1557 - Takaró Mihály panaszos levele

„...Én az igazságban nem kedvezhetek!

1557. június 9-én kelt levelében Takaró Mihály tihanyi kapitány jelentette a nádornak, Nádasdy Tamásnak, hogy bajtársa, Magyar Bálint szigligeti és fonyódi kapitány hajdúi az ő területein fosztogatnak...

Kétségtelen tény, hogy a XVI. század derekán a Balaton környékén – különösen a Balaton-felvidéken, Keszthely környékén és délre, Somogyországban is – nagy számmal kóboroltak fizetetlen szabadhajdúk, akik nem csupán a törökkel álltak szakadatlan harcba, de gyakran fosztogatták a vármegyék falvait. Itt is erről volt szó. Takaró írta:

„Az Úr Isten es megkeserülné mint verette az szegény asszony állatokat, megdúlatta őket, megverette őket, megégette házokat, most is fogván tartya az szegényemböröket, te Nagyságod meghigye, mert bizony dolgokat írok Nagyságodnak. Szénnel (tűzzel), fegyverrel fenyegeti és binteti őket.”

A tihanyi kapitány nem csak Magyar Bálintot vádolta, hogy felfogadta ezeket a szabadhajdúkat, hanem – régi ellenlábasát és riválisát – Gyulaffy Lászlót is (később ő váltotta fel Tihany élén). Hogy lehetett Gyulaffynak is köze e vad népséghez, azt bizonyítja az, hogy Magyar Bálint Takaró vádjaira vitézeivel körbe vette és elfogatta a Balaton-felvidéken dúló egyik hajdú csapatot, kiknek egyik tisztjéről, bizonyos Pribék Mihályról – azt mondták, hogy az Gyulaffy embere.

A helyzet azonban még ennél is kacifántosabb volt. Később másokat is elfogtak, köztük a két legveszedelmesebb latrot, Majsai Tamást és Bacsin Tamást. Akik ekkor éppen a király zsoldjában álltak, Thúry György pálcája alatt Palota várában. Bizonyosan állítható, hogy minden kapitány felhasználta a szabadhajdúk népét. Magyar Bálint, aki Takaró vádjaira mentegette magát a nádornál, azt már nehezen beszélhette ki, nehéz volt mentséget találnia, mikor Sümeg alatt fosztogató hajdúit, éppen akkor fogta el a sümegi kapitány, Ormány(i) Józsa, amikor azok az elrabolt ökröket nyúzták. A sümegi főtiszt nem sokat gondolkodott:

„Itt az törvény az hajdúkat halálra ítélé és én a törvény szerént őket felköttettem. A hajdúk voltak Magyar Bálint szolgái. Én az igazságban nem kedvezhetek!”

Itt Ormány Józsa arra utal, hogy a törvények a fosztogató és dúló szabadhajdúk ellen – azok kiirtására – sok szigorú határozatot hoztak (valljuk meg – a források és a későbbi ilyen jellegű törvények tükrében – sikertelenül).