1602 - Székesfehérvár ostromakor történt

„Éjjel az ellenség egy nyílvesszővel levelet tűzött a Budai kapura; magyar nyelven volt írva, és az volt a tartalma, hogy adjuk meg magunkat. Erre a levélre semmilyen választ nem kaptak.”

Székesfehérvár ostroma: a török aknarobbantás kudarca, a védők sikeres kiütése a török ágyúállásokra.

1602. augusztus 23-án sikertelen török aknarobbantás után a székesfehérvári védők egy csapata kiütött a török sáncokra és néhány ostromágyút használhatatlanná téve sikerrel visszatért a várba…

A török a tüzérségi fölényét alaposan igyekezett kihasználni. Ez ellen a védelem leginkább gyors palánk építéssel válaszolhatott – hiszen ne feledjük, Székesfehérvár hosszú véres ostrom után került vissza a keresztények kezébe (1601-ben), minek révén a vár megrongált erődítményeit azóta megfelelő módon nem erősíthették még meg, nem javíthatták ki ennyi idő alatt. Most tehát – ebben a kritikus helyzetben – csak azzal élhettek a védők amijük volt: például a német Heissenstein kapitány a Szigeti külvárosban egy nagy gerendaállványt ácsoltatott, közvetlenül a rongált városfal mögé, amelyre ágyúkat igyekeztek felvontatni, hogy onnan lőjék az ostromlókat – egyenlőre azonban ez a munka a heves és kiadós esőzés miatt félbe szakadt.

Ugyancsak támadási célpont volt az az új bástya, amelyet a városparancsnok, gróf Isolano ezredes emeltetett – ez az egykori királyi Bazilika mögött állt, az ún. Monostor-bástya. A dolog nem egészen világos – mert sem Isolano feljegyzései, sem Wathay Ferec vice-kapitány nem említik meg ezt, de úgy tűnik ekkor történhetett, hogy a nagyvezér Jemiscsi Hasszán pasa utasításának megfelelően a török aknászok megkísérelték a bástya levegőbe repítését. Azonban ez nem sikerült – meglehet ennek kudarca szintén összefügg a heves esőzéssel. Azonban az esőzés segíthette a védők ellenakcióját – mely az aknarobbantás után következett. A védőseregből lopva megközelítették az egyik török sáncot és ütegállást, majd hirtelen megrohanták. Olyan nagy volt a törökök meglepetése, hogy a sáncot menekülve elhagyták, míg a török tisztek összeszedték a menekülő legénységet és segítséget vihettek, addig a védőknek elegendő idejük volt arra, hogy az ott talált ágyúk kerekeit, talapzatát („ágyát”) szétzúzzák, és a gyújtónyílásaikat beszögezve használhatatlanná tegyék. Még három török hadi zászlót is elzsákmányoltak.

Időközben – erről a várvédők azonban semmit sem tudhattak – Russworm generális (amint azt augusztus 23-án kelt, és Habsburg Mátyás főherceghez írt levelében tudatja) előreküldött egy kis csapatot - vagy két századnyi német gyalogot – hogy a székesfehérvári ostromgyűrűt felderítsék, kipuhatolják – ezek azonban semmi érdemlegeset nem érhettek el, a török cirkáló csapatok visszavonulásra kényszerítették őket. A fővezér, Russworm tábornok elhatározta, hogy haladék nélkül megindul Győrből, Pápán át Veszprém irányába, hogy onnan minél előbb az ostromlott Székesfehérvár segítségére siethessen.

Augusztus 24-én a törökök a „sebeiket nyalogatták” – a védők kiütése nyomán elég tetemes veszteséget szenvedtek el. De a siker csak ideig-óráig tartott, erről a védők is meggyőződhettek, amikor látták, hogy a megrongált ágyúkat kicserélik, és a sáncokon újra elfoglalják a helyüket a törökök. Este levelet küldtek a védőknek: „Éjjel az ellenség egy nyílvesszővel levelet tűzött a Budai kapura; magyar nyelven volt írva, és az volt a tartalma, hogy adjuk meg magunkat. Erre a levélre semmilyen választ nem kaptak.”