hogy nemcsak Babócsa visszafoglalásának tervét vetették el, hanem… mindazok a törökök, akik Szentmárton, Szentlőrinc, Sellye, Nagygallya várakban voltak, az erődítményeket felgyújtották, hanyatt-homlok futással Pécsre rohantak. Amikor ezek meneküléséről Horváth Márk, Szigetvár parancsnoka értesült, katonáit nagy gyorsasággal elküldi azokra a helyekre, s körülbelül harminc ágyút, melyeket sólyomágyúknak hívnak, Szigetvárra szállíttatott.”

Velimir Vukšić illusztrációja.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.

„..az tatár bég az söllyei, minden marháját Söllyéből kihordatta és Soklyossá költöztette, még az pécsiek es, az bék ü maga es mind oda költöztette minden marháját, és mint ü maga Dervis bég szájából hallottam hogy az császár azt parancsolja nekik, hogy sehol meg ne várják egyebütt, hanem csak Soklyoson és ott lenne ü nekik minden gyüleközetjök.”

„Akció-reakció”, török defenzíva a Dél-Dunántúlon: a pécsi bég Siklósra „fut”.

Ellencsapása Khádim Ali budai pasa sikertelen ostrom kísérlete után.

A végvári harcok sajátosságainak megfelelően – akárcsak a jól ismert fizikai törvényszerűség – az akciót, reakció követte. 1556. szeptember folyamán – az előző nyári török támadás kivédését követően – noha a királyi felmentő sereg visszavonult, de a szigetiek ereje felélénkült, annál is inkább, mivel Khádim Ali budai pasa visszavonulásának hírére a Sziget körüli török palánkok és erődítmények népe a magyarok támadásától tartva – nagyobb részt mind – elszaladt. Ahonnan nem ott számolhatott az ellencsapással (tehát „hatás-ellenhatás”). A kanizsai királyi hadból ki is vált Pallavicini Sforza őrgróf a nevezetes olasz kapitány és magyar-német katonáival lerohanta – az egy évvel korábban gyáván elhagyott és a török kezébe esett – Koronta várát. Rövid harc után szeptember 15-én el is foglalták, s a feljegyzések szerint minden védőjét, 220 főt irgalom nélkül lemészároltak.

A török fősereg – amely Sziget ostromához gyűlt össze, majd annak sikertelen volta után elvonult – most a Duna parton, Tolna magasságában állomásozott, ellentámadásra szánta el magát. A leírások szerint Musza pasa csapataival elválva a főhadtól Szigetvárig portyázott, s elrejtőzvén a közelben lesre kívánta csalni a szigetieket. Állítólag száz lovassal maga csapot ki a rejtekéből és a vád elé nyargalt, hogy kicsábítsa a szigeti vitézeket. Akik villámgyorsan ki is csaptak és pillanatok alatt levagdalták és elfogták a vakmerő török csapatot – Musza is fogságukba esett. A rejtekhelyen álló török dandár ezt látva nem kockáztatta a harcot, hanem azonnal visszavonult.

Éppen ezekben az időkben terjedt szét a török dél-dunántúli palánkok őrségében a korotnaiak véres tragédiája is – és ez is oly demoralizálóan hatott, hogy csaknem minden palánkjukat üresen hagyva Pécsre futottak. A zűrzavar ekkor oly nagy volt a törökök között és ezt Horváth Márk a környező palánkok megtámadásával még fokozta is, hogy egy jelentés szerint e véghelyek törökjei mind Siklósra igyekeztek – lévén az még Pécsnél is erősebb és biztonságosabb hely. Ezt egy bizonyos Tűgyártó Benedek, kálmáncsehi polgár jelentéséből tudjuk, aki szeptember 17-én kelt levelében tudatja Zrínyi Miklós horvát bánnal, hogy

„..az tatár bég az söllyei (értsd sellyei), minden marháját Söllyéből kihordatta és Soklyossá (Siklósra) költöztette, még az pécsiek es, az bék ü maga es mind oda költöztette minden marháját, és mint ü maga Dervis bég szájából hallottam hogy az császár (a szultán) azt parancsolja nekik, hogy sehol meg ne várják egyebütt (ti. a magyarokat), hanem csak Soklyoson és ott lenne ü nekik minden gyüleközetjök.”

Ezt erősíti meg Horváth Márk szigeti kapitány jelentése Nádasdy Tamásnak:

„Nagyságodnak azt írhatom, hogy az bégek Sellére (Sellyére) alá mentek vala, onnan Dervis bég Soklows (Siklós) fele ment, az Gerecsgali (görösgáli) bég Darván (Dráván) ment által; hattak volt Sellében valami tizennégy tereket; valami legéneket kültem vala, és azok is kimentek beléle, azt is pusztán hatták, mast mienkek vannak benne. Azért Nagyságodtól tanóságot várok, mit kell beléle mivelnenk,… megégttessem-e? Annyira megréméltenek azt mondják, hogy Dráván megtorlódtak volt, hogy harmincketté egy hajóba sellett (süllyedt) el bennek.”

A török pánikot semmi sem jellemzi jobban, hogy tényként tudjuk 1556. szeptember végére Devis pécsi bég a szép fekvésű és gazdag Pécset elhagyta és a sokkal erősebb és jobban védelmezhető Siklós várába tette át a szandzsákbégi székhelyét.