1572 - Nándorfehérvár leírása

„A város messziről jelentős látványt nyújt, ehhez különösen hozzájárul a vár, öt nagyszerű, ólommal és bádoggal fedett tornyával. Ezek meglehetősen magasak, maga a város részben hegyen, részben síkságon fekszik.”

1572 – 1573

Egy régi Nándorfehérvár…

A város, amely Budát is „felülmúlja”, de katonai rendtartásában elmarad a magyar végvárak mögött…

Nándorfehérvár leírása. Ungnád Dávid követjárása és Ömeich prédikátor és Stephan Gerlach „magister”„napló”-ja tükrében. (5.)

1572. áprilisában – egészen pontosan április 17-én – indult követségbe Bécsből, Ungnád Dávid báró… a követség esztergomi és budai megállója után a Dunán május 6-án már dél felé hajózott tovább, ott következőket tapasztalta:

„11-én korán keltünk, és kilenc órakor Nándorfehérvárra érkeztünk. 12-én itt maradtunk, és Haszán pasa, aki korábban temesvári pasa volt, most azonban szandzsákbég itt, Fehérvárott megtekintettük a várost és a várat. A vár magasan és kellemes látványként terül el, alatta folyik napnyugatról a Száva, közvetlenül a vár falai alatt egy fehér toronynál folyik a Dunába. A várban különös látnivaló nincsen, belül rosszul építették meg. Van egy lerombolt tornya, ezt Bojšenek hívják, vele szemben a másik, ennek a neve Ne Bojše. Az említett várat számos török őrzi, Haszán pasa pedig a város előtt építette fel házát. (…) A város a Dunától a Száváig terjed, mintegy hatezer háza van, ezeket törökök, rácok, zsidók, ragusaiak és mások lakják. A városban két szép karavánszeráj épült, azonkívül egy vásárcsarnok, amit látogatnak, ahol minden kereskedő lerakja árúját. (…) Magyarországról tehát Szerbiába indultunk.”

Egy esztendővel később -1573-ban ugyanezen az úton – Stephan Gerlach jegyezte fel:

„A városban és kívül szépek a kertek, és szép néhány iparos háza is. Különösen az a négy nevezetes, melyeket kőből, téglából egyformán négyszögletesre építettek, tetejük ólom, középütt szép kövezett piac van. E házak kétemeletes magasak, az egyik kamra a másik mellett, mindegyikben tűzhely található. E házak közül a legnagyobb, mely elsőnek készült el, nincs messze a ragusai boltoktól. Van benne szép csarnok, mindkét oldalán mesterségek üzletei, igazi iparváros, szabók, vargák, késgyártók, posztósok számára. A sok szép új kőépület –melyeket fogoly keresztényekkel, főleg az itt nagy számban lévő olaszokkal építettek – és a sok szép kert Budát is fölülmúlja. Pedig mennyivel szebb lehetett valaha pompásabb épületeivel! (Már mint Buda – amelynek török uralom alatti romlásáról és a „középületek”, templomok és lakóházak pusztulásáról, siralmas voltáról a nyugati utazók rendre megemlékeztek volt).

Visszatérve Nándorfehérvárhoz, Gerlach megjegyzi, hogy a város messziről szép és jelentős, terjedelmes, ugyanakkor a hadi rendtartás dolgában elhanyagolt: „A város messziről jelentős látványt nyújt, ehhez különösen hozzájárul a vár, öt nagyszerű, ólommal és bádoggal fedett tornyával. Ezek meglehetősen magasak, maga a város részben hegyen, részben síkságon fekszik. A várban nem találhatunk több nevezetességet, mint az említett öt nagy tornyot a belső várban. Az egész várnak két része van, mindkettőt fal veszi körül. A külső várban fakunyhók épültek, ebben laknak a katonák, a csőcselék népség, a könnyű fegyverzetű hadak. Innen fahíd vezet tovább. A vár belső részében tartják hadi felszerelésüket, ágyúkat, lándzsákat, nyársakat, lőport, ami a mieinkkel nem hasonlítható össze. Esztergomban, Visegrádon, Budán, Péterváradon és Nándorfehérvárott együtt nem találtam annyi hadi eszközt, mint az egyetlen Komáromban.”

Persze a dolog kissé sántít. A császár követe ugyan miért is láthatta volna a törökök arzenálját. Egyrészt csak azt láthatta, ami a szeme előtt volt, mert miért is mutatták volna meg a keresztény követeknek az egész hadi szertárat – tudván az akkori „ki nem mondott”, de teljesen elfogadott elvet, tudniillik, hogy a követek, bizonyos értelemben egyszerre voltak diplomaták és kémek. A diplomáciai feladatuk mellett legalább olyan fontos volt a hírszerzés is. Gerlach tehát bizonyosan nem láthatta a török fegyverzet teljes garmadáját sem Esztergomban, sem Budán, sem Belgrádban, így az összehasonlítása a magyar Komárommal nem áll meg. Az viszont érdekes észrevétele, hogy a törökök a fegyvereik gondozásában és ápolásában hanyagok és trehányak:

„Budán és Nándorfehérvárott is elég löveg akad, nagy ágyúk is, de minden egy rakáson hever pusztulóban, kereke kevés ágyúnak van. Ebben a belső várban is található néhány régi vért, sisak, mell- és karvas, melyet Lajos király csatája után (ti. a mohácsi ütközet, 1526) hoztak ide. Buda és Fehérvár között szedték össze…”

lásd. lásd. Ungnád Dávid konstantinápolyi utazásai. ford. Kovács József László. Bp. 1986. 37., 126-127.