1561 - A hegyesdi konfliktus 1.

„...az mely éjjel Hegyesdet meghágták az terekek,...”

Félországos felbolydulás és harc a végeken egy kicsiny erősség birtoklásáért:
a hegyesdi konfliktus. Véres és ádáz küzdelmek a Balaton-felvidéken a kicsiny Hegyesd váráért...

1561.április 4-én a Győrben összegyűlt magyar végváriak, gróf Nicolaus Salm főkapitány valamint Tahy Ferenc Kanizsáról, Gyulaffy László csobánci kapitány, illetve Magyar Bálint fonyódi és szigligeti kapitányok parancsnoksága alatt megtámadták a Tapolcai-medence (Balaton-felvidék nyugati térfelén) fölé magasodó kicsiny Hegyesd várát s kemény harc és lövetés után visszafoglalták azt a töröktől...

Nem tudjuk pontosan, hogy mikor is került Hegyesd a törökök kezébe – a források erről pontos dátumot nem hoznak, csupán azt látjuk, hogy 1561 tavaszán egy heves és véres küzdelem kezdtett kialakulni a kicsiny, mondhatni jelentéktelen Balaton-felvidéki váracska birtoklásáért. Alig került azonban a magyarokhoz a romos és sérült váracska, amikor – talán éppen a sérülései miatt bátorodott fel így az éber ellenfél – a törökök újra támadtak.

Április 16-ának éjszakáján a váracska alatti hegyhez lopóztak, s hajnalban újra rátámadtak Hegyesdre. A veszprémi és székesfehérvári török vitézek rajtaütése sikeres volt. A források egybehangzó tanúsága szerint azért, mert a hegyesdi magyarok – s vezetőik, a két porkoláb részegre itták magukat.

Ormány (vagy Ormándy) Józsa sümegi kapitány írta Csányi Ákoshoz – a nádor, Nádasdy Tamás belső bizalmasának és szervitorának:

„Az Hegyesdet az új porkoláb veszté el, mert a Czobor uraim új porkolábot tettek vala. Kálozy András a neve, ki éjjel-nappal csapszék vala… Ezt bizonnyal írhatom kegyelmednek, hogy az mely éjjel Hegyesdet meghágták az terekek, azon napon mind estig Kálozy András az alábbi porkolábbal ketten az szöllő hegyen egy pincénél ittak, felette részegen mentek este a várba, annyira voltak részegek, hogy Kálozyt az ágyból rántották fel, különben fel nem érzett, az elébbi porkoláb még is meg érezte volt, amikor immár ott bent voltak a terekek, de osztán ki szekett a vár fokán és most bujdosóban vagyon, de Kálozyt jobban őrzik, hogy nem mint ő őrizte az ő ura házát.”

A következőkből rögtön megértjük ennek a kis hegyesdi várnak is a fontosságát. Amikor Hegyesd ismét a töröké lett, azok, hogy a balatoni végeken ütött rést még jobban tágítsák, rögtön Tapolcát is elfoglalták és mind Veszprémből, mind a távolabbi Székesfehérvárról erősítésük is érkezett, hogy pozícióikat bátran megszilárdíthassák. Hegyesd új parancsnoka, bizonyos Bajazid (vagy Pajazid) vajda nyomban behajtatta a környék falvainak jobbágyait s nyomban munkára fogta őket, hogy mind Tapolcán, mind Hegyesdnél palánkot építsenek – s hogy a közeli Csobáncból Gyulaffy se mozdulhasson oda kirendeltek egy nagyobb török sereget, hogy szemmel tartsák és körbe zárják.

Hogy mekkora felbolydulás keletkezett azt könnyen megértjük – ha elfogadjuk – Ormány Józsa sümegi kapitány „lármájá”-ból, aki kémeket bocsátott ki s ezen kémektől megtudva azt adta tovább hírül, hogy Hegyesdbe várják a veszprémi béget, s a budai pasa is maga lejött Székesfehérvárra katonákkal, s mi több tüzérséggel, ágyúkkal. A sümegi kapitány biztosnak véli, hogy a török támadni fog, s először (Nagy)Vázsony és Tihany lesz a célpont, s aztán a többi magyar vár a Balaton északi partvidékétől egész Zaláig...

Ormány Józsa nem tévedett a törökök szándékát tekintve, mivel 1561. április végén (egész pontosan április 27-én) kelt levelében írta Csányi Ákosnak, hogy (Székes)Fehérvárról visszatérő két bízott tapolcai embere (név szerint említi őket: Molnár Antal és János) visszatértek, de végig a fehérvári törökökkel jöttek, lovasokkal (vagy 500 lovassal), akik nagy szállítmányt, élelmet és puskaport, golyóbisokat vittek Hegyesdbe. A várban pedig olyan gyorsan folyt az erődítési munka, hogy a sümegi kapitány keserűen jegyzi meg:

„Az Czobor uraim jó erdőt neveltek volt Hamza bégnek (ti. a nevezetes fehérvári török főtisztnek)!...”

Ekkor már Bajazid vajda már több mint száz gerendát kifaragtatott. A magyarokhoz kérkedve fennhéjázott a nevezetes székesfehérvári bég (egyébként nem egy ilyen levele ismert pl. Thúry Györgyhöz, ki ekkor a hozzá közeli Palota kapitánya volt): „...nincs sehol az ti királtok hada, mert tudnám én ha volna! Hanem ám Győrött vagyon valami kevés elegy népe, magyar, német és Pápán vagyon valami gaz, de nincs egyéb!”

Azt is bátorsággal megüzente Ormány Józsának, hogy hamarosan szomszédok lesznek! A sümegi kapitány pedig a folyamatosan beérkező hírek miatt – melyek a Veszprém körül gyülekező erős török lovasságról szóltak – egyre inkább pánikba esett, legalább így értelmezhető az a kétségbeesett javaslata, hogy pusztítsák el – mármint a magyar vitézek – mind a közeli falvakat, mert itt is a parasztság a töröknek szolgál (!) - hát ekkor mit is tehetett volna?

Mindazonáltal Ormány Józsa előrelátása pontos volt: április végén az összegyűlt török sereg ugyan nem áradt ki egész Zala vármegyére, de Csesznek várának megszerzését rajtaütéssel megkísérelte. Wathay Lőrinc kapitány vitézeivel azonban visszaverte őket. Ezután a törökök itt más támadással nem próbálkoztak – az évben a hegyesdi konfliktus elszunnyadt. Hegyesd török kézen maradt.

Hegyesd vára egy XVII. századi ábrázoláson - itt milyen ép, noha ekkor már rom...