1657 - Mikulich Sándor története

„Mikulics saját gonoszságába akar belehalni; olyan mint a kígyó, amely ha fejét szétzúzzák, farkából szórja a mérget; íme bizonyságot teszek róla: hazudik.”

Egy különös történet. Az antik tragédiák vagy a shakespeare-i királydrámák vagy tragédiák negatív hőseit időző horvát főrend, Mikulich Sándor.

Vérfertőzés, szodómia (homoszexualitás), erőszak... s végül hazaárulás...

Mikulich (vagy Mikulics) Sándor – Mikulich Tamás személynök fia – horvát főúrként különös módon híresült el a XVII. század derekán. Édesatyjáról Mikulich Tamásról is gyakran panasszal szóltak a források – későbbi megfogalmazás szerint – olyan ember volt, aki fölfelé alázatossággal, míg lefelé törtető erőszakosságot mutatott. A horvát báni tisztségért a fiatal Zrínyi Miklós gróffal is versenybe szállt, de az utóbbi szerezte meg a horvát-szlavón rendek bizalmát. Nem mondhatjuk, hogy Mikulich Tamás és Zrínyi Miklós ezen versengéséből fakadt volna, az a későbbi viszály, amely aztán Mikulich Sándor személyében, mint „Istentől elrugaszkodott” veszedelem testet öltöt.

Mikulich Sándor ifjúként Batthyány Ádám udvarában szolgált vagy hét szolgalegényével és inasával együtt. Azonban már 1641-ben vádak érték, hogy nővérével vérfertőző viszonyt folytatott volt. Később, Mikulich Sándor ellen más vádak is felmerültek, s 1649-ig személynök atyjának haláláig, csak annak köszönhette, hogy az eljárások alól kivonták, mert az addig apja örökösen kegyelmet járt ki a számára az uralkodónál. Eztán azonban változott a helyzet...

Mikulich Sándor Horvátországban valóságosan botránykővé vált – s nem hogy visszafogottabb lett volna, de szinte az egész horvát rendeket maga ellen fordította (haragban állt Keglevich Péterrel, a Frangepánokkal etc.), a Zrínyi-fivérekre is féltékeny és igaztalan vádakat szórt, s eleinte talán Zrínyi Miklós, mint horvát bán nem kívánt eljárni ügyében, de a folyamatos támadásai és a rendek panaszai miatt ezt nem tehette meg. 1655-ben az országgyűlés felfüggesztette a Mikulich-ra kimondott királyi kegyelmet és eljárást indítottak ellene. Zrínyi Miklós írta 1657 februárjában a zágrábi káptalanhoz címzett latin nyelvű levelében:

Tisztelendő barátainak, a zágrábi egyház káptalanjának Zrínyi Miklós örökös gróf, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia bánja, ugyanazon Szlavónia Kupa menti végeinek főkapitánya, az egész Muraköz szigetének és Légrád erősségének örökös kapitánya, Zala és Somogy vármegyék főispánja, a szent császári és királyi felség tanácsosa, kamarása és magyarországi királyi lovászmestere üdvözletét küldi és készséges barátságát ajánlja tisztelettel.

A jeles Majlát Miklós, a királyi jövedelmek igazgatója és a Magyar Királyság szent koronája kincstárnokának nevében és képében a következőket terjesztették elénk. Az Úr 1641. évében különböző időpontokban és alkalmakkor a nagyságos Mikulics Sándor valamiféle ördögi dühtől sarkallva, mind saját várában, Bellecen, mind kúriájában, Szelnicán, mely ugyanazon Bellec vár tövében Varasd vármegyében található, mind kastélyában, a zágráb megyei Brokonovciban, félretéve Istennel, az emberekkel és az ország törvényeivel szembeni félelmét, vérfertőző szerelmi kapcsolatra lépett az ugyanazon anyától származó vér szerinti nővérével, Mikulics Évával, és elpusztította a két tőle fogant leánygyermeket. Az egyiket, aki bizony már megszületett, megölette, a másikat, aki még világra sem jött, gyógyszerekkel elvetéltetett, a legkevésbé sem félve a hűtlenség vádjára kiszabott büntetéstől, amelyeket az ilyen vérfertőzőkkel és gyermekgyilkosokkal szemben az ország törvényei többb helyütt is szentesítenek.

Továbbá a nem is régen elmúlt időkben, tudniillik az Úr 1654. és 1655. esztendeiben, különböző időpontokban és alkalmakkor, valamiféle ördögi ösztönzéstől hajtva, a fent említett Mikulics Sándor Magdaléna nemes leányt, a néhai nemes Wutuics Gáspárnak (ő a jeles Wutuics Péternek, Mikulics apósának testvére) leányát, a jeles Wutuics Borbálának (saját feleségének) vér szerinti rokonát, az előbb említett Bellec várában, mely a már említett Varasd vármegyében található, félretéve Isten és az emberek iránti félelmét, bántalmazta, vérfertőző módon szerelmeskedett vele, majd később is folytatta az efféle vérfertőzést vele, s valójában vérfertőző kapcsolatban együtt élt vele, nem félve attól, hogy hasonlóképp a hűtlenség büntetésébe ütközik, melyet az ország törvényeiben többször is szentesítettek az efféle vérfertőzők ellen. Azután a mondott években, 1654-ben és 1655-ben, hasonlóképp több időpontban és alkalommal ugyanez a Mikulics Sándor, hasonló ördögi megszállottságtól vezettetve a nemes Wutuics Miklósnak, saját martinszka veszi jószágai intézőjének, mind az előbb említett Martinszka Vesz birtokában és kastélyában, mind fent említett saját várában, Bellecben, melyek ugyanazon Varasd vármegyében találhatók, kiszolgáltatta mágikus megmérgezésre az ifjú Tamást, Mikulics Lászlónak, egyazon anyától született saját vér szerinti testvérének az akkor még élő fiát, és be is adta a mérget unokaöccsének, hasonlóképp nem félve, hogy a hűtlenség büntetésébe ütközik, melyet az ilyen, negyedik rokonsági fokon belüli rokonmérgezők ellen szentesítettek az ország törvényében.

Ezenkívül, míg mindezek nemrégen történtek, és már évekkel azután, hogy az első királyi kegyelmet megkapta, különböző alkalmakkor, a már annyiszor említett Mikulics Sándor fiúszeretőivel, Puntare Istvánnal és Gergina Jakabbal, mind a már említett Bellec várában, mind szelnicai kúriájában, mely ugyanezen Bellec alatt található Varasd vármegyében, mind kastélyában Brukonovciban, Zágráb vármegyében, istentelen szodómiát követett el, nem félve, hogy hasonlóképp az ilyen szodomita cselekedetek elkövetői ellen az ország törvényében kiszabott büntetésbe ütközik. Ezenfelül, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének idején, Mária szülésének 1654. évében, miután már az előbbi dolgok lezajlottak, valami hirtelen őrülettől ösztökélve ugyanez a Mikulics Sándor, a gyakran említett Bellec várában, mely Varasd vármegyében található, feleségét, a nemes Wuitics Borbálát (akit tudvalevőleg törvénytelen módon vett feleségül, miután első férjét, a jeles Wutkosklavics Györgyöt megölte) halálosan megsebesítette, és sebesülésében felesége nyomorúságos halállal elpusztult, nem félve attól, hogy a hűtlenségnek az ország rendelkezéseiben az efféle feleséggyilkosok ellen több helyütt szentesített büntetésébe ütközik.

Ezért a fent nevezett kincstárnok feljelentőként és vádlóként azt akarja, hogy az említett Mikulics Sándor kivételes eljárással az 1650. évi iménti pozsonyi diéta rendeletében szereplő 115. különleges cikkelyének és az ország más efféle hűtlenséget elkövetők ellen hozott közrendelkezéseinek alapján bíróság elé álljon a törvény szerint, és az előbb említett ügyekben haladéktalanul elbírálást kapjon és ítéletet vegyen tőlünk, ahogy azt az ország törvénye és joga megengedi. Mivel pedig ezen cselekedetek és gaztettek ügyei, melyeket Mikulics Sándor már azután követett el, hogy előbbi bűnére kegyelmet nyert a szent császári és királyi felségtől, az említett különleges cikkely szerint általunk és a bírói szék más hites bírái által, annak az anyagnak alapján, amit a határidőig kézhez veszünk, halasztást nem tűrve és törvény szerint megtárgyalhatok és megítélhetők. Emiatt Benneteket mint buzgó barátainkat e sorokkal buzdítunk és kérünk, és az országban bírt báni jogkörünknél fogva elrendeljük, hogy a levelünket hitelesítsétek, adassátok át az említett Mikulics Sándornak, és idéztessétek be; ha valaki személyesen meg tudja találni, akkor éppenséggel rögtön ott személyesen, különben a lakhelyéről vagy a szokott tartózkodási helyéről idézze törvénybe őt, figyelmeztesse, és mondja és adja át neki a mi báni szavunk szerint, hogy ő a legközelebbi április 16-án, a már folyó 1657. évben, és a többi legközelebb következő, erre alkalmas és a szükségleteknek megfelelő ítéletmondó napokon, Varasd szabad királyi városban, amely hasonlóképp Varasd vármegyében található, amely városban tudvalevőleg alkalmasabbnak látszik a hely, személyesen, és nem csak képviselője által mindenképp jelenjék meg előttünk, és az említett fiúszeretőket, a bűntársait személyesen a jog elé állítani tartozzék, és tartsa magát ahhoz, hogy a fent leírtakról elégséges magyarázatot kell adnia, és azután az ítéletet és az igazságot tőlünk el kell fogadnia.

Biztosítjuk ezenkívül ugyanőt arról, hogy akár megjelenik a fentebb írt határidőre az előbb említett módon színünk előtt, akár nem, mi a megjelenő fél követelésére azt fogjuk tenni a fentebb leírt ügyekben, amit csak a jogrend előír. Ezek kifejtése, a figyelmeztetés és idézés sorja után, ahogy sikerül, az előbb írt határidőre írjatok nekünk a maga módján barátságosan.

Kiadtuk Csáktornya várunkban, az Úr 1657. évében, február hó 24. napján...”

Végső soron az országgyűlés nyomására lefolytatott per során Mikulich Sándort bűnösnek mondták ki az ellene felhozott igen súlyos vádakban; fej- és jószágvesztésre ítélték. Valójában birtokait le is foglalta a Kamara. A személyét azonban nem sikerült elfogni. Előbb Németországba, Frankfurtba szökött, majd onnan Spanyolországba állt tovább, s innen utazott a Török Birodalomba, ahol hitehagyott lett és török szolgálatba lépett. Az 1663-64. nagy török háború idején érkezett vissza a Magyar Királyság területére – a török hadsereg tisztjeként és kalauzaként. A kanizsai pasa udvarába ment, mert remélte, hogy a török hadi sikerek nyomán – Horvátország oszmán kézbe kerülésével – elkobzott javait is visszafoglalhatja. A dolog azonban nem így történt.

vö. Rucsics Jánosnak. In: Zrínyi Miklós válogatott levelei. Bp. 1997. 101.
Uő. uo. 92-95.
lásd. bővebben: Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós 1620-1664. I-IV. Bp. 1896-1902. I. 266., 278-279., 301., III. 67-69., 102., 109. V. 23., 28.
valamint: Kiss Farkas Gábor: Zrínyi levelek és dokumentumok. In: Irodalomismeret 8. 1997/1-2. 90-95.
Koltai András: Batthyány Ádám. Egy magyar főúr és udvara a XVII. század közepén. Győr. 2012. 324-325.