1600 - Most már késő

„Most már késő!”

Pápa

Wathay Ferenc szökése...

1600. június 20-án kapott parancsot Adolf von Schwarzenberg generális, győri főkapitány – egyenesen az Udvari Haditanács elnökétől, Habsburg Mátyás főhercegtől (későbbi király, II. Mátyás néven), hogy a vallon zsoldosok lázadását Pápán verje le, vagy egyezkedés útján bírja jobb belátásra őket...

Mikor Schwarzenberg 2-ezer gyaloggal és vagy ezer lovassal megindult Pápa alá, előre megüzente a lázadó zsoldosoknak, hogy ha megadják kegyelemre magukat, akkor nem lesz bántódásuk, garantálja nekik a bűnbocsánatot. Az elbizakodott vallonok – kik ekkor már a törökökkel a pápai vár átadásáról és a további szolgálataikról megegyeztek – visszaüzenték, hogy „Most már késő!”

S bár eközben Pezzen udvari főhadbiztos is megérkezett az elmaradt zsoldhátralékkal, hogy a pápaiaknak azt megfizesse – kijelentette, hogy egy napon belül rendezi mindannyiuk felé az adósságot, ennek sem volt foganatja. A vallonok elhatározták – a török ígéretekben bízva – hogy azok katonai fedezete alatt vonulnak a tengerpartra (vélhetően valahová a Balkánra), ahol hajóra szállva jó fizetésért másutt szolgálnak majd, immár új „gazdáiknak”, az oszmán-törököknek.

Érdekes fejlemény volt ezen a napon egy magyar tiszt, Wathay Ferenc szökése. Wathay régi végvári veteránnak számított s ekkor éppen Veszprém helyettes-kapitánya ranggal bírt. A vallon lázadáskor a zsoldosok kezébe került Pápán sok magyar és német bajtársával egyetemben. Ő azonban úgy gondolta, hogy a szenvedéseit megrövidítendő megszökik a kezük közül. Június 20-án – éppen az nap mikor Schwarzenberg német és magyar katonái megérkeztek, az éjszaka folyamán szökött meg. Meglehetősen kalandos módon: mondván, hogy a latrinára kell mennie, az őrétől kis elbocsátást nyert, amint bilincseitől (féllábáról leoldották) megszabadult és eltávolodott, nyomban cselekedett. Kitört a „pitvarból” - ahol őrizték őket, vele tartott egy bizonyos Pap István nevű magyar katona is; az útjukat álló vallon őrre akkorát üvöltött (ti. Wathay Ferenc), hogy az a félelemtől ledermedt, és nem fogta meg a szökevényeket, akik az egyik bástyáról a vár vizesárkába vetették magukat és úszva értek ki a másik partra – noha sűrűn lövöldöztek utánuk – sértetlenül (csak a dolmányát lyukasztották át a golyóbisok. Marcaltő felé igyekeztek, ahol az övéik hamarosan megszabadították őket láncaiktól.