1664 - A magyar urak panasza

Tűz víz között meg ütközött – két pogány közt elepedt ország…

A magyar urak panasza Bécsben a vasvári béke ellenében…

Mivel a vasvári béke olyan kulcsfontosságú esemény volt a későbbi események menetének alakításában, ezért részletesebben kell vizsgálnunk okait. A háttérben természetesen külpolitikai versengés állt.

A Habsburg-dinasztia legnagyobb ellenfele ekkor is, akárcsak egy századévvel korábban, Franciaország volt, amely élén a francia történelem legenergikusabb és legnagyravágyóbb, agresszív külpolitikát folytató királya, XIV. Lajos állt. A francia király európai hegemóniára tört, s mindenütt konfliktusokat élezett ki a Habsburgok ellenében, akár Spanyolországról, akár a Német-Római Birodalomról volt szó (amely az 1648-as vesztfáliai béke óta teljesen megosztott volt).

1664-ben a "Napkirály" is küldött néhány ezrednyi francia katonát a törökellenes nemzetközi szövetségbe. A francia katonák a szentgotthárdi csatában vitézül helytálltak, sőt a francia propaganda a győzelem hírét is úgy tálalta, mintha az, XIV. Lajos érdeme lenne; ennek ellenére a francia uralkodónak érdekében állt, hogy a hatalmas ellenféllel, az Oszmán Birodalommal kelet felől sakkban tartsa Bécset. A Rajna mentén újabb háború készült, a francia király most a gazdag Németalföld, és Hollandia megszerzését tervezte, ezentúl pedig a francia-párti Rajnai Szövetség révén, már a "Szent Birodalom"-ba is betette a lábát, I. Lipót császár pedig igencsak veszélyben érezhette hatalmának szilárdságát a német területek felett. A török pedig túl közel volt és még mindig hatalmas ellenfélnek számított. Ez késztette a Habsburgokat, hogy a gyalázatos vasvári békeokmányt aláírják.

A magyar társadalom ebből nem sokat tudott, vagy ha jól ismerte is a nemzetközi politikai konstellációt, az sem vigasztalhatta, hiszen naponta látta szülőföldje pusztulását. Már az 1661-ben szerkesztett, és a bécsi Udvar elé tárt Opinio felpanaszolja, inkább meghódol Magyarország, és adót fizet a töröknek (úgy, mint Erdély), de ezt a súlyos állapotot tovább nem viselheti. Láttuk ez a gondolat már többször felmerült a magyar vezető politikusok fejében, de soha meg nem fontolták, hiszen ez a "haza gyalázatára" vált volna, amiként ezt Esterházy Miklós nádor, valamikor az 1620-as évek végén is megfogalmazta. De mégis valami új keserves hang érződik ki ebből a dokumentumból, a kényszerpályára sodort, "tűz és víz között megütközött", "két pogány között elepedt" ország végső siráma: "Hát vajon nem jobb-e ezt a feltételt elfogadni semmint nyomorúságos és iszonyatos öldöklésben meghalni és elpusztulni? Ha egyszer mindenütt el kell már fogadnunk a török igát, miért kellene egyidejűleg a német szolgaságot is felvállalnunk, ha egyszer nem akarnak, vagy nem tudnak bennünket megvédelmezni, pedig kizárólag emiatt hajtottuk magunkat igájukba?! Ha megszűnik az ok, megszűnik az okozat is. Senki sem képes két úrnak szolgálni."

1664 novemberében magas rangú urakból álló magyar küldöttség járt Bécsben, a nádor, gróf Wesselényi Ferenc vezetésével, a király hívására érkeztek, de mindannyian tiltakoztak a vasvári béke ellen, noha érveiket és könyörgéseiket meg sem hallgatták, velük volt Esterházy Pál is, aki ezt írta:

"Bécsben lévén tehát a nádorral és a többi előkelő úrral, a császári udvarba mentünk. Ahol felolvasták és írásban is átadták nekünk a királyi előterjesztéseket és a békefeltételeket; amelyek tartalma a következő volt: Ő szentséges császári és királyi felsége megparancsolta, hogy az itt jelenlevő mágnás tanácsos urakkal közöljék a húsz évre meghosszabbított békének cikkelyeit, amelyeket Renigen rezidens a Goes szabad báró távozása után ráruházott teljhatalom alapján olyan szövegezéssel készített el, ahogyan 1662. Július 25.-én a pozsonyi országgyűlésen elhatározták, csak kevés eltéréssel, amely átalakítást magának a közben eltelt időnek változásai okozták."

Igaz, hogy ezek nagyon is jelentős változások voltak, mert a törököké lett Érsekújvár, s olyan nagy pusztításokat tettek, hogy arra a 15-éves háború óta nem volt példa, de egyszersmind nagy vereséget is szenvedett a nagyvezér által vezetett sereg, mégis minden hódítását megtarthatta. Valószínű, hogy a vesztes nagyvezér, Köprülü Ahmed pasa így kerülhette el a szultáni kegyet, az ekkor szokásos ajándékot, a selyemzsinórt, noha háborús vereségből fogant győztes békéjét, nem a maga tehetségének, hanem Bécs rettegésének köszönhette.

Hiába tiltakozott újólag a nádor a magyar rendek nevében a vasvári szerződés ellen, személyes jelenlétével adva nyomatékot a követelésének, mikor 1665. január 5-én Vasvárra utazott, a császári és a szultáni követek még az évfolyamán kicserélték a békeokmányokat, amely immár szentesítette a békét.

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

A képen gróf Esterházy Pál - Zrínyi fegyvertársa és bajtársa

(az irodalomban maga is "Zrínyi-epigon"), politikus, hadvezér, író és zeneszerző...etc.

1681-től Magyarország nádora.

Vö. KÖPECZI. 1985. 11-32.
PERJÉS. 1989. 34.
Mars Hungaricus. In: ZK III. 187.