1566 - Tatár dúlás

„A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásáról”

Még egyszer az 1566-os tatár dúlásról és arról, hogy milyen összefüggés van a nagy szultán („Törvényhozó” Szulejmán) halál híre és János Zsigmond hadjáratának befejezése között…

„Látni lehetett az égő falvak, tanyák, házak mindenfelől felcsapó lángját,…”

Elmondható, hogy János Zsigmond fejedelem és a szövetséges török-tatár hadak felső-magyarországi támadásának végül is Nagy Szulejmán szultán halál híre vetett véget. A nagyvezér, Szokollu Mohamed pasa titkos üzenetben – október 4-én érkezett meg követe János Zsigmondhoz – értesítette a török uralkodó haláláról, és arról, hogy ezzel a hadjárat lezárult, a fejedelem is vonuljon vissza…

Erről persze akkor senki más nem tudott sem János Zsigmond hadában, sem a királyi (vagy Habsburg-párti) oldalon. János Zsigmond serege ekkor éppen Tokaj vára alatt állt. Noha a német Jakob Raminger kapitány katonáival azt erősen védelmezte, az erdélyi had még sem ezért, hanem a nagyvezér titkos üzenete miatt hagyott fel az ostrommal és fordult vissza. Erről Forgách Ferenc így szólt históriájában:

„El is foglalta volna (Tokajt), ha Szulejmán halálhírének hallatára a sok vad és barbár nép – tatárok és törökök – számlálhatatlan seregeinek közepette a minél nagyobb óvatosságot nem tartotta volna tanácsosnak. Így átkelt a Tiszán, és a hidat felszedetvén visszatért országába. Mi szentül hittük, hogy Tokaj elveszett, mert Szulejmán haláláról sem akkor, de jó ideig még ezután sem hallottunk semmi bizonyosat…”

Éppen Forgách Ferenc is részletesen beszélt a segélyhadak pusztításáról:

„Ugyanebben az időben a tömegesen bezúduló tatárok roppant pusztítást végeztek. Egy részük Szolnoknál átkelt a Tiszán, és Felső-Magyarország területén mindazt, ami a Tisza, Eger, Kassa és Ungvár közt van, egészen Murányig, tűzzel-vassal pusztították és végigrabolták. Schwendi közben egész idő alatt Kassán volt, mintegy ötezer főnyi lovas és gyalogos sereg élén. Látni lehetett az égő falvak, tanyák, házak mindenfelől felcsapó lángját, és az ellenség száguldozását, mert egészen Kassa külvárosáig, sőt faláig is elmerészkedtek. A sok ellenségből mégis alig sikerült egyet-kettőt elfogni.”

Az, hogy a tatár terrortól való félelem megbénította a királyi csapatok vitézeit, csak azzal magyarázható, hogy ténylegesen szörnyű pusztításnak lehettek szemtanúi. Éppen, mint szemtanú jegyzi meg egy másik Forgách – Forgách Simon:

„Én Patakra kéredzettem vala 400 lóval, hogy onnét lássam, mit mielhetek rajtok; hogy odajuték, igen örülének az ott valók; mondták, hogy mindennap rajtok vannak, de azután egy sem jöve affelé is; magam voltam egy hétig ott, mindaddig, míg Tokaj alól az király fia (vagyis János Zsigmond) elmene.”

Egy debreceni kálvinista, vagyis református lelkész, Szegedi Gergely egy költeményben – „A magyarok siralmas éneke a tatár rablásról” kesergett Felső-Magyarország és a Tiszántúl szörnyű pusztításán, 1566-ban:

„Ruhájokat rólok éktelenül levonják
Az szegény rabokat mezítelenül hagyják
Mint egy sereg csordát, az tatár ostorral
Előttök hajdogálják.

Éhségnek miatta mind elszakadozának,
A szomjúság miatt nagy sokan meghalának,
Az vad lovak hátán nagy sok gyenge szüzek
Halálra bágyadának.”