1566 - 14a - Szigetvár növekvő nyomás alatt

„…sárkánytámadású, tigris rohamú erős szívű janicsárok…a vízként rohanó sereg…”

A szigeti vár egyre nagyobb nyomás alatt.

1566. augusztus 26-án és az azt követő két napban folyamatosan építik a közelítő töltéseket a vár eléréséhez a törökök…

Az ostromlók a Szigetet körülfogó, az Almás-patak vizétől felduzzadt tó vizén és a körbefekvő ingoványos területen több töltés építésébe kezdtek, amelyen aztán támadásba indulhattak a bástyák ellen. Ez igen nehéz munka volt, és a védők kíméletlenül puskáztak, nyilaztak a munkásokra. Amikor a töltések megfelelően készen álltak, megindulhatott a támadás, a tömegroham. Ilyen nagy rohamra került sor, a vár délnyugati részén épített töltésen, augusztus 26-án reggel. A török janicsárok nagy lelkesedéssel és elszántsággal támadtak, de a védők olyan irtózatos tüzet adtak rájuk ágyúkból és puskákból, hogy ezek a nagyon bátor török harcosok is mind meghátráltak. Ez kegyetlen mészárlás volt. A rohamozó, majd a menekülő katonákat is lekaszálta a védők által nyakukba zúdított gyilkos tűz, akik a töltésről az ingoványba zuhantak, azokra is a biztos halál várt.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

A munkálatok mellett a várat folyamatosan lövi a török tüzérség, s a délnyugati oldalon a janicsárok „vízként áradó serege” támadással próbálkozik. Ez azonban keservesen és véresen összeomlik a szigeti vitézek heves tüzelése miatt. A török támadás, valójában inkább egy meggondolatlan roham volt, egy tapogató próba az ellenfél erejének kifürkészésére. A védők ágyú- és puskatűzzel lőtték halomra a támadókat, sokan a mederbe estek, amelynek sáros iszapos fenekébe ragadtak és könnyű célpontjai voltak a lövészeknek. Állítólag 2-ezer fős vesztesége volt az ostromlóknak, elesett számos tiszt, az egyiptomi beglerbég és jó néhány bég.

A töltésről menekülő Ali janicsáragát elfogták, s nem sokára Zrínyi parancsára karóba húzták. Az összeomlott roham során két török hadi zászló is a védők kezébe került. A védelem sem nyugodhatott: Zrínyi látván a délnyugati szöglet ellen irányuló török támadási szándékok gyakoriságát, jól megértette, hogy az oszmánok itt tartják a legalkalmasabbnak a betörést a várba, ezért a megerősítésére szükség volt. Így a bástyában – mely a lövésektől ige rongált volt, a bejáratnál egy harántgátat – valójában cölöpfalat, palánkot emeltek, mely előtt árkot ástak, s az árok és a palánk közötti részben nagy mennyiségű puskaport is elástak, tömörítettek tűzre kész állapotba – mintegy „aláaknázva” azt a területet.

Amíg a délnyugati oldalon ilyen hevességgel folyt a harc és épült a töltés, akként hamarosan délkelet felől is felmagasodott a töltés az ostromlók munkája során. A falon és bástyákon mutatkozó szigetieket a sáncok mögött rejtőző török puskások tüze folyamatosan veszélyeztette, ilyen tűzfedezett mellett a védelem érdemben nem igen gátolhatta a munka gyors előrehaladását. Ennek tetőzéseként a száraz idő és a forróság eléggé hamar elérte azt, hogy a tófenék megszáradjon, így a Belsővár – nyugat, északnyugati irányból való – támadása a Hárserdő irányából lehetségessé vált. Itt is töltésen keresztül közeledett a várfalakhoz a török. A gyűrű fokozatosan szorult és egyre nagyobb nyomás nehezedett a szigeti védelemre, eközben a keresztény felmentő had táborából, Győr alól még nem mozdult el…

Obsidio Szigetiana.” – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.