1903 - Takács Sándor: Bajvívó magyarok (kötelező olvasmány)

Takács Sándor - Bajvívó magyarok

A kitűnő történész a bécsi levéltárban fellelt adatok, okmányok, levelek alapján alkotott képet a három részre szakadt ország életéről, a törökök, magyarok és osztrákok között fennálló bonyolult kapcsolatokról, a hol felbomló, hol újra megkötött szövetségekről, a csatákról, párbajokról, ellenségeskedésekről. A történelmi események mögött rejlő ember mindennapi élete érdekelte leginkább; a kiszolgáltatott, fizetség nélkül tengődő végvári katonák, a csatákat megéneklő zenészek, a hazájuktól távol élő török vitézek, a viharos időkben helytálló asszonyok sorsa. Színes, élvezetes stílusú kötetében élettel telítődnek a történelemórákon megismert száraz tények. A tartalom értéke és a forma tisztasága, elevensége biztosítja Takáts Sándor művének maradandóságát.

Író volt vagy történész? Elbeszéléseket adunk az olvasó kezébe, vagy történelmi tanulmányokat? Nehéz a válasz. A történettudósok magukénak vallották, az írók is; az irodalomtörténet viszont nem tartotta számon Takáts Sándort. Talán mert nálunk irodalom és tudomány nem volt olyan egységes, egymást erősítő, támogató, mint például a XIX. században a franciáknál, angoloknál. A történelemtudomány többnyire megelégedett a tények közlésével, száraz elmondásával, alig törekedett rendszerezésre, átfogó szemléletre, világképre; arra sem, hogy élvezetesen, szórakoztatóan, irodalmian, olvasmányosan mondja el a nemzet történelmét. Irodalmunk - a legjobb esetben - csak forrásnak használhatta a történelmi műveket; de gyakran még annak sem. Legtöbb történészünk, ha következtetett, összefoglalt - ingoványos talajra tévedt, torz, s nemegyszer helytelen, hamisító kommentárt adott. S történelem és tudomány különválását szolgálta az is, hogy történettudósaink nyelve - többnyire - nehézkes, irodalmiatlan, élvezhetetlen volt.

Takáts Sándor azok közé tartozik, akiket sem szemléletben, sem a feldolgozás módjában nem kell elmarasztalnunk. Katolikus pap volt, kegyesrendi szerzetestanár - és vallási türelmet prédikált, tanulmányaiban az ellenreformáció kegyetlenségeiről, a katolikus egyház pénzéhségéről ír. A ferencjózsefi Magyarországon választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1910-től az országgyűlés főlevéltárosa volt - és cikkeiben, könyveiben mindvégig a Habsburgok magyarellenes és népellenes politikájáról szólt. Egyik tanulmányát, amelyben Zrínyi Ádám szomorú életét és korai halálát írta meg, így fejezte be: "Vajon ki nem látja a Zrínyi család tragédiájában azt a sorsot, amit a Habsburgok Magyarországnak juttattak?" - Nem elégedett meg a puszta tényközléssel - kommentált, rendszerbe foglalt, összefüggéseket látott meg. S éppen ezért, mint minden nagy történész, korának életében, politikai kérdéseiben is állást foglalt. Nem elsősorban politikailag, tehát a közéletben - álláspontját történelmi művei tükrözik.

1860-ban született, 1886-ban szentelték fel papnak - a 20-as évek végéig dolgozott. Munkássága tehát az Osztrák-Magyar Monarchia virágzásának idejében indult meg - és Horthy kormányzásának idején jelentek meg utolsó kötetei a magyar múltról. Takáts Sándort egész életében két társadalmi-politikai tény érintette a legérzékenyebben: az osztrákok, németek magyarellenes gyarmatosító politikája, és a feudális, fél-feudális magyar társadalom szociális igazságtalanságai. Ezeket a problémákat írja meg történelmi vonatkozásaiban - nagy tudással, alapos ismeretek alapján - cikkeiben, tanulmányaiban.

A "legmagyarabb század", a török hódoltság kora foglalkoztatja leginkább. Hosszú ideig dolgozott a bécsi levéltárban; adatok, okmányok, tények alapján vizsgálta felül, hogy igaz-e mindaz, amit törökök, magyarok és osztrákok harcairól tudósaink addig írtak. Igaz-e, hogy Magyarország Európa védőbástyája volt, a kereszténység védelmezője a barbár törökség ellen - hogy   c s u p á n   az volt? S amikor feledhetetlen hőstettekről, a végvári vitézek és a nagy magyar generálisok, küzdelmes sorsú kapitányok életéről s haláláról talált új s új adatokat - egyben meglátta azt is, hogy "k é t   p o g á n y   k ö z t   e g y   h a z á é r t" folyt a háború, nemcsak a török, de az osztrák is fenyegette a magyarság ügyét - két malomkő között őrlődött a nemzet. A törökök kegyetlenségei, a hódoltság rémségei semmivel sem voltak jelentéktelenebbek és nemzetpusztítóbbak, mint a habsburgi restauráció tudatos magyarellenessége - sőt! Takáts Sándor polémikusan, osztrákpárti és császárpárti tudósok szemléletével vitatkozva írta meg új adatokat feltáró tanulmányait. Ezért esik meg az, hogy néhol - a vita hevében - túl is becsüli a törökök emberségét, vallási türelmét, hősiességét, derekasságát. Ezek a túlzások azonban nem változtatnak idevonatkozó kutatásainak, adatközléseinek alapvető érdemén: Takáts - egyike azon keveseknek a magyar tudományos életben, akik a XVI-XVII. századi Magyarország nemzetközi és belső viszonyait   l é n y e g é b e n   helyesen látták meg.

A történelmi események emberi vonatkozásai érdekelték leginkább; Takáts Sándor írásai ezért súrolják a széppróza fogalmának határát. A végvári szegénylegényekről ír, a török-magyar szokásokról, muzsikásokról, a "szöktetésről", törökök és magyarok portyáiról, kertgazdaságokról, részegekről, a lesvetésről, a katonatemetésről, a diákéletről, vásárütésről, színesen, érdekesen, sok-sok adat alapján, írásainak nyomán megelevenedik előttünk a kor, amelyet annyira szeretett, amely olyannyira hevítette mindig adatokból kiinduló képzeletét. A száraz tények, történeti adatok, történelemórákon tanult évszámok, csataszínhelyek, személynevek életté kerekednek, megelevenednek a szemünk előtt. Kortársnak érezzük magunkat, Balassi és Zrínyi, Thúry György és Huszár Péter kortársának, megismerjük mindennapjaikat, halálrakész hősiességüket, s kisszerűnek tűnő nyomorúságukat, az örökösödési küzdelmeket és a menyegzőmeghívási szokásokat egyaránt. Az a tudomány hat, az a tudomány lesz szerves részévé a nemzeti életnek, amely élvezetesen, olvasmányosan, érdekesen tárja olvasói elé a tényeket.

Ez az oka talán annak is, hogy író-kortársai annyira szerették. Jó barátja volt Jókainak, Eötvös Károlynak, Mikszáthnak. Ritka jelenség ez is irodalmunkban: tudósok és írók barátsága, közös munkája. Mikszáth nagyon szerette, több levelét ismerjük, melyben gratulál Takátsnak egy-egy újabb tanulmányához, cikkéhez - s a levelek hangja az évek folyamán mind bensőségesebb, mindinkább baráti. A fekete város alapötletét egy Takáts-írás adta, erről Mikszáth maga is megemlékezik. Takáts így ír együttléteikről: Rendkívül szeretvén a históriát (Mikszáth), rendszeresen tárgyaltuk a Habsburgok három századát... Mikszáth olykor-olykor megállított a beszédben, nagy szemében a lelkesedés tüze csillogott, s jókedvvel kiáltotta: "Megállj! - ez nekem való!" - Egy levelében így ír Mikszáth Takáts Sándornak: "Gyönyörű dolog az, így belenézni az akkori élet gyomrába." A Csász. kir. bor, az Aranyos csikó című elbeszélések meséjét és környezetrajzát is Takáts írásaiból és a vele folytatott beszélgetésekből merítette Mikszáth.

Barátságuk oka nemcsak Takáts nagy tudása volt, nem is csupán Takáts Sándor szeretetre méltó emberi természete - amelyről sok kortársa megemlékezik. Mikszáth - joggal - írónak, jó írónak tartotta tudós barátját. Azt mondta Takáts tárcacikkeiről, hogy új műfajt jelentenek, mely középhelyet foglal el a szépirodalom és a történetírás közt. A kitűnő stilisztát, az írót, anekdotamondót becsülte benne, aki kávéházi asztal mellett vagy a Budapesti Szemle hasábjain elsőrangú elbeszélőnek mutatkozott. Aki elolvassa Takáts Sándor tanulmányait, azt most is magával ragadja nyelvének hangulata, ízei, zamata, a Mikszáthéval rokon próza varázsa. Csak néhol archaizál, de nyelvi játékosságával is azt szolgálja, hogy az olvasó előtt mind elevenebben álljon a tárgyalt kor, minden részletével, egész bonyolultságával, sokszínűségével. Mesemondó történész, író, anélkül, hogy ez a tudományosság kárára válna. A tartalom nemessége, a forma tisztasága és elevensége biztosította Takáts írásainak maradandóságát. A magyar gyalogság történetéről írott hatalmas munkáját ma is hadiakadémiákon tanítják; kutatásainak eredményeit a török hódoltsággal foglalkozó tudósok, Zrínyi művét elemző fiatal irodalomtörténészek felhasználják és továbbfejlesztik. Négy évszázad távlatából elevenné, újra-élővé varázsolt egy kort, melyből mindig, most is van mit tanulnia a magyar ifjúságnak: derekasságot, becsületességet, helytállást és hazafiságot.

A harmincas években elhunyt neves magyar kutató és történetíró sok kötetnyi színes, eleven korrajzából válogattunk az ifjúság számára egy könyvre valót.
A gazdag ismeretanyaggal és lelkes hazafisággal megírt tanulmányok a XVI. és XVII. századot, tehát Magyarország török korát mutatják be, a végek életét, a harcokat s a hétköznapokat egyarát.
Nem egy fejezet foglalkozik a végbeli vitézek életével, kapitányaikkal: Thúry Györggyel, Huszár Péterrel, de betekinthetünk e kor emberének életébe fegyvernyugvás idején is. A hadiszokások: lesvetés, száguldás, vásárütés mellett megismerkedünk a régi diákélettel, a lakodalmi szokásokkal, a kertgazdálkodással és sok más egyébbel is.
A kötet megragadóan ábrázolja a "magyar ember sorsát" ezekben a századokban.

forrás: Takáts Sándor - Bajvívó magyarok