1566. augusztus29: Szigetvár ostroma

„…az egész tábor elégedetlen, nagy lévén a halandóság is…”

Általános roham a szigeti vár ellen. Zrínyi fegyvere keresztülvágja a sikersorozatot.

1566. augusztus 29-én az öreg Nagy Szulejmán szultán, elrendelte az általános rohamot a várba beszorult védők ellen…

A török tüzérség folyamatos bombázása és tüzelése, valamint az ostromművek elkészültsége, a sáncok kiépítettsége és nem utolsó sorban az, hogy a tófenék iszapja is alaposan megszikkadt, lehetővé tette, hogy a törökök tömegrohama meginduljon és sikerrel járjon.

A török vezérek terve egyszerűen a seregük számbeli óriási fölényére épített, s arra, hogy a támadást a két déli szegletbástya ellen (a mai Tinódi és Olay utca kereszteződésének, illetve a másik a mai Vár utca hátsó udvarai irányából) s e mellett, immár északnyugat – a Hárserdő (a mai Basa utca és a Szent István lakótelep) – irányából támadtak. A három támadási irány taktikája természetesen a védelem erőinek végletes megosztását célozta.

Az általános rohamra minden készen állt augusztus 29-ére, arra a bizonyos „szerencsenapra”. A szultán is, és a török főtisztek is bíztak ebben. A kegyetlen ostrom legvéresebb napja következett el, legalábbis a török támadók számára. A rohamot a janicsárok támadása az összelövöldözött s szinte rommá lett délnyugati várszögleten indult meg, majd a lovaikról leszállt szpáhik és az önkéntesek rohama indult meg a Hárserdő felől, s aztán a Bagotai-bástya irányából a délkeleti oldalon is.

1566. augusztus 29-én, Szigetvár alatt azonban megtört a sikersorozat: a szigeti védők a három irányból támadó janicsárok, szpáhik és önkéntesek tízezreit véres fejjel verik vissza a falakról, a törökök vesztesége csak ezen a napon 4000 halott volt. Feljegyezték azt is, hogy vitézül verekedett a védelemben maga Zrínyi is, s nem egy törököt ki elsőként hágott fel a falakra, saját kezűleg vágott le. S vele még mások. Egyre fogyatkozott a védők ereje. Az augusztusi forróságban a temetetlen halottak tömege hamarosan bomlásnak indult és elviselhetetlen bűzt árasztott.

A török hadvezetés a sikertelenséget és hatalmas vérveszteségeit látva tanácstalan volt: egyesek arról szóltak, hogy a tél beállta előtt Szigetvárt nem tudják elfoglalni, mások szerint az időközben Gyula várát vívó Pertev pasának kell parancsot küldeni, hogy hagyjon fel az ostrommal, és egész hadával vonuljon a szultán táborához, hogy Szigetvárt egyesült erővel elfoglalhassák. Ugyanakkor a nagy hadsereg megfelelő ellátása is gondot okozott, mert az ostromlott erődítmény körüli falvakat és vidéket a törökök teljesen elpusztították és feldúlták, így a mindennapi élelmezés igen szegényes volt, azt kiegészíteni pedig nem igen tudták.

Így elmondható, hogy nem csupán a védők, de az ostromlók is igen szorult helyzetbe kerültek. Az idő sürgette tehát a törököket, hogy a várat mielőbb elfoglalják, mert ha nem is érkezik meg a királyi felmentő had (amiként nem is mozdult el a gyülekezőhelyéről), akkor hamarosan éhínség és járvány fog kitörni az ostromlók táborában (amint a vérhas már fel is ütötte a fejét), mely gyakran még nagyobb pusztítást okozhat, mint az ellenség fegyvere.

Az isztambuli velencei követ jelenti, hogy a fényes Portán az a hír járja, hogy a vár elfoglalhatatlan, vagy „bevétele körül naponként újabb és újabb nehézségekre bukkantak, ami miatt az egész tábor elégedetlen, nagy lévén a halandóság is.”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

Zrínyi Miklós

„Betegsége napról-napra erősbödvén, nagyon nyugtalan volt a vár el nem foglalása miatt s nyugtalanságában…”

Érdemes megemlíteni, hogy a források mind-mind megemlékeznek az öreg Szulejmán szultán türelmetlenségéről a hosszan elhúzódó és nagy vérveszteségekkel járó ostrom miatt:

„A vár ostroma alatt az országhódítónak drága egészsége gyönge lévén, ágyban feküdt. Mivel eközben a várnak elfoglalása késett egy darabig, a páratlan szultán egészsége még rosszabbra fordult. Panaszkodott, siránkozott a fekvőhelyén, egyrészt azért, mivel gyengesége és öregsége meggyötörte testét, másrészt azért, mert a nevezett vár legkevésbé sem félt a hit harcosaitól és elfoglalása oly sokáig elmaradt. Betegsége napról-napra erősbödvén, nagyon nyugtalan volt a vár el nem foglalása miatt s nyugtalanságában ezt az óhajtást bocsátotta ki a szájából: ’mégsem gyújtatott fel, s foglaltatott el ez a tűzfészek’?”

Nem állítom – hiszen erre semmiféle bizonyítékkal nem bírunk (s már ilyen nem is lesz) –, hogy az öreg és a beteg szultán hamarosan bekövetkező halálát ez a szerencsétlen – s nem szerencsenapi – augusztus 29-i általános roham nagy vesztesége, és általában a török had óriási veszteségei okozták volna. De azt bátran mondhatjuk, hogy bizonyosan hozzájárultak ahhoz, hogy a túlvilágra menetelét megsegítsék az elkeseredett és törődött szultánnak.