1616 - Halványuló török félhold

A halványuló török félhold

A XVII. századi Török Birodalmat súlyos problémák emésztették. 1616-ban ugyan viszonylagos nyugalom uralkodott Üngürüsz földjén, de Libanon és Szíria nyugtalankodott. Perzsiával pedig 25 éven át dúlt a küzdelem, s alig-alig csillapodott le, máris a Krím félszigeten, Lengyelországban és Krétán (Kandia) tört ki a harc. A törökök számára a XVII. század 30-as éveitől a század végéig csupán 12 békeév volt, de az sem egyhuzamban. A Velencei Köztársasággal és Krétával 24 éven át folyt háborúskodás, melynek során a velenceiek kétszer tették tönkre az egykor oly diadalmas földközi-tengeri török hajóhadat.

1648-ban a hétéves gyermek, IV. Mohamed lett a szultán, így helyette a szultánanya (valide) és a kegyencek uralkodtak. Az 1645-1656-ig eltelt tizenkét év alatt pedig 16 nagyvezére volt a birodalomnak. Köprülü Mohamed és fia, Ahmed nagyvezérsége alatt a még mindig hatalmas birodalom időlegesen megcsillantotta régi fényét, de az ár óriási volt. Csupán Mohamed nagyvezérsége során 30-ezerre rúgott a kivégzett alattvalók száma. Köprülü Ahmed pasa halála után megtört a viszonylagos fellendülés, s 1683-ban a magyar hódoltság területén megkezdődött a török uralom felszámolása.

Önként merül fel a kérdés: mi volt a hatalmas Török Birodalom lassú felbomlásának az oka? A nagy hódítások korszakának lezárulásával felszínre törtek az egyének személyi törekvései. A szultáni despotikus hatalom meggyengülésével, az újabb és újabb területek bekebelezésének elmaradtával, a pénz elértéktelenedésével, az adózók elszegényedésével és a birtokok jövedelmének csökkenésével mind a hivatalnokok, mind a katonák nagyobb, több földet követeltek. Amíg korábban az elfoglalt területeket a harcban kitűnt katonák és jól dolgozó hivatalnokok kapták, tehát a föld haszna, gyümölcse a hadsereget és az államigazgatást szolgálta, most egyre több érdemtelen jutott javadalombirtokhoz.

Ez a folyamat az erős és ütőképes katonaság két igen lényeges támaszának: a szpáhik és a janicsárok helyzetének megváltozásával kapcsolatos. A szpáhik helyhez kötése biztosította a birodalom bármely részén e mozgékony és támadó erő rövid időn belüli mozgósítását. A XVII. században azonban a hűbéres szpáhik már nem laktak birtokaikon, hanem másutt, gyakran távol hivatalt vállaltak, kereskedtek. Ennek következménye az lett, hogy éppen a kritikussá vált 1680-as években a szpáhi katonaság alig több, mint egyharmadát tudták fegyverbe állítani.

A XVI. század a birodalom minden részéből rendszeresen és gondosan válogatott gyermekekből nevelték a janicsárok testületét, a török hadsereg legütőképesebb, legfanatikusabb részét. A XVII. században azonban ez megszűnt, eltörölték a nősülési tilalmat, és szabad mozlim harcosokból verbuválták a janicsárokat. A gyakorivá váló fegyelmezetlenség elzüllesztette az egykor oly félelmetes janicsárságot. A szigorú laktanyai életet kereskedéssel, kézműiparral cserélték fel. Az 1680-as években 300-ezerre tették az ’áljanicsárok’ számát.

Mégis amikor a XVII. század végén az Ottomán Birodalom katonailag és politikailag fontos nyugati bástyája, azaz a magyarországi hódoltság forgott végveszélyben, a nyugati hadseregek egymást érő pörölycsapásai ellenére a janicsárokban és a szpáhikban felcsillant a régi erényeik fénye – nem egy könnyen engedték át a várak ostromában, a nyíltszíni csatákban a győzelmet a ’hitetlenek’-nek.

Az államigazgatásban a központi akarat feltétlen érvényesülése és az ellenőrzés lazulása táplálta a korrupciót. A központi hivatalok leromlását követte a különböző tartományok közigazgatásának lezüllése is. Gyakorta cserélték az egyes tisztviselőket. Egerben például a hódoltság 91 esztendeje alatt 64 pasáról tudunk.

Meggyengült a Török Birodalom gazdasági helyzete is. A mezőgazdaság és az ipar nem tudott lépést tartani a fejlődéssel. Amikor a Távol-Kelet és Európa közötti hajóforgalom eltért a korábbi útvonalaitól és Afrika megkerülésével haladtak a hajók, Törökország lassan kiszorult a világkereskedelemből.

Nem csekély szerepe volt a birodalom lassú felbomlásában a belső harcoknak, katonalázadásoknak, összeesküvéseknek, felkeléseknek, szultánok, nagyvezérek s más magas méltóságok erőszakkal való leváltásának, a főemberek gyakori kivégzésének sem. Az állam érdekét egyéni és csoportédek váltotta fel.

Az Oszmán Birodalom előző században megindult hanyatlása a XVII. század derekán vált nyilvánvalóvá, bár még a hatalmas ázsiai, afrikai és európai területek, nagy jelentőségű kereskedelmi útvonalak és stratégiai pontok ura volt.

A birodalom egyes részei élesen különböztek egymástól lakosaik etnikai összetétele, nyelve, vallása, a társadalmi és kulturális fejlettsége sőt a központi hatalomtól való függése tekintetében is. A törökök kisebbségben voltak a hatalmas kiterjedésű birodalomban. Csak Kisázsiában, Ruméliában éltek összefüggő tömbökben. A többi tartományban az eredeti népesség közé vegyültek, anélkül azonban, hogy a legcsekélyebb mértékben asszimilálódtak volna.

Az oszmánok uralma a birodalom meghódított népei fölött kizárólag katonai erőszakon alapult, viszont a birodalom katonai ereje fokozatosan gyengült. A földbirtoklás katonai hűbéri rendszere, mely a maga idejében a török katonai sikerek egyik fő oka és letéteményese volt, elvesztette jelentőségét. Jogilag és formailag továbbra is fennállott, de lényegi tartalma jelentékeny mértékben megváltozott. (…)

Gümürdzsini Kocsi bej a XVII. században méltán jegyezhette fel emlékiratában: az oszmán államot ’szablyával teremtették meg, és csak szablyával lehet fenntartani.’ (…)

A XVII. század derekán a katonai hűbéri rendszer válsága már erőteljesen kibontakozott. Ennek következményei (...) részben a szpáhi állomány csökkenésében mutatkoztak meg. Nagy Szulejmán szultán idejében 200-ezerre rúgott a számuk, de a XVII. század végén mindössze 20-ezren voltak. De a birodalom hanyatlásában szerepe volt a janicsárok már említett elzüllésének, a kormányzói apparátus széthullásának, nem kevésbé a pénzügyi nehézségek egyre intenzívebb mértéket öltő fokozódásának is.

A padisah birodalma nem csak abszolút mértékben gyöngült meg, de katonai ellenfeleihez, a közép- és kelet-európai országokhoz viszonyítva is. (…)

Európában ekkor már kialakulóban voltak a nemzetek és a nemzeti államok, akár egy-, akár soknemzetiségű állam formájában, de az utóbbi esetében is valamely erős, kialakulóban lévő nemzet vezetésével. A törökök azonban nemcsak képtelenek voltak arra, hogy az Oszmán Birodalom népeit valamiféle ’egységes oszmán nemzet’-be tömörítsék, sőt egyre jobban elmaradtak a gazdasági, társadalmi, katonai, következésképpen a nemzeti fejlődésben számos általuk meghódított, leigázott nép fölött.

Egyre szembetűnőbbé vált az európai hadügy – hadászat, harcászat, haditechnika – fejlődésétől való lemaradásuk.

A harcászat terén a mozgás és a tűz összehangolása – a fegyvernemi megosztottság miatt – könnyűlovasság, puskás gyalogság – nem volt megszervezhető. Hiányzott a török harcrendből a tömegével ható vagy átütő erejű támadó mag. A szövetséges hadseregek egyes részei közötti szoros együttműködés, a tűzrendszer zártsága s az egységes csatarend szilárdsága, ugyanakkor rugalmas mozgékonysága világosan mutatták az európai harcászat fölényét a fejlődésben elmaradt török haderő felett.

Az újításoktól való merev elzárkózás hozta magával azt is, hogy nem terjedt el a török hadseregben a szuronyos puska, mely negatív módon éreztette hatását az oszmán hadsereg harcértékénél. A Habsburg-seregek ekkor már szuronyos puskát használtak, a törökök egy része még mindig nyíllal harcolt. Amíg ők könnyűlovassággal küzdöttek, a szövetséges seregekben a huszárezredek mellett már dragonyos- és vértes (küraszír-) ezredeket találunk, szuronyos puskával, karabéllyal, pisztollyal felszerelve. Amíg a szövetséges Habsburg- hadakat mérnökök vezette műszaki alakulatok támogatták, addig a törökök ebben is hiányt szenvedtek, a francia királynak kellett hadmérnököket küldenie a magyarországi hadszíntérre. De a felszabadító hadaknál már találkozunk egészségügyi és hadtápszolgálattal is, sőt a háború vége felé a tisztikart már térképpekkel is ellátták.

Lassa-lassan így veszítette el a Török Birodalom hadseregének kezdeti fölényét az újításoktól való merev elzárkózás és a felvázolt folyamatok révén.

A törökök teljesítményét azonban semmiképpen sem becsülhetjük le, mert a hatalmas kiterjedésű birodalom még mindig nagy anyagi tartalékkal rendelkezett, és a muzulmán harcosai az iszlám törvények előírta vak fanatizmussal küzdöttek minden talpalatnyi magyar hódoltsági terület megtartásáért. Úgy tűnik egy-egy vár ostromának, vagy egy-egy ütközetnek ismeretében, hogy a padisah katonái önmagukat múlták felül, s a haditechnikai, harcászati, hadászati fölényben levő keresztény hadak csak súlyos véráldozatok árán, kemény harcban tudták megszerezni a győzelmet.

lásd. Sugár István: Lehanyatlik a török félhold. Bp. 1983. 26-33.