1571 - Thury György halála 2.

A „Magyar Cid” – Thúry György – hősi veszte és Pirszisz Ali szigeti bég „jutalma”…

1571 augusztusából ismert egy portai irat, melyben a szultáni tanács elismeri Pirszisz Ali szigeti bég érdemeit a nagy ellenfél, Thúry György kanizsai főkapitány lesre csalásában és elvesztésében, de mindazonáltal nem valami nagy lelkű az ajándékozása és jutalmazása tekintetében…

Hogy mi is áll a dolog hátterében, az nem egészen világos. Tudjuk, hogy Pirszisz Ali bég – először – 1571. év januárjában – kapta meg a Szigeti Szandzsákot (később 1584-ben újra itt találjuk a parancsnoki poszton). Gyuláról lett átvezényelve – s helyére az elődje viszont innen Gyulára ment.

Arról is alaposan szóltunk már, hogy 1566 után, Szigetvár elestével a török-magyar végvidék dél-dunántúli erőviszonyai és „frontjai” átrajzolódtak. Ahogy a királyi Sziget hősi harcban elveszett, úgy nyomban a mögötte fekvő nagyobb vár Kanizsa szerepe felértékelődött. Ugyanez igaz a török védelmi vonal szempontjából is: Szigetvár ekkor – egészen pontosan Kanizsa 1600-ban bekövetkező elestéig – az egyik legfontosabb török végvárnak számított, erős katonasággal és vitéz tisztekkel és az élükön kiváló parancsnokokkal, bégekkel. Ilyen főtisztnek számított Pirszisz Ali bég is.

Thúry Kanizsán pontosan tudta azt, hogy a török Szigetvár élén változás történt – és az ideérkező Ali bég is pontosan tudta, hogy a legnagyobb ellenfele – a legyőzhetetlen Thúry György. Már hivatala átvételekor – 1571 koratavaszán – más dunántúli bégek hadi népével, a koppányiakkal és a pécsiekkel együtt kimentek egy Kanizsa melletti „csatára” S ennek eredményeként a nagy Thúryt lesre csalták az orosztonyi erdőben.

Csak rövid felidézésül:

Nem véletlen az sem, hogy Szigetvár eleste után a nagyon fontosan felértékelődött kanizsai erősség élére állította a király. Thúry hősi életét halálával is példázata. Egy török portya csalta tőrbe Kanizsa mellett.

„...Rajk és Kiskomárom között nagyszámú törökre bukkant, akik az erdőben rejtőzködtek. Katonái közben megérkeztek és kemény harc kezdődött. Már számosan elestek az ellenség soraiból, amikor a Malchus (ti. egy szigetvári török tiszt) több mint hatszáz törökkel rájuk tört leshelyéről. A végzetes összecsapás két domb között egy keskeny völgyben zajlott le, ahol a Sár patak tavaszi kiöntése alaposan feláztatta a talajt. Itt egy iszapos, csúszós helyen a főkapitány lova összeesett. Talán puskalövéstől vagy kopjadöféstől? Esetleg elcsúszott? (...) Thúry ekkor talpra ugrott és vitézül védte magát, miközben egy idegen lovat, amely gazdátlanul hozzá futott, a gyeplőjénél megragadott és iparkodott ráugrani. Nem, sikerült, a földre zuhant. Megadásra szólították fel, mire ő levette és elhajította sisakját, jelezve: elevenen nem kerül a kezeik közé. Kardjával még egy ideig osztotta a csapásokat, de az ellenség körbefogta. Végül övéi is elhagyták, s egy fejére mért hatalmas szablyaütéstől végleg a földön maradt.”

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat

Már most azt is tudjuk, hogy mindez nagy felzúdulást váltott ki a végeken és az uralkodói udvarokban – Bécsben és Sztambulban egyaránt. A bécsi Udvar számon kérő levelére a nagyvezír, Szokollu (vagy Szokolli esetleg Szokolovics) Mohamed pasa így válaszolt – mentve az új szigeti bég, Pirszisz Ali szerepét a „Magyar Cid” halálában:

„Különösen pedig az mondatott, hogy Szigetvár, Pécs és Koppán szandzsákok bégjei seregesen Thúry György ellen mentek. Ámde ez a dolog nem úgy van, amint királyi Felségednek (ti. Miksa császár és király – II. Miksa néven német-római császár, I. Miksaként magyar etc. király)Ez a Thúry György nem maradt nyugton, hanem az egész világ tudja, hogy mindig gonoszságban járt és szokása volt valamelyik úton lesben állva, minden szandzsákbéget, ki azon a vidéken ment, megtámadni. Mikor mostanában a szigetvári bég változott és oda utazott, az említett Thúry gonoszat forralt ellene. Az említett bég csak a gonoszság elhárítása végett cselekedett, ő pedig szokása szerint a béget megtámadta, ezért jött fejére a baj. Erről az oldalról a bégek nem mentek oda és a túlsó oldal határain belül nem voltak, ez olyan világos, mint a nap. Királyi Felségednek, kik ilyeneket jelentenek, nem mondanak igazat és csak a két fél közötti egyenetlenséget kezdeményezik. Isten mentsen! Hogy ezeknek a szavak meghallgatást és jóváhagyást nyerjen!”

Summa: a török nagyvezír állítja a harcot nem ők kezdték, hanem az álnok Thúry. Fontos ezt hangsúlyoznia, hiszen béke volt – s ilyen nagyhírű vitéz veszte, nem maradhatott titokban. Már most Thúry eleste valóságos ünnepet jelentett a törököknek, mégis azt láthatjuk, hogy az katonai akciót, melyet az új szigetvári török parancsnok, Pirszisz Ali bég vezetett nem jutalmazta meg „kellő” mértékben a Porta. Nyilván, ha Thúry Györgyöt élve és láncon viszik Sztambulba, igen nagy lett volna az ázsiója – lévén Thúry György szinte a legnagyobb magyar végvidéki zsákmánynak számított akkor. Tudjuk, hogy Thúry azonban nem adta meg magát – utolsó leheletéig küzdött és elesett – így halála, ha nem is a „frigy” felbontását, de meglehetősen nagy botrányt kavart a két birodalom között.

Pirszisz Ali elmaradt jutalmazás mögött talán ez áll. Annyi biztos, hogy alig emelkedett javadalmazása két éves szigeti bégsége alatt – sőt tartozott neki a török kincstár, vagy 60-ezer akcsés hiányról panaszkodott – melyre azt a választ kapta, hogy gazdálkodja ki a megüresedett ziametekből és tímár-birtokokból. Pirszisz Ali bég 1573-ban elkerült Szigetvárról, ekkor Szolnokra vezényelték át. (1584-ben azonban másodszor is betöltötte a szigeti szandzsákbégi posztot).

Varga J. János: „Az nagy széles mező, az szép liget, erdő sétáló palotájok...” A természeti környezet szerepe a dunántúli végvári harcokban. In: Végvár és környezete. 114. Lásd. Istvánffy Miklós: Historia Regni Hungariae. XXIV. 315.
A pénzügyi adatokra vonatkozó források: Maliye defteri 563, 54-55, illetve Mühimme defteri 15, 48. No. 412. Basbakanlik Osmanli Arsivi, Istambul.
vö. Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár, 1533-1789. szerk. Thallóczy Lajos. Krcsmárik János, Szekfű Gyula. Bp. 1914. 98.
Lásd. Dávid Géza: Török közigazgatás a városban. In: Szigetvár története. Tanulmányok a város múltjából. szerk. Bősze Sándor, Ravazdi László, Szita László. Szigetvár. 2006. 114-115.

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.