1594 - Esztergom véres ostroma

„A szőllőhegyek felől kezdte lőttetni a várat, honnan igen meredeken kellett az várat ostromlani. Jól megtörtetvén a várat, az hegyről alá az Duna mellé szállott az tábor, az álgyúkat is oda hozták; az nagy várast akarták immár előbb megvenni”

Zajlik Esztergom véres ostroma...

1594 május közepén már javában zajlott Esztergom véres ostroma. A stratégiai fontosságú ősi magyar várost – mely 1543 óta volt oszmán-török kézben – a keresztény szövetséges haderő Habsburg Mátyás főherceg vezetésével vívta...

Május 8-án a tüzérségi harc és a falak közelítése folyamatosan megindult. A források – mint Illésházy István, mint Istvánffy Miklós – leírásaiból és a képi ábrázolásokból is kitűnik, hogy a szőlőhegyek magaslatairól kezdték szórni a lövedékeket a falakra. A szőllőhegyek felől kezdte lőttetni a várat, honnan igen meredeken kellett az várat ostromlani. Jól megtörtetvén a várat, az hegyről alá az Duna mellé szállott az tábor, az álgyúkat is oda hozták; az nagy várast akarták immár előbb megvenni.

Leo Gall parancsára hamarosan még közelebb húzódtak és az akkori török temetőben hánytak sáncot, tehát már igen közel a falakhoz. S bár kelet felől is igyekeztek elszigetelni Esztergomot, sőt a Duna felől is lefogni – ez nem sikerült, ugyanis részben a szemközti Párkány erődítményét nem foglalták el s az török kézben maradva ágyúival kiválóan fedezte a dunai hajóutat – a keresztény flottát elűzte, a budai török utánpótlást szállító hajókat pedig fedezte.

Május 10-én Pálffy Miklós „cselének” köszönhetően – aki titokban megalkudott a városban élő „rácokkal” - az éjszaka folyamán a kapukat megnyitották és így az Vár alatt elterülő város a keresztények kezére került. Ekkor már itt is a tüzérséget vontatták be, hogy még közelebbről törhessék a falakat és a muszlim védők elszánt ellenállását. Az egyik lövedék felgyújtotta az egykori keresztény Adalbert-bazilika tornyát és ezzel a védők között nagy zűrzavart okozott. Istvánffy véleménye szerint ekkor kellett volna az általános támadást elrendelni, de a főparancsnokok ezt elhalasztották másnapra.

Valószínűleg ők ítéltek helyesen, hiszen ekkor még a Szent Tamás-hegyen is egy erődítmény török kézben volt és belövéseivel folyamatosan tizedelte a városban működő keresztény csapatokat. Végül ágyútűzzel a török palánkot összerombolták és a betörő német és magyar gyalogság a hősiesen harcoló török őrséget – kb. kétszáz főnyien lehettek – csak nem mindegy szálig lekaszabolták. Ekkor már itt is keresztény ütegeket állítottak fel, ahonnét a várat lőtték. Ennek és a rácvárosi ütegek heves tűzében bízva készültek az ostromlók az elkövetkező rohamra...