1660 - Szejdi pasa dúlása

"...az erős férfiakat levágja, feleségeit, gyerekeit pedig minden javokkal.. rabbá tette."

Török dúlás és pusztítás a Hajdúságban.

1660 májusában történt, hogy Szeidi (vagy Szidi) Ahmed budai pasa tűzzel-vassal elpusztította a tiszántúli hajdúvárosok jórészét...

A hajdúság, mint láttuk kitartott II. Rákóczi György erdélyi fejedelem mellett, sőt az első rohamot fényesen vissza is vetette a lippai diadalban, ahol Kénán budai pasát megverték, de az ő kudarca miatt új budai pasát nevezett ki a Porta, Szejdi (vagy Szidi) Ahmed személyében, aki elhatározta, hogy vérbe fullasztja az engedetlen II. Rákóczi Györgyöt és a hajdúkat tűzzel-vassal bosszulja. Ezt sikerrel végre is hajtotta (II. Rákóczi György vesztéről itt most részletesen nem szólunk, vele hamarost találkozunk), a fejedelem felett aratott fényes győzelme után a hajdúvárosok ellenfordulva "a sok szép rakott épületű hajdúvárosokat... a rabló és égető török, tatár, kurtány (a román vajdák balkáni zsoldosai) sok ehelyen megelőzvén a házaktól mindenekkel felrakott és háznépestül szaladó szegény hajdú- és akármi rendbeli kereszténységet, az erős férfiakat levágja, feleségeit, gyerekeit pedig minden javokkal rabbá tette" - írta Szalárdi a krónikájában.

Elpusztult többek között Kaba, és a nevezetes Szoboszló is... Amikor egy kissé később a nevezetes utazó török, Evlia Cselebi erre járt ezt írta volt:

"Mi pedig majd nyugati, majd keleti irányba annyi pusztítást tettünk, hogy az ember ha azt látná, így szólna: 'Vajon van-e eme lapályon még élőlénynek nyoma?' Ennek a megyének Szabolcs a neve. Az elmúlt években a boldogult Szidi Ahmed pasa is e lapályokon pusztított, rabolt s néhány ezer foglyot összeszedve elment. (…) ezt a vidéket Hajdúságnak nevezik. Tízezer erős magyart állított ki ez a vidék, csakhogy ezek közül a Szidi Ahmed pasával vívott harcokban sokan elestek…"

Ez a pusztítás a Kemény János ellenálló fejedelem elleni hadjáratot jelenti, amelyet újólag idézzünk csak fel, hogy a krónikás török miként is látta a hajdúk ellenállását:

"A tatárok azon a napon és éjjel portyáztak. Szatmár megye nevű helyen néhány ezernyi ellenség egy mocsaras tó mögött tábort sáncolt és abba bement. Köröskörül nagy árokfal gyanánt gödröket ásott és faágakkal és rőzsével elzárta s bevonulva nagyon sok értékes dologgal bezárkózott. Mikor a tatárok és a velük ment határszéli puskások, hétezer válogatott lovas és gyalogos, ennek hírét vették, az említett táborra mentek. A hitetlenek az említett mocsaras helyről valamennyien kijöttek s teljes három órán át öldöklés és ütközet volt. Végtére (…) az ellenséget közrefogták, néhányat kardra hánytak, minden vagyonukat, továbbá a gyermekeiket és házuk népét elvitték és elfogták s a hetedik napon sok zsákmánnyal tértek vissza a táborba. (…) Eközben a foglyok nagy sokasága miatt az iszlám táborban félelem támadt s a főszeredár parancsára a gyermekeket, leányokat és fiatal asszonyokat megtartották, a kardforgatásra alkalmas férfiak közül pedig kilencezret a Szamos folyó partján megöltek. (…) Azt mondták, hogy ezeket azért pusztították el, mert ha Kemény János jön, ezek a táborban megannyi ezer ellenségekké lesznek. Ezalatt kémeink megjővén, hírül adták, hogy Kemény János a Tisza folyón átmenve húsz konaknyira befelé távolodott. A sereg felvidult és igen sajnálták és bánták, hogy a kilencezer foglyot megölték."

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat.

A török pusztításokról egy drámai képet idézzünk még Evlia Cselebitől - melyből jól kitetszett, hogy a portyázók is mily nagy és eszetlen félelembe estek (ez ugyan nem a hajdúkkal esett meg, hanem valahol a Maros völgyében, Déva környékén: "Mostanáig már huszonegy esztendeje, hogy utazgatok, de ilyen félelmetes, veszélyes és irgalmatlan helyet még nem láttam. Már teljes tizenkét óráig mentünk ebben a völgyben, de kimenekülésünknek még semmi nyoma nem volt, úgy annyira, hogy életünkről és megmenekülésünkről valamennyien kétségbe estünk s a kalauzoló ellenségekhez így szóltunk: «Hej! Átkozottak! Ebbe az irgalmatlan völgybe miért hoztatok bennünket?» (…)."

Elbeszéli a sebesen pörgő drámai eseményeket, hogy valamely alaposan kivilágított vár alá értek (a török nyelvű szövegből a fordító nem tudta beazonosítani, hogy melyikről is volt szó), ahol az őrség csatakiáltásait hallották, ekkor:

"Hirtelen valamennyien zavarba jöttünk s megmenekülésünkről aggódni kezdtünk, elbámultunk, ámde egyszerre csak a szekereken belül és kívül levő foglyaink jajveszékelni kezdtek. Azonnal magunkhoz jöttünk mindnyájan s tudtuk, hogy mibe jutottunk. Hadi zsákmányunkról lemondva a kiabáló foglyaink mindegyikébe kést ütöttünk, s azoknak, akik minket erre a helyre hoztak, a fejét levágtuk. A kiabálás és a jajgatás erre megszűnt."

 lásd. Evlia Cselebi. 105-106.
Uő. uo. 120-121.
Evlia Cselebi. 95