1604 - Véres harc lendvánál

Véres harc Lendvánál…

1604. júliusában – a 15-éves háború egyik mellékepizódjaként – zajlott le az a véres összecsapás a nyugat-magyarországi Lendva alatt, melyben egy portyáról hazafelé térő török-tatár sereget támadtak meg a magyarok…

A háború vége felé a szembenállók igen elerőtlenedtek, ha fontos stratégiai célokat már nem is jelöltek meg, azonban nagyobb rabló hadjáratokra továbbra is sort kerítettek. Ilyen volt, amikor 1604. júliusában egy 6.000 fős török-tatár portyázó sereg igyekezett hazafelé Stájerország felöl a foglyaival. Vezérük, Szinán Köprülü aga, hogy sikeres portyáját diadallá növelje, szerette volna Lendva várát is elfoglalni, amelyet 800 fegyveres védett, Bánffy Kristóf parancsnoksága alatt. Bánffy kémjei révén még időben értesült a pogányok szándékáról, és a végvári harctechnikának megfelelően gyorsan futárokat küldött Csáktornyára, Körmendre, illetve Sárvárra, azzal az üzenettel, hogy gyorsan készüljenek, mert a visszatérő török-tatár hadat kelepcébe csalhatják.

A terv az volt, hogy egy Hadik Mihály nevű tiszt vezetésével színlelt támadást indítanak szemből, míg a beérkező erősítés két oldalról fogná közre az ellenséget, miközben a lendvai várőrség, mintegy tartalékként ugrásra készen áll, hogy szükség esetén azonnal a harcba vesse magát. A terv azonban nem valósulhatott meg az elgondolásnak megfelelően, mert a csáktornyai csapatok a megáradt Murán nehezen és megkésve tudtak átkelni. Hadik 500 vitézével, a martalékkal, kelepcébe csalta a törököket, akire mind a lendvaiak, mind az erősítésre lesbe állított hajdúk hatalmas tűzet zúdítottak. A csapdába került török-tatár sereg elkeseredetten küzdött, és mivel a környező végházak segítsége még nem ért a csatatérre, úgy tűnt talán felül is kerekednek: Hadik Mihály kegyetlen harcban maga is elesett, s a török-tatár had a Lendva felé menekülő vitézeket üldözve a vár alatti városka utcáin folytatta a véres küzdelmet.

Ekkorra azonban már a segítség is beérkezett, és a lendvai védők, Bánffy vezetésével szintén kitörtek a várból, így a pogányok két tűz közé szorultak. A török-tatár sereg vereséget szenvedett, a zsákmányát és rabolt foglyait mind elvesztette, s kevesen menekülhettek csak el. Elképzelhető, hogy mily teljessé tette volna a győzelmet, ha segítség is mind megérkeztek volna időben. Bánffy Kristóf a hősöket nagy tisztelettel temetette el – Hadik Mihályt a lendvai vár kazamatájában –, és a csatatéren egy diadaloszlopot állíttatott, amelyen a győzedelmes Szentháromságnak tisztelgett. Mindazonáltal ez a küzdelem minden hősiessége ellenére nem volt oly jelentős, hogy az erőviszonyokban fordulatot idézett volna elő, vagy akárcsak háború menetében új lendületet hozott volna.

"Anno Domini 1604. Die 16. Octobris hand crucem splis ac magnificus D Christophorus Bánffy de A.. – Lyndva eques auratus sacratissimae caesarae ac Regiae Majestatis confiniarum partium Regni Hungariae trans danubinarum Generalis de Turcis idybus superioris arn … cubiculare … illiari in host … eo laudes sanc Trinitat… ", avagy : "Az Úr 1604. Esztendejének október 16. Napján ezt a keresztet a dicső és nemes alsó-lendvai Bánffy Kristóf, a legszentségesebb uralkodó és a királyi Felség lovagja, a királyi Magyarország dunántúli török elleni főkapitánya … állította nyugvóhelyül a Szentháromság dicsőségére." Lásd. V. MOLNÁR László: Kanizsa vára. Bp. 1987. 98.

Somogyi Győző rajza.

Mármost a küzdelem pontos dátuma nem ismert, vagy nem egészen világos, az is előfordulhat, hogy mindez - néhány nappal később zajlott le; július 11-én.

Hadik a terv szerint a kibocsátott martalékot vezette, hogy a törököket a lesre rávigye, amint azonban a segítség még nem érkezett meg, így nyomban a halál torkába került... Dabronak felől csalták be a törökök dandárját a Lendva- és a Kebele-patakok ingoványos vidékére vonta őket, s nem sokára feltűntek a szabadhajdúk a törökök hátában, Bánffy Kristóf ekkor már a várból is erősen lövetett. Azonban a harcban mégis a törökök kerekedtek felül, s hogy Hadik Mihály a veszélyes helyzeten segítsen, újra neki támadt a töröknek, akik ekkor a szabadhajdúk zömével verekedtek s egyre inkább a vár előterébe nyomultak, amerre a hajdúk a veszedelmük elől visszahúzódtak.

Ekkor Hadik és kis csapata azzal a szándékkal, hogy a törökök zömét innen a vártól elvonják, bele-belemart a török derékba, hogy harcát magára vegye, amikor ezt sikerült megtennie, akkor Hadik Mihály martaléka a Csonkadomb nevű meredély felé igyekezett, azzal, hogy itt a fáradó törököktől sikerrel elszakadhat. A dombtetőn egy elrejtőzött 80 fős magyar csapat is várta, hogy lecsaphasson a törökre és a bajba jutottakat megsegíthesse... azonban Hadik Mihály lovai megfáradt s végzetesen elbotlott s ekkor a török üldözők beérték. Hadik látva, hogy itt a vég, vitézi módon fogadta, felvette a harcot az ellenséges túlerővel, de hamarosan legyűrték. Egy fejére mért szablyavágás végzett vele. Holtteste a vízmosásba gurult. A harc eztán még az alább vázolt módon tovább dühöngött... Hadik Mihály holttestét csak másnap reggel lelték meg - noha már éjszaka a győzelem után Bánffy kiadta a parancsot a halottak összegyűjtésére - s a vár kazamatájában helyezték végső nyugalomra...