1600 - Miriszlói csata

„Aki rókát akar fogni, okkal hordozza a horgot utána.”

Miriszlói csata

1600. szeptember 18-án zajlott le a 15-éves háború erdélyi hadszínterén a miriszlói ütközet, melyben a Habsburg-had erdélyi főparancsnoka, Basta generális szétverte az önállósodni kívánó havasalföldi vajda, Vitéz Mihály – székelyekkel is támogatott – hadát…

Az erdélyi zűrzavarok, melybe ez a tartomány a 15-éves háborúban süllyedt oly állapotokat eredményeztek, hogy az elpártolt és sorozatosan lemondó (s aztán visszatérni szándékozó) Báthory Zsigmond fejedelem helyére a havasalföldi Vitéz Mihály vajda lépett, aki a Habsburgok szövetségese volt ugyan, de hatalmát arra kívánta használni, hogy Erdély és Havasalföld egyesítésével a saját fejedelemségét alapozza meg. Ebben támaszkodott a közszékelyek tömegeire, de az erdélyi rendek többségének szimpátiáját nem bírta – sőt inkább közutálatának „örvendett.” Ennek a következménye az volt, hogy Vitéz Mihály „basáskodása” miatt az erdélyiek Bastához fordultak és csapataikkal a Habsburg erőkkel egyesülve Miriszló mellett megütköztek az oláh vajda seregével:

„Aki rókát akar fogni, okkal hordozza a horgot utána. Hoc modo non defuit ungaris suus Annibal et suus Mihály vajda. Így a nemesség és az urak Tordához gyűlének, Csáki Istvánt előttek valónak választják. Ez mindent hivutt vala hadába. A vajda pártjáról az bestiák, kiknek nagyobb része magyar vala, háromszáza egyszersmind Csákihoz álla; az nemesség is menten-ment oda; paraszthad négyezer volt; Besztercze tartományából hétszáz puskás jöve (…). Azonkívül ezer ötszáz hajdú volt. Mindenfelé Csáki utakat állott. Minden kémjeit a vajdának elfogták, öltön-ölték – semmi bizonyosat az vajda nem érthetett tordai tábor felől.

A vajda is Sebeshez gyűjté táborát: oláhnak, rácznak és székelységnek sokaságát. Marosszéknek az gyalogja vajda mellé méne, az lovagja Csáki mellé, Aranyosszék is Csáki mellé álla, kik tizenhárom százan voltak. Volt Mihály vajda, mikor Erdélybe jött, tizenhatezer lovaggal és tizennégyezer gyaloggal, azonkívül a székelységgel. Ez mind azután nem kevesedett, hanem szaporodott; mert azután sok oláh, szász és rácz gyűlt hozzá. Nem régen ezelőtt számtalan ráczság az Alföldről, török birtokából jött vala bé Erdélybe, kiknek az vajda lakhelyet itt adott vala, más részét Havasalba rendelte vala. Ezek is mind az vajdával voltak – feleségeiket, gyermekeiket, marháikat Fejérváron kívül az Maros kerületében, Drombár mellé szállították vala; de aztán megverék az vajdát, kitódulának onnan nagy sírással, rívással és nagy része Erdélyben vesze.

Az vajda fiát is, Petráskot Havasalföldéből kihívá; ez is tízezerrel indula ki onnét. Bába Noák volt hadnagya. Ezenkívül a német is segítségül küldé Básta Györgyöt (ti. Csáki István és az erdélyi magyarok mellé) egy néhány száz fegyveressel – magyar fizetett néppel. Nagy rettegés mindenütt, mi vége lészen a hadnak. Az magyar had száma: tizenkétezer; az vajda népében tizennyolcezer puskás, azonkívül lovas, közel 8 ezer kézíves kozákok, taraczk vagyon harminckettőnél több; a magyarokkal kevés taraczk, de azzal kevest gondolnak. Miriszlóhoz menetek. Onnét mikor ki nem vehetnék a vajdát – erős tábora lévén – visszafordulnának Básta tanácsából. Kicsalák a vajdát. Visszafordula az magyar az sok taraczk és puskalövésre. De kevés kárt tőn az vajda lövéssel. Egy fő embernek, Bessenyei Istvánnak az fejét találták taraczkkal, meghala – azután Enyeden temették el. Megvereték az vajda. De Szent Mihály havának tizennyolcadik napján, hétfőn délben azután halomba hányák a testeket; enyedi ember vette rovásba: kilencezer fekszik az öregebbik (értsd: nagyobb) halomban, a kisebbik kétezer, kiket közel a táján öszvehordhattanak. Elfuta az vajda, ére Barczaföldére; ott újonnan népe megsokasodik; tizennyolcezernyi volt – a fia is ott juta melléje. Básta is odaérkezék és a magyarok is táborral. Vajda ízené Bástának: ő is a császár híve volna, miért támadott volna ellen? Sok beszéd után megalkuvának, hogy maradjon Havasalföldében, Erdélyből mindenképpen ellégyen.”

A miriszlói veresége után Mihály vajda ugyan távozott, de hamarosan Báthory Zsigmond gondolt a visszatérésre – török segítséggel – Erdély nagy nyomorúságára és kárára.