1566 - 08 - Az Újváros feladása

„Zrínyi gróf Szigetváron igen vitéz ember és jó katona és a hada is a javából való.”

Az Újváros feladása. Szecsődy Máté érvelése nyomán a védelem az Óvárosban marad és innen folytatja a harcot.

1566. augusztus 9-ről 10-ére virradóra a lángolva égő Újvárost a védők feladják – közel ötnapi küzdelem után és visszahúzódnak az Óvárosban. Megkezdődik az ostrom második fázisa…

Augusztus 9-én már minden török tüzérségi üteg teljes erejével lőtte a várost és a várat több ponton. Tudjuk, hogy éppen ekkor érte lövés a Belsővárban álló kerektornyot – melyben egy óra szerkezet és ércharang is volt. Ezek a belövéstől elpusztultak. Ugyanakkor ezen a napon megszakítás nélkül egész nappal és egész éjjel lőtte a tüzérség Szigetvárt. A legsúlyosabb a helyzet a védelem számára a déli városrészben, a gyengén megerősített és hevenyészet módon javarészt palánkokból összerótt Újvárosban volt. Zrínyi ekkor úgy döntött ezt a területet feladja, annál is inkább, mert csak ezen a területen – az újabb becslések alapján – legalább 300 főnyi veszteséget szenvedtek a védők igen rövid idő alatt (a régi forrásokban ezt a veszteséget 600-700 főben adták meg, de ez oly magas, hogy nehéz lenne elképzelni, ekkora vérveszteség után, hogy lehetséges, hogy a védelem még oly sokáig ellenállhatott).

A visszavonuló védők az Ó- és Újváros közötti hidat elégették és erős puskatűzzel árasztották el a lángoló Újváros területére győzelem ittasan benyomuló törököket. Azok hamarosan itt is megkezdték a sáncok hányását és az ágyúk telepítését, ugyanakkor mind nyugati, mind keleti irányból erőteljesen lőtték az Óváros hosszan – észak-déli irányba – elhúzódó falazatát és a szögletbástyákat.

A forrásokban arról is szólnak, hogy a védelem tisztjei ekkor tanácsot tartottak és azok, akik az 1556-os sikeres szigeti védelem tapasztalatával bírtak, bátran példálóztak ezzel s győzködték Zrínyit, hogy most is ezt az utat válassza. A főkapitány ugyanis az Újváros feladásával egy időben az Óvárost (ez a mai város mag: Zrínyi tér, Zárda utca, Rákóczi utca egy része stb.) szintén felkívánta adni és az egész védelemmel a mocsaraktól és láptól, tótól körülölelt várba visszahúzódni szándékozott. Mások – elsősorban is – Szecsődy (vagy Szekcsődy, Szekcsőy etc.) Máté a szigeti gyalogok „fővajdája”, vagy kapitánya – egyszóval a szigeti gyalogság parancsnokául rendelt tiszt arról győzték meg a főkapitány Zrínyit, hogy éppen úgy érdemes tartani az Óvárost, mint azt a megelőző – tíz évvel korábbi ostrom idején is tették – itt el lehet véreztetni az ostromlók erejét. „Igen kérték, hogy bízzék bennük s hagyja őket még néhány napig az óvárost védve az ellenséget a vár oltalmában feltartóztatni… mivel már Horváth Markó alatti ostrománál is vitézül küzdöttek, s a tapasztalatuk nem csekély értékű. Megengedte tehát, noha kelletlenül, amit annyira kívántak”.

Megjegyzendő, hogy Zrínyi vonakodása azért volt az Óváros védelmétől, mert meglehetősen nagy kiterjedésű volt, hosszan elhúzódó falait az egymástól messzire fekvő bástyák nem tudták megfelelően oltalmazni a tűzükkel, ugyanakkor a védelem erejét is alaposan felaprózta az egymástól távol eső védművek megszállása és oltalmazása. Másrészt nagyon hangsúlyosan az Óváros megtartása mellett szólt viszont az, hogy egyedül innen, a nyugati irányba nyíló kanizsai út mentén – a Patai-kapuról – volt kijárás a tó töltésére, melynek felső végén a törökök már dolgoztak, hogy széthányják és a tó vízét lecsapolhassák. Amíg azonban az Óváros a védők kezében volt, s a kijárásuk innen biztosított, addig ez a munka nagy biztonsággal nem folyhatott.

Augusztus 10-én egész nap véres küzdelem zajlott: miközben az ostromtüzérség minden kiépített pozíciójából folyamatosan lőtte a várost és a várat – hogy ezzel fedezze – a hadak azon törekvését, amellyel munkához fogtak, hogy a városfalak mentén húzódó árkokat feltöltsék. Ez a küzdelem folyt a napokban: a védők többször kiütöttek az árok töltésén serénykedőkre, sokakat levágtak, másokat a falakról nyilaztak és puskáztak le. Sokakat foglyul ejtve magukkal hurcoltak. Itt már meglátszott a harc irgalmatlan volta: Zrínyi 200 török foglyát felakasztatta a várfalakon s két janicsárt – az ostromlók szeme láttára karóba vonatot. Hogy mi volt a célja? Valószínűleg az elhúzódó hosszú ostromra gondolva, sejtette, hogy ennyi „felesleges szájat” nem etethet; tehát racionális számítása volt. Azonban a kegyetlen és a törökök előtt folyó nyilvános kivégzés nehezen érthető barbár tett volt! Ezzel csak azt érte el, hogy a törökök kezébe került magyar foglyok is mind ezt a sorsot kapták!

Ezekben a napokban érkeztek a harcról szóló hírek Bécsbe is, ahol a királyi udvarban jelen levő követeknek is beszámoltak, mint folyik Szigetvár védelme, a spanyol követ ezt írta haza királyának – Miksa császár és király rokonának – II. Fülöp spanyol királynak: „Zrínyi gróf szigetváron igen vitéz ember és jó katona és a hada is a javából való. Jó is lesz, ha magán segít, s önnön erejére támaszkodik inkább, mintsem innen várjon segítséget, mert innen nemigen adnak, és csak Istenben és a télben bízhat…”

„Augusztus 10-én, szombaton a törökök a nagyobb városrészt, az Óvárost három oldalról lőni kezdték nagyobb lövegekkel. A janicsárok pedig sáncot építettek, s az árokból kitermelt földdel magukat védelmezve egyre közelebb jöttek. Az ágyúkat is bevontatták az Újvárosba, ami teljesen leégett. Innen folytatták ezekkel az Óváros törését és puhítását. Azon a napon a törökök Ali Portuk sáncától fával, gerendákkal és földből hídszerű töltést készítettek, amelyek segítségével a mocsaras helyeken is át lehetett kelni. Erre még gerendákat és pallókat hordtak, és így beborítva építették az utat, napról napra közelebb férkőzve a várhoz. Hogy ez a töltéshíd a mocsaras területen át minél előbb elkészüljön, az összes török neki gyürkőzött. Ettől a terhes munkától senki sem mentesült közülük, sőt a fa- és rőzsehordásra mindenkit kényszerítettek, a munkavégzésbe mindenkit bevontak. A tevék, a hámos lovak, az öszvérek sem pihentek semmit, sőt az erdő is, a mező is a törökökkel, a lovakkal, tevékkel, teherhordó állatokkal volt tele. Megvolt tehát már két oldalról az Óvárosból a vár felé néző töltések, amelyeken nagy mennyiségű fa volt elhelyezve. Mikor ezeket a földből és törmelékből épült töltéseket emelték, és a várfalak közelébe vezették, egy-egy fedezéket is építettek védelmül gyapjúzsákokból. Ezeket szorosan összezsúfolva rakták egymásra. Innen úgy támadták a várfalakat, hogy azokon az ágyútűz miatt senki sem maradhatott.”

Egykorú török miniatúra ábrázolása Szigetvár 1566-os ostromáról.