1660 - Nagyvárad védői megadják magukat

Nagyvárad védői megadják magukat...

1660. augusztus 27-én a maroknyi megmaradt váradi védősereg kitűzte a fehér zászlót megadása jeléül...

Valójában azonban a vár átadására és a törökök általi megszállására csak augusztus 29-én került sor.

"Várad hősies ellenállásának fenti kimerítő előadását[23] Acsádynak (id. m. VII, 102.) következő adataival egészítjük ki: „Hét heti ellenállásban végleg kimerülve, a hősök kis csapata augusztus 27-én kitűzte a fehér zászlót s Tisza Istvánt többek kíséretében kiküldte a török táborba. Ott szívesen fogadták őket, mert Aliszintén belefáradt a hosszú és sok áldozatot igénylő ostromba.[24] A várbeliek felajánlották a fegyverletételt, de csak bizonyos feltételek mellett, melyek természetökhöz képest két csoportba oszthatók. Az egyik hazájukat, Erdélyt, illetve biztosítást kívántak az iránt, hogy a török leszállítja Erdély adóját s Váradon kívül más várat el nem szakít tőle. A másik csoportban voltak a saját kívánságaik. Ez utóbbiakat Ali pasa készségesen elfogadta, ellenben visszautasított minden oly kikötést, mely Erdélyre vonatkozott. A meghatalmazottaknak bele kellett törődniök a megváltozhatatlanba s az egyezséget a török ajánlotta alapokon kötötték meg…[25] Várad erődítményeinek helyreállítása, mely rohamosan folyt s aránylag rövid idő alatt nemcsak a részekből Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok, hanem az erdélyi vármegyék közül Belső-Szolnok, Doboka, Hunyad, messze területe is adófizetője lett a töröknek. – Várad hősi ellenállásának mindazonáltal meg volt egy igen nevezetes következménye. A törököt hódító programmjának megváltoztatására kényszerítette. Az egykor Rákóczy kezén levő két vármegye birtokba vétele elmaradt. Pedig Ali nem szívesen mondott le róluk s a nádor szeptember 10-én fegyverre szólította a vármegyéket, mert még akkor is úgy látszott, hogy Várad után Szatmár és Szabolcs vármegyékre kerül a sor. De Várad megvívása sok időt és vért kívánt, miközben meg a Tiszánál, Tokaj és Rakamaz közt nagyobb császári had gyült össze… Ez a sereg elég lett volna Várad megmentésére.[26] De Souches-nak ragaszkodnia kellett utasításaihoz s tevékenysége csak arra szorítkozott, hogy német őrséget tegyen a szabolcsi és szatmári várakba. Ez sem ment simán… A török nem emelt ugyan akadályt, de a magyarok mindenütt fáztak a német őrségtől. Tokaj, mely eddig Rákóczy kezén volt, önkényt megnyította ugyan kapuit, de már Szatmárral nehezebben ment a dolog. Kökényesdy György kapitány és társai nem akarták a várat a császáriaknak átadni… de végre Szatmár kapui is megnyiltak a német előtt. Ezzel a két vármegye biztosíttatott a király számára s minthogy időközben a török tábor eloszlott, Souches is eltávozott. Az udvar nagyon meg volt az eredménnyel elégedve, mely visszaadta a két vármegyét anélkül, hogy a török békét fölbontotta volna. Annál inkább el voltak keseredve a magyarok. Várad elveszte egész Felső-Magyarországot rémületbe ejtette s az, hogy a várakat német őrség szállta meg, fokozta az elkeseredést. Rettegtek a lelketlen soldatescatól, jobban féltek tőle, mint a töröktől. Különben is a német hadak behozatala s a várakban való elhelyezése béke idején nyilt törvénysértés volt… Izgatott, elkeseredett volt a hangulat s ösztönszerűleg érezte mindenki, hogy Várad elveszte nagy nemzeti csapás, melynek hatását előbb-utóbb az egész magyarság megsínyli.”

Nemsokára Nagyvárad eleste után Kanizsán tűz ütött ki, mely alkalommal a levegőbe repült lőportár nemcsak a város nagyrészét elpusztította, hanem a várfalakat is megrongálta. Ez alkalmul szolgált Zrinyi Miklós horvát bánnak, a szigeti hős ivadékának, aki mint költő és hadvezér halhatatlan nevet vívott ki magának, hogy ezt a várat, melyből a török szünet nélkül háborgatta és fosztogatta a Dráva mellékét, ostrom alá fogja. De mikor a vár feladása már csak napok kérdése lehetett, megjelent táborában egy császári biztos, aki a békeszegés révén a háborútól rettegő császár nevében az ostrom folytatását egyszerűen betiltotta. Erre Zrinyidühében földhöz vágta kardját és kedvetlenül tért vissza csáktornyai táborába."

Bánlaky: A magyar nemzet hadtörténete...