1562 - A hegyesdi konfliktus 2.

„...legyen minden dologban jó szertartás, jó vigyázás, egyenesség, szeretet, és Isten ellen ne legyen semmi, mert ha Isten velünk lészen, senki se lesz ellenünk.”

Félországos felbolydulás és harc a végeken egy kicsiny erősség birtoklásáért: a hegyesdi konfliktus. Véres és ádáz küzdelmek a Balaton-felvidéken a kicsiny Hegyesd váráért...

1562 áprilisának elején már javában ágyúk dörögtek és szórták a golyóbisaikat a megerődített török Hegyesdre; április 4-én érkeztek be a nádor, Nádasdy Tamás által kiküldött ágyúk. De mi is történt, hogy pontosan egy évvel Hegyesd – második – török foglalása után újra fegyverzajtól volt hangos az egész Tapolcai-medence? Semmi több, csak annyi, hogy a hegyesdi konfliktus parazsa – 1561-ben – nem hunyt ki, csak szunnyadt, mint parázs a hamu alatt.

Éppen Ormány Józsa írta, 1562. március 24-én kelt levelében, hogy felélénkültek a hegyesdi törökök – a szomszédok – hordókat és vizet hordatnak a parasztokkal a várba, s tovább folytatják az építkezést is. A vár régi kőfalain kívül palánkot építenek. Erről Gyulaffy László is beszámolt 1562. március 28-án, Csobáncban kelt levelében a nádornak, Nádasdy Tamásnak beszámol: „Nagyságodnak szolgálatomat ajánlom, mint bizot uramnak. Továbbá azt irhatom kegyelmednek, hogy az töröknek ellyen hirök vagyon mostan, hogy minekünk magyaroknak nagy hadunk vagyon és megértették, hogy Hegyősdöt megakarjok szállani, ők is immár ez hirhöz képest minden felől reá verték az szegénységöt, öreg fákat hordatnak föl az várba, Hegyősdbe, erőssen töltenék.”

Arról is beszámoltak, hogy a török vajda igen kegyetlenkedik a munkára rendelt parasztokkal: „Többen husz embernél szegeztette volt a fába vas szegekkel az fülöket, és reggeltűl fogva estéig úgy tartotta őket; ilyen kegyetlenségeket müvel”

Mindkét kapitány – Gyulaffy is, Ormány is – sürgős cselekvő segítséget kért Nádasdytól. Addig is a dolog nem nyugodott el. Ekkor történt (pontos dátuma nem ismert, de ha igaz amit a forrás hoz, akkor újólag csak kemény téli tavaszra gyanakodhatunk, hogy Bajazid vajda párviadalra hívta ki Gyulaffy Lászlót – de ezzel ugyan rosszul járt, életével fizetett, helyettese Memi aga azonban tovább folytatta a hegyesdi erődítési munkákat.

A török sietségnek is megvolt a magyarázata: ekkor a budai pasa – a szultán parancsára újólag a török vazallus erdélyi fejedelem János Zsigmond segítségére kellett, hogy erőket csoportosítson át a hódoltsági erőkből. Elég nagy számmal. Ez időben Thúry György írta (Vár)Palotáról, hogy sem Veszprémben, sem (Székes)Fehérváron nincsen 400 töröknél több (mármint őrségnél), s megjegyzi annyira félnek a magyarok támadásától, hogy sem az állataikat nem merik kihajtani, sem éjszakára a keresztény lakosság a falakon belül sehol sem maradhat...

Mármost eljött a megfelelő pillanat, hogy a hegyesdi konfliktus záruljon, Nádasdy Tamás nádor mozgósította a végek népeit, jöttek zalai végvárból, Vas és Veszprém vármegyéből, ott volt a hadban Enyingi Török Ferenc pápai vitézeivel, Ormány Józsa a sümegiekkel – legalább 110 vitézzel, Gyulaffy 80 katonával, s nem hiányzott Magyar Bálint sem fonyódi és szigligeti legényeivel. Tudjuk, hogy a nádor, még gróf Zrínyi Miklósnak is leüzent Szigetre (Szigetvárra), hogy jönne a hadhoz, amit azonban Zrínyi azzal hárított el, hogy éppen a török palánkokat rontotta a Dráva-mentén és a folyón túl, lenn Szlavóniában.

 
A Hegyesd alá sereglő magyar had nyomban az ostromhoz fogott, s igen lőni kezdték a várat is. A támadás oly váratlanul érte a törököket, hogy a behajtott parasztok, a munkások is az ostromlott várban rekedtek, ami nem eredményezett semmi jót, ráadásul a parancsnokok a téli kamra ürülés után nem gondolkodtak időben annak feltöltésén sem.

Török Ferenc 1562. március 31-én kelt levelében már arról szólt, hogy néhány fogolytól tudják, nagy a szükség a várban, jóformán minden élelem elfogyott, s a víz is fogytán van: „...szeginy ember Hegyesdből, azt mongya, hogy az vajda igen fél, az kaput tölteti belől, azt mongya szigin ember, hogy török vagyon száz benne, sziginység is vagyon száz, azt mongya, hogy egy hordó vizeknél töb nincsen az várban, élések sincsenek, a ki barmot fel akartak hajtani azt elvették tőlek. Imár sebesek vannak az mi gyalogainkban.”

A harcban sokan sérültek, s hamarosan – mint említettük április 4-én – megérkeztek a nádorispán által küldött ágyúk is, melyek a meglevő másik két tarackkal együtt már hatásosabb tüzet zúdítottak a kicsiny Hegyesdre.

S bár a dolgok úgy tűnt jól haladnak a magyarok számára, hiszen a palotaiak – Thúry György vitézei – Veszprém mellett gyülekező törököket ugrasztottak szét, akik Hegyesd alá indultak volna. A magyar ostromtáborban azonban nagy volt a fejetlenség, erről Ormány Józsa sümegi kapitány panaszkodott a nádornak írt levelében. Arról szól, hogy a szekértábor két kapuja helyet immár tíz kaput is nyitottak a vitézek, s némelyek a környékbe kóborolnak: „Nagyságod parancsoljon keményen az urakra és Magyar Bálint uramra…, hogy legyen minden dologban jó szertartás, jó vigyázás, egyenesség, szeretet, és Isten ellen ne legyen semmi, mert ha Isten velünk lészen, senki se lesz ellenünk.”

A török erőt igyekezett küldeni – de nagyobbat a mondott erdélyi vigyázás miatt nem tudott, így csak hírrel éltek, vagyis azt terjesztették, hogy a budai pasa maga megy az ostromlott hegyesdieket megsegíteni. Thúry jelentette (Nagy)Vázsonyra, s onnan a vitézek vitték a hírt Hegyesd alá: „Az elmúlt éjszaka Fehérvárból kétszáz lovas török ment Veszprémbe. Más éjszakán is mentek ki két csoporttal. Kezdetnek a tábor (a Hegyesd alatti keresztény ostromtábor) figyelésére járni. A basa és Hamza bég visszatéréséről nem tudok: értesítse Kegyelmed a tábort, legyenek jó vigyázással.”

Búza Benedek írta Vázsonyból Török Ferencnek a magyar táborba: „Azt is írhatom, hogy a törökök az Bakont igen állják, hon tíz lóval, hon tizenkét lóval szerte szerént, holott pedig hússzal is, miért csak nyelvet kaphatnának.” Ennél többet azonban nem tehettek.

1562. április 7-ére a négyből kettő ágyú elhallgatott, mert a golyóbisuk elfogyott (s az ígért muníció még nem érkezett meg), de a nádor által küldött két ágyú tovább lőtte a falakat, oly sikerrel, hogy a vár kapuja feletti torony összeomlott, ekkor immár a torony és a kapu melletti falakat kezdték törni.

A következő napon (április 8-án) beérkezett az ígért segítség, katonák a győri főkapitány vezényletével, s még ágyúk is. Ekkor jött a hír, hogy a török védők készek a megadásra: „...ím szablyánkat ki hánnyuk, az házat is megaggyuk és mi magunkat is rabságra aggyuk, csak az Istenért az darabontnak ne hagyj levágni!” Bár Magyar Bálint visszaüzent, hogy hajlandók tárgyalni, de eközben a harci vágytól fűtött győri főkapitány, gróf Salm tüzet vezényelt, s tovább folyt a lövöldözés. Egy nappal később (április 9-én) végül a megmaradt török őrség, Memi agával az élen megadta magát. Őket a rangidős győri főkapitány foglyainak tekintették, aki az uralkodó elé kívánta kísérni őket, s a zsákmányul ejtett javakra is Győrben hirdetett kótyavetyét.

Ez már nagy felháborodást szült a vitézek között. Hiszen miután a vár palánkjainak felgyújtására és a falak lerontására kiadta a parancsot, a zsákmánnyal és foglyokkal a legkésőbb érkezett győri főkapitány, most nagy triumphussal elvonult. A zsákmányolt zászlókat – mint hadi trófeákat – s magával kívánta vinni, a vitézek egy része azonban a nádornak, Nádasdynak szánta. Nagy felzúdulás támadt, sokan elvonultak, Gyulaffy, Ormány Józsa és Magyar Bálint még a táborban maradt, bár ez utóbbi jóformán katonái nélkül, mert azok nem fogadtak szót neki a rajtuk esett sérelem és szégyen miatt. Kis híján életébe is került, hogy parancsának végrehajtását követelte rajtuk, s szablyával fenyegette őket. Végül április 10-én az ágyúkat is elvontatták, s egy nappal később elvonultak a maradék hadak is a füstölgő és romos Hegyesd vára alól.

A hegyesdi rom napjainkban.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

 Magyar levelek a XVI. századból. Gyulaffy László levele Nádasdy Tamásnak. In: Történelmi Tár. 1911. 553.
lásd. még ugyanitt a kapitányok leveleit.