1594 - Telegdi Pál levele

Telegdi Pál Várday Katának
1594. május 5. Hatvan

Köszönetemnek, magam ajánlásának utánna, Istentűl kívánok minden jót, jó egíszsíget hallani felőled mind az apró gyermekekkel^* egyetemben. Mi Istennek hála egíszségben vagyunk.

Megértettem ides rokonom leveledből, hogy az két fiúnkat a hideg lelte, de remílled, hogy elhagyja űket, az egyébtűl nincsen azt gondolom, hanem minthogy erőtlenek szegínyek az betegség miá, és játszanak, micsoda ráncigálódik, micsoda^* az gyermek megsérszik,^* azírt leli. De ugyan jók azok az orvosságok, kikkel gyóg[y]ítattad őket, az kenís is jó volna. Az mi az leiánkánkat illeti, bizony dolog, hogy ezután is fílelmes leszen, hogy ujóbban^* meg ne himlőzzík, most azírt nem fíltem, hanem ezután ha Isten ílteti egyníhány esztendővel.

Magunk és táborunk állapatja ebben vagyon: elmúlék egy hete, hogy Hatvant megszállottuk.^* Még most sem fogtunk ugy hozzá, hogy megvennők, hanem távoli föld lövöldöztek be a várasba és várába. Oka ez, hogy értettük vala, hogy kű[v]ül megsegítik, azt vártuk. Meg is segíték, mert ez elmúlt szombaton jöve ide az [Mehmed] beglerbég és [Haszán] budai passa, hat vagy hét béggel bűségesen (az tömösvári had is velek vala), voltak tizenkét ezeren, mind annak is talám nem volt száz gyalogja, mind lovas török vala. Mi innet vagyunk az Zagyván táborban, ű túl álla az váras mellé, meg sem szállának, hanem mind felültek, aznap és egy egísz íjjel mi is mind fenn ültünk. Másnap, úgy mint vasárnap mintegy hét vagy nyolc órakor tájban reggel elindulának azon az úton vissza, az kin jöttek vala. Mi sok zsibongás után, addig untaták [!] az király kípit,^* hogy felülénk, utánnok menínk, jóllehet elíg nehezen veheték rejá [!], ű maga egyik ríszivel az hadnak az táborban maradván. Az Zagyván által kelínk, ki noha míly vala, de avval sem gondolánk. Egy Tura nevű falunál jól egy [!] közelétöttük vala űket, de miérthogy sok sáron, vizen, hídon és gáton kelleték nekünk is által kelnünk, míg által kelénk, űk is annyit haladának, hogy az sík mezőben alig láttuk űket. Ezt látván megállánk és sokat tanácskozának az urak felőle, ha elhagyván az gyalogokat, utánnok menjünk-í, avagy nem. Mindeneknek, és az fegyvereseknek is az tetszék, hogy megtérjünk, és az előttünk való dologra, ugymint az vár szállásra viseljünk gondot. Megtérénk. Ezalatt az török, nem tudjuk bizonyoson, szívet vívi^* azon, hogy megtérénk, alítván,^* hogy űtűlök való féltünkben tértünk meg, avagy ugyan mezőben akart velünk megvíni. Utánnunk fordula, melyet értvín az urak, visszafordulánk rejájok, seregeket ujóbban szípen elrendelvín. Az úr Báthori István vala előtte az elelöl [!] járónak, vele lívín Humonnay István, Balasi Ferenc, Székel György, Pető Gáspár, az egri sereg és ezen kü[v]ül sok fű nípek és seregek, azaz úgy intíztük, hogy az elől járóban voltunk – jobb kéz felől mellettünk fekete fegyveres – bal kéz felől is fegyveresek – és azok mellek [!] az gyalogok lovag gyalog ötezer ha volt, jóllehet az színe az gyalognak nem volt velünk, hanem az sáncban hattuk vala. Utánnunk segítő seregben Forgách Simon vala, mindezekkel egyetemben ha voltunk ötezeren.

Az törökök veszteg állottak rendelt seregekkel, hold formára csinálva az ű seregek. Öt seregeket aránzottuk, hogy vala, jóllehet annyi föld voltak egymást, hogy csag [!] alig ismerszett külön seregeknek lenni. Az középső sereg inkább mind feír lobogós vala, azt mondták lenni az beglerbég hadának. Jobb kéz felől mellesleg előtte 22 tarackja és egynihány seregbontója,^* bal kéz felől az szo[l]noki had, azok melles [!] felül rajtok az gyemliak^* igen szíp sereggel, mind zöld lobogójok vala, az feír had háta megett állott egy nagy sereg, ki derék^* seregjek vala. Így rejájok [!] menvín hozzánk sütögeték tarackjokat és seregbontójokat, kiket noha mi nem tudtunk, hogy velek legyenek, és űk is fő bizodalmokat abban vetettík volt, mindazonáltal megszólongatván egymást és az mi jó és kegyelmes Istenünket segitsígül hiván, semmit meg nem tartozánk, hanem beléjek vontok kopjánkat.^* Mi az úrral és Humonnai István urammal szinte [szintén] az feír hadra találánk öklelni. Az gemliak az fegyvereseken vitézül elvonták kopjájokat,^* de az segítő sereg is mindjárást rajtok terme az gemliakon és szolnokiakon, meg nem állhaták,^* hanem elfutának, az harchelyen sokat levágván bennek. Igen meleg üdő vala, deríkkíppen korán sem űztük őket egy mílyföldig [mérföldig] is, az ki legtovább volt is üzőben, ki csak kevés vala, egy mílyföldnél nem volt sokkal tovább. Az török fejeket az király kípe sátorához hordák másnap, ki oly rakás vala, hogy az ki nem látta, talám el sem hiszi. Az sáncban felrakatta vala az király kípe őket, az zászlókat is, kit harmincnak számláltak akkor, jóllehet azután is mind hordták mind az török fejeket, mind pedig az zászlókat. Az török fejet mondják lenni – az kiket előhoztak – többnek harmadfél ezernél,^* maga sok maradt test mind fejestűl az mezőn és vízbe is sokan holtanak, fű emberek is házokhoz sokat küldtek. – Török, számtalan sok sebes köztök, az parasztemberek beszíltík, hogy az mely falukon által futottak, ollyak is voltak, hogy álla, orra, szája kettéhasadt, felül töltögettek vizet az torkában, még vigire nem mehettünk, kik vesztenek ollyak az harcon.

Miközöttünk is sok sebes vagyon, azt ítílljük, hogy vagyon nyolcszázig való. Az úr Báthori István uram is sebes, az bal lábának az ikráját hegyes tőrrel sértették meg, jár most is egy ujjnyi kő bele, de meggyógyítja az jó Isten, meg ebből. Balasi Ferenc, Kátay Mihály, Barcsay János, több sok fű ember is vagyon sebes. Sárközy Mihálynak fej[i]t vivék, Bánfy Zsigmondot halva találták az harchelyen, rút vagdalások valának az fe[j]ín és kezín, egyníhány ujja is szakadt vala el. Itt egy homokon tisztessíggel eltemetők. Petky Pált az tarack ölé meg, Szenmariay Mihály is elveszett, Petky Ferenc is, Mosdosi Péter is. Ezeken kű[v]ül közlegíny is alkolmasint, de nem felette sok. Chernel Pál is ott veszett.

Az Balasy uram inassát, az Horváth Gazsit is az tarack ölte meg. Tegnap írt volt az budai passa egy levelet ide az hatvaniaknak, kit be is hoztak vala nekik (mert most is ki s be járnak az Zagyva kapuján). Az urak lesettík, ez ijjel kézbe akadott az követ. Az azt beszílli, hogy igen remínkednek az hatvaniak az passának, hogy megsegítsík űket, ne hagyjon ennyi buszorman nemzetet^* ott veszni. Igen bíztatja őket az passa, hogy megsegítik ismét űket, de arrúl tagadást tettek előttök, hogy megvertík volna űket, azt izente az passa nekik, hogy csak az elől járójokat vertík meg.

Az budai passának az hasát találták puskából lűni, immár nem tudom, ha megemísztheti vagy nem. Az ágyukat még az sáncban nem vihettük, mert nagy sár, víz előttünk, soha ki nem vonhatják belőle, hanem ím most csinálnak hidat, gátat rajta. Azon volnánk, hogy ez íjjel bel[e]vinník űket, kihez segítsen az jó Isten bennünket, hogy hamar vígít írnők ezeknek, kik (úgy itíljük) bizony vitézek, igen kiáltják, hogy nem az filekit találtuk.^* Úgy is vagyon, mert immár egynehányszer kiütöttek az sáncra, az Zagyva kapuján ki s be járnak, katonát, drabantot,^* ökröket, lovakat ragadoznak be. Azt itíljük, vadnak másfél ezeren benne, ha többen nem is, jóllehet ez az török háromezernek mondja. Üfelsíginek bár gondja volna rejánk [!] akár csak az ezer fegyverest küldi vala közénk, az eperjesi lancok^* is még el nem jutának.

Esztergomot is, úgy értjük meg, meg nem szállották,^* Budára pedig most hétezer nyugodt török jött, bizonyoson beszíllik.

Ezeket akarám, ídes rokonom, neked megírnom, hogy te is értsed. Isten tartson meg, és adja, hogy minden jót hallhassak felőletek. Írtam Hatvan alatt 5 Mai 94.

Az te jóakaró atyádfia
Telegdy Pal mppria

[Ui. külön lapon:]

Immár megírtam vala ez levelet, hogy juta Göncöl István, Istennek hála, hogy bíkível vattok [!]. Az kis fiamat köttesd, kenesd és füves feredőbe feresztesd ídes rokonom, mert azt tartom, hogy séristűl^* leli az hideg. Írd meg nekem, ha az Jenő^* felé való jobbágyid feljövínek-í. Ím értem, hogy elíg hamis hírt hallotok oda felőlünk. Nem csodálom, mert szokása Várdának,^* de nem kell mindjárt mindent elhinni, mert hiszen mind tintám, papirossam vagyon, egy embert könnyen hazabocsáthatník, ha kelletnik.

Ez új híreket közölljed rokon Bidy urammal, Sós Andrással, de megtartsad, el ne veszessed, mert kifittyen az fejemből, tudod.

Ím írtam az bátyámnak [Telegdi Jánosnak], hogy az mássát ez híreknek odaküldje Párnóra és Chapi uramnak is.

Remíljük, ha Isten bíkível megtart bennünket, Pünköstre hazamegyünk.^*

Eckhardt, 57–62. Nr. 35. S. k.

forrás