1561 - A gyulaiak vitézkedései

„Másfélszázan szép sereggel telének, lobogókat szépen megeresztének…Vég-Gyulábúl szépen kiindulának…”

Cantio de militibus pulchra - Szép ének a katonákról

A gyulaiak vitézkedései

1561 áprilisában felélénkültek a végvári harcok Gyula várának vidékén – s a gyulai őrség több jeles vállalkozást is végrehajtott. Portyára indultak Világos vára alá, Tömörkény és Simánd irányába egyaránt. Csak itt – ez utóbbi helyen – közel száz törököt vágtak le, s hoztak magukkal foglyokat is.

Éppen az említett Kerecsényi László volt a kapitány, a nevezetes alföldi végvárban, Gyulán, amikor vitézei a fizetetlenségük miatt, és "szerencsét próbálni" a budai török pasa által ellenőrzött földre, Kecskemét alá indultak. Ezt a vállalkozást, amely 1561-ben történt egy gyönyörű költemény – Szépének a gyulai vitézekről címmel – is megörökítette, amelyben a végbeliek késztetését és harcát is teljes hitelességgel rajzolta meg az ismeretlen szerző:

"Emlékezzünk az királyi végházrúl,
Körös mellet az Vég-Gyula várárúl
Vég-Gyulában gyulai vitézekről."
(…)

Eztán a szerző elmondja a tisztek nevét, mintegy előszámlálja őket, akik panaszkodnak kapitányukra, mivel az a zsoldjukat még ki nem fizette, ezért is egy török elleni vállalkozásra indulnak, melynek természetesen a zsákmányszerzés a célja:

"Ez szót mondá vitéz Hegedűs János:
'Hallgassátok, édes társim, vitézek,
Egy szép dolgot, ím én is mondok néktek.

Hat holnapja hópénzünket nem láttuk,
Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk,
Lovainkat zabszalmával hízlaljuk.
(…)

Most azért egynéhányan felkészüljünk,
Széles mezőségre el-alámenjünk,
Törökkel egy szerencsét próbáljunk.

Hiszem Istent, jó szerencsét ád nekünk,
Az rossz ebnek semmit benne ne adjunk,
Csak mi magunk szépen felosztozzunk."
(…)

Eztán tehát a kis sereg megindul a Hódoltságba, Pest felé veszik az irányt és Kecskemét közelébe érnek, ahol az őrség jelenti egy had közeledését:

"Az őrálló vitézeknek ezt mondá:
'Ímhol látok egy szép zászlót vereset,
Zászló alatt egy fekete sereget'."
(…)

A törökök hírt vettek a magyar végbeliek portyájáról és 500-600 fős csapattal indultak, hogy vállalkozásukat meghiúsítsák, a magyarok kisded csapatát – akik a vers szerint csak másfél százan voltak – szétverjék. A gyulai vitézek elbizonytalanodnak, hogy ekkora túlerővel szemben felvegyék-e a harcot, de az egyik hadnagy biztatja őket:

"Itt válik majd, az ki vitéz leszen!
Bátor szíve, az kinek helyén leszen,
Ha törökkel szemben menése leszen!"
(…)

Véres harc kerekedik. A török túlereje megfutamítja a magyarokat, azonban közbeszól a szerencse. A törökök a távolban egy nagy csordát vesznek észre, amelyet azonban közeledő magyar csapatnak tartanak, így megzavarodnak. Rémületüket látván a gyulaiak azonnal visszavágnak, és ahogyan Balassinál is olvashatjuk "arcul reá térvén" a törököket szétverik, s bár maguk is nagy veszteséget szenvednek – a seregük fele, hetvenöt magyar vitéz elesik –, mégis győztesen és zsákmánnyal térhetnek vissza Gyula várába:

„Kevés magyar ismét neki tére,
Nagy erős viadalt vélek tartának.
Szegény magyarok sokan meghalának.”
(…)

„Magyar vitézeknek ő holt testeket,
Magyar módon szépen temették vala,
Kopiákat fejekhez ástak vala.

Sok török főt, kiket elvittek vala,
Az karókat vélek megrakták vala,
Akkor az vitézek így jártak vala.”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

Ismeretlen szerző: Szépének a gyulai vitézekről (1561). In: Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez. Reneszánsz kor. Szerk. Bitskey István. Bp. 1990. 391-395.