1566 - János Zsigmond és a tatár "segítség"

„velök Debrecen és Újfalu közti terjedt síkon véres csatát vívott, melyben a tatárokat legyőzvén, számos rabot kiszabadított;...”

János Zsigmond „királyfi” és a tatár „segítség”…

1566 szeptemberében Szapolyai János király fia – a török forrásokban „királyfi”-ként emlegetett, János Zsigmond (mondhatjuk így: az első erdélyi fejedelem) hadaival – melynek száma meghaladta a 15-ezer főt –, a felső-magyarországi és a tiszántúli Habsburg-párti, avagy királyi területekre támadt, hogy a szultán 1566-os nagy hadjáratában ő is részt vállaljon, mintegy lekösse a királyi erőket, egyszersmind pedig területeit kiszélesítse. A vállalkozása azonban nem járt sikerrel…

János Zsigmondnak nem sikerült sem Kassa, sem Szatmár megszerzése, a felső-magyarországi (kassai) főkapitány, Lazar von Schwendi generális csapatai többé-kevésbé sikerrel dacoltak vele. „Többé-kevésbé” – mondhatjuk így, mert a szultán, Nagy Szulejmán utasítására a „királyfi” segítségére érkezett tatár „segélyhad” az egész Felső-Magyarországot, Egertől északra egészen a Kárpátok vonulatáig teljesen felprédálta és pusztította. Olyannyira, hogy a források becslése (itt vélhetően erős túlzásról van szó) szerint 90-ezer embert hajtottak fogságba (!).

Sőt! Ezen tatár „szövetségesek” amikor a tiszántúli vidékre tértek itt is raboltak, felprédálták Debrecen és (Nagy)Várad környékét egyaránt. Most már nem csupán a Habsburg uralkodó, I. Ferdinánd király országát pusztították, hanem elragadták János Zsigmond alattvalóit is. Az erdélyi uralkodó többször is felszólította őket, hogy adják ki a foglyokat, de erre nem voltak hajlandóak, ekkor János Zsigmond erővel fordult ellenük. Istvánffy krónikája írta, hogy Debrecen közelében véres csatát vívott a „szövetséges” krími tatárokkal: „…melyben a tatárokat legyőzvén, számos rabot kiszabadított; azután pedig Erdélybe vonult. A csata reá nézve sem volt minden vér nélküli, mert a tatárok sok emberét lenyilazták, mely fegyver kezelésénél az ügyességben ők minden más népet fölülmúlnak…”