1602 - A szerencsétlen fehérvári fuvarozás

„...mely rút puszta és fölötte szűk hely vala…”

A szerencsétlen „fehérvári fuvarozás”...

1602. júniusának derekán történt – mikor már az ősi királyi székhely újra a keresztények kezében volt (1601. szeptember. 19-től 1602. augusztus 29-ig tartott ez a rövid időszak), hogy egy katonai különítmény fuvarosokkal és szekerekkel kiment Székesfehérvárról, hogy az előző évi ostrom rombolásait és pusztításait javítandó fát és épületanyagokat hordjanak be a városba, az útjukban azonban nagyon szerencsétlenül jártak volt...

Az ősi város, Alba Regia – Székesfehérvár a török háborúk idején stratégiai fontossággal bírt Buda védelme avagy meghódítása szempontjából mindkét félnek. A 15-éves háború folyamán a keresztények több támadással is próbálkoztak, hogy megszerezzék (1593-ban és 1598-ban egyaránt). Erre azonban csak módszeres ostrommal 1601-ben volt lehetőségük. Akkor a város és a vár védművei annyira lerombolódtak, hogy amikor Wathay Ferenc a kinevezett vice-kapitány 1602 tavaszán ide érkezett, mint állomáshelyére, akkor ezt írta: „bemenék Fejérvárban áprilisnak első napján, mely rút puszta és fölötte szűk hely vala...”

Az elmúlt ostromban a – király sírokat magába foglaló – székesegyház felrobbant, annak köveit a keresztény parancsnokok építették a védművekbe, ráadásul a nyugati zsoldosok a király sírokat is feldúlták és kirabolták.

Tudni lehetett, hogy a török katonai vezetés – Esztergom elvesztése után – nem nyugszik bele Székesfehérvár – ahogyan törökül mondták „Üsztolin Belgrád” - elvesztésébe és annak visszaszerzésére törekedik. Nagyon fontos volt tehát a romos város és vár védműveinek mielőbbi megerősítése.

A mondott év nyarának elején – 1602 júniusának derekán – egy nagyobb transzport indult el a várból a Balaton-felvidék irányába, hogy onnan fát és épületanyagokat, köveket hordjon be Székesfehérvárra. Wathay Ferenc minderről így írt: „Mikoron bementem volna azért Fejérvárra a kapitány nagy kedvem ellen épületre való szégénség hajtani külde, mivel Fejérvárt igen sietteti vala építeni; hová elmenvén száz lóval, száz német gyaloggal és ötven hajdukval, az Lesence és Keszthely vidékrül – elég nehezen és sok szegény ember siralmára – mint másfélszáz polgárt és jó módon való szekeret hajték.”

A negyven szekérből álló menetet katonák kísérték a biztosítás céljából: legalább 100 muskétás és még lovasok. A munkálataikat el is végezték, felpakolva igyekeztek visszafelé, mikor Székesfehérvárhoz közeledve vagy ezer főnyi török csapat támadta meg őket (hiszen a törökök alapos figyelemmel kísérték a keresztények minden hadmozdulatát).

A törökökkel több szökevény vallon is tartott – azokból, akik egykoron Pápán fellázadtak s azon kevesek (szerencsések) közé tartoztak, kik sikerrel kivághatták magukat –, az összecsapásban a támadók irgalmatlanul felkoncolták a katonai kísértet, ha a lovasok meg is menekülhettek, a fuvarosokból és a gyalogokból nem sokan futhattak el. Vagy halál fiai lettek mind – ha ellenálltak, vagy keserves fogságba estek, ha megadták magukat.