1663 - A "sárkány feje"

„…erős kéz és a jól élesített acél, hadvezérek és államférfiak csodával határos tettei kellenének, hogy újra életre keljen.”

A „sárkány feje” – avagy mi a török szándéka, a Nagy Szulejmán-i hódítás felújítása. Az 1663-1664. évi nagy török háború összecsapásainak kezdetén…

A Bécsbe küldött velencei követ Giovanni Sagredo írt munkában (bár a kutatás nem minden kétséget kizáróan tartja őt a szerzőnek), Le Mars à la mode ce temps – írta, hogy Köprülü Ahmed pasa – Mohamed nagyvezír fia és utódja – a „sárkány feje”, aki atyja tervének megfelelően egész Európát meg akarja hódítani. Hatalmas ambíciók és a Nagy Szulejmán szultán időszakához hasonló hódító politika felújításáról volt szó.

1663 tavaszától már nyílt hadüzenet és háború állt fenn a Habsburg és a Török Birodalom között – noha az előbbi minden áron igyekezett az oszmán háborús gépezetet leállítani, akkor már későn. Ezenfelül a törökök véres és elhúzódó harcot vívtak ekkor már a Földközi-tenger keleti medencéjében Velencével is, Kréta szigetéért. Egész Európában a készülő nagy török támadásra figyeltek. Törökországból írta Londonba a portai követ, Winchilsea gróf, hogy a hadra kelt török sereg – Köprülü Ahmed pasa vezetése alatt – magához rendelve a budai és a temesvári pasa valamint a krími tatár kán erejét kitesz, több mint 200-ezer katonát (The Number of the Grand Signors Army leavied against the Emperour Anno 1663).

Félelemmel teli előrejelzésnek szánta a velencei követ azt a lesújtó, de – az igazsághoz közel álló véleményt – amelyet a korabeli Magyarország állapotáról mondott, amelyért „egy lyukas garast sem adna senki.” Kritikus véleményében elítéli a magyar főnemességet és Montecuccolit éppen úgy, mint az „öreg nádor”-t Wesselényi Ferencet:

„A jó öreg nádor azonban hiába sír a mindenki által megvetett és lenézett Pannónia sírján, s hiába próbál bár ki is Magyarország rothadó teteme iránt tiszteletet ébreszteni, nem gyógyfüvek, hanem erős kéz és a jól élesített acél, hadvezérek és államférfiak csodával határos tettei kellenének, hogy újra életre keljen.”

Az erős hadvezéri akarat és cselekvő szándék már Zrínyi Áfiumában – amely kéziratban terjedt Magyarország és Erdély nemesi udvarházaiban – is olvasható, ahol „emésztő tűz”-höz és „rettenetes sárkány”-hoz hasonlítja a török fenyegetést…

Az előző (1660-1662) szörnyű pusztítások híre bejárja az országot. Zrínyi Miklós, aki számított – s remélte is a háború kiszélesedését, hiszen a török kiűzésének lehetőségét látta benne – így kiált fel A török áfium ellen való orvosság című munkájában: "Magyarok tinéktek szólok. Ez a rettenetes sárkány, a török, Váradot, Jenőt tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságba /vitt/, sokat kardnak élivel emésztett meg; Erdélt, koronánknak legszebb boglárát felprédálta, zavarta, fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket, országunkat, mint egy erdei kan a szépen plántált szőlőt. Kérdezkedjetek mostan egymástul, kit illet ez a veszély, kit fenyeget ez a háború?"

"…egyébiránt kinek szántsunk, kinek vessünk, kinek arassunk, kinek neveljük édes magzatinkat, ha securitásunkra más gondot nem viselünk; majd a pogányé lesz az, aki most miénk, és csak öt esztendöt, csak vagy kettőt sem igérhetünk magunknak, ha nem provideálunk…" E munkája kéziratban terjedt 1662-től a magyarországi és az erdélyi nemesi udvarházakban. Egyébként az eredeti kézirat még nem került elő, de számos másolat ismert, melynek sok változatát már feltárta a tudomány, noha eleinte még a szerzőségét is elvitatták volna Zrínyitől.

Ha felidézzük mindazt a panaszt, amelyet a "se háború, se béke" keserves tapasztalásából láttunk – az előzőkben alapos képet adtunk erről –, akkor felfedezhetjük, hogy egy jó bő évszázaddal korábban a szigetvári Zrínyi Miklós korát ugyancsak ez az áfium (fátum) rágta és emésztette. S miként a dédapa sem tudott belenyugodni az áldatlan helyzetbe, úgy a dédunoka sem békült meg a török "emésztő tűzével." Az Áfiumban olvassuk ezt is: "Fegyver, fegyver, fegyver kévántatik, és jó vitézi resolutio! Ezenkivül én semmit sem tudok, sem mondok. Avagy azért, magyarok, evvel oltalmazzuk meg magunkat, avagy vitézül haljunk meg mindnyájan, mert non datur aliud medium. Elfussunk? Nincs hová, sohun másutt Magyarországot nem találjuk, senki a maga országábul barátságunkért ki nem megyen, hogy minket helyeztessen belé: az mi nemes szabadságunk az ég alatt sohun másutt nincs, hanem Pannoniában. Hic vobis vel vincendum vel moriendum est."

Zrínyi Miklós csapatainak beütéseivel, a határ menti erődítmények erősítésével, s főként Zrínyi-újvár felépítésével valósággal provokálja a törököket. Ali kanizsai pasa még 1663 elején figyelmeztette Zrínyit, hagyjon fel a csatározásokkal, mert hamarosan az egész Török Birodalom haragját vonja a fejére és az egész országra. (Idézzük csak fel egy századdal korábban Khádim Ali budai pasa, miként hibáztatta a szigetvári végbelieket, és miként fenyegette őket a szultán haragjával!) A horvát bán pedig így fejti ki tömören álláspontját: "avagy mast, avagy sohasem"

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. - kézirat