1564 - versengés Eger és Gyula között

Versengés Eger és Gyula között...

Mint láttuk Eger is és Gyula is nagyon fontos szerepet töltött be a magyar végvári rendszerben. Ez utóbbi jelentősége különösen Temesvár eleste (1552) után értékelődött fel, s kapitányai folyamatosan igyekeztek a gyulai vár erődítményeit megerősíteni és megújítani, korszerűsíteni.

1564-ben a királyi összeírás szerint Gyula váruradalma évi 6.500 forintnyi adót hajtott, míg a gyulai vitézek számos vármegyét – török kézbe került területeket – is adóztattak; ezekből ekkor 9-ezer forintnyi adót hajtottak be. Az összeg mondhatni elég nagy, de ha összevetjük azzal, amit a várőrségére és a katonaságra itt fordítottak – ez 31-ezer forint (!), akkor könnyen belátható, hogy még több jövedelmet igyekeztek behajtani, illetve a hiányt kiegészíteni. A Magyar Kamara erre nem is fordított más összeget, hanem az Udvar közvetlenül a csehországi adókból csoportosított át, időlegesen 15-ezer aranyat, ezt később – éppen a nagyobb fenyegetés előestéjén (1566 megelőzően) 10-ezer forintra csökkentették le.

Mágocsy Gáspár gyulai kapitány éppen ezért többször is I. Miksa királyhoz (II. Miksaként német-római császár) fordult, hogy azokat a vitatott területeket, ahol mind a gyulaiak, mind az egriek beszedik a dézsmát – immár végleg Gyulának ítélje meg. A rossz nyelvek szerint Mágocsy – aki meglehetősen hatalmaskodó főtiszt volt, s ilyen volt később utódja Kerecsényi László is – maga akarta a gazdag Szeged jövedelmeit megszerezni. Szeged környékére azonban az egri vitézek is rendszeresen lejártak, hogy elmaradt illetményeiket itt „kiegészítsék”.

A vita Eger és Gyula között tehát a király elé került, s ebben a magyar végek főtisztjei, mind Báthory András, mind a felső-magyarországi (kassai) főkapitány, Schwendi generális is igyekeztek közvetíteni. Sikertelenül. 1566-ig – Gyula elestéig – a dél-alföldi régiót, a török hódoltsági területeken, mind az egriek, mind a gyulaiak adóztatták (több-kevesebb sikerrel, hiszen ehhez a törököknek is volt egy-két szava, s a térségbe való portyázás egyáltalán nem volt veszélytelen vállalkozás).

Azt tudjuk, hogy az egriek évente – rendszeresen – megközelítőleg 900 forint készpénzt és ezenfelül természetbeli juttatásokat – marhákat, halat etc. - és élelmiszert, takarmányt is behajtottak Szegedről (ez az állapot egészen Eger 1596-ban történt elestéig fennállt).