1664 - Zrínyi-újvár ostroma 3.

1664. június 30. Köprülü Ahmed pasa serege rohammal beveszi Zrínyi-Újvárat

Esterházy Pál, a későbbi nádor, aki szintén jelen volt az eseményeknél, így tudósított a vár utolsó napjairól:

„…Ezen a napon bementem a várba és íme! Megkezdődött már az ágyúknak a bástyákról és a várból való kivitele, s más hadifelszereléseknek a szigetre [Muraköz] szállítása, a bástyák alá pedig lőport szórtak, hogy a várat felrobbantsák. S ebből, mintha csak tükörből látnám, könnyen megérthettem, mire is törekszenek ezek az emberek. A következő napon tehát a magyarok és a horvátok egymás között tanácskozást tartottak, és egyhangúlag elhatározták, hogy Zrínyi Miklóst Csáktornyáról mindenképpen vissza kell hozni [Zrínyi bánatában, hogy látta, nem tesznek meg mindent a német seregvezérek a vár megtartásáért, otthagyta a hadat és hazament.], hiszen még puszta jelenléte is többet használ az ügynek, mint mások munkálkodása. Közakarattal tehát engem küldtek el postán, és másnap hajnalban oda is érkeztem, és a bánatos Zrínyit, akit még ágyban találtam, sűrű sóhajtozások közepette, amennyire tudtam, megvigasztaltam, és átadtam azt a levelet, amelyet nagyméltóságú Montecuccoli gróf főmarsall úr, nagyméltóságú Nádasdy Ferenc gróf és Zrínyi Péter gróf, valamint más grófok és mágnások írtak neki. S végre kétórai beszélgetés után, igen sok érvet felsorakoztatva, nehezen bár, de rávettem a táborba való visszatérésre. S midőn ugyanezzel a postával vidáman visszatérek a táborba és elmegyek Zríni-Újvár mellett, ó fájdalom, látom a helyzet gyászos fordulatát, látom, amit egyetlen kereszténynek sem kívántam volna, hogy lássa. A török ugyanis, amint ügyesen felfedezte, hogy már nincsenek a várban ágyúk, s minden jel szerint a mieink elvesztették reményüket, elhagyván közelítőárkait általános támadást intéz a vár ellen. Reggel hét óra körül tehát megindult a roham hatalmas kiáltozással, s először körülbelül ötven török rohan rá az előbástyára, s mivel magyar sereget már öt napja nem engedtek be a várba, onnan csupán kardokkal a mieink közül több mint háromszázat lekerget, sokakat lemészárol és elfoglalja az említett előbástyát. S ezzel meg nem elégedve elűzi a mieinket a várárokból és a „falsa bracha” –nak nevezett mellvédekről, és elszántan üldözve őket a feljebb fekvő részekre hajtja, majd végül a második roham alkalmával éppen azon a kis kapun keresztül hatolnak be, amelyet a mieink, félelmükben menekülve, nyitva hagytak; kaszabolni kezdik s annyira összezavarják őket, hogy már senki sem gondolt a védelemre, hanem mindnyájan, rend nélkül, elhagyva fegyvereiket, állomáshelyüket, rémülten menekültek a hídhoz, miközben néhány tiszt hiába próbálta feltartóztatni őket. Ott pedig, mivel a híd a közepén beszakadt, igen sokan merültek a vízbe, miközben a török a kereszténység örök gyalázatára elfoglalta a várat.”

Esterházy Pál: Mars Hungaricus.

Zrínyi-újvár 1664.