2009 - Pete László Miklós - Mohács felé

1.
Az országbusz már kaptat és köhög,
Csalános síkok, köves rossz mezők,
Meg kihajigált függönyfelezők
Előtt lassacskán felfelé zörög.
Gyász szürke ködét hörgi a határ,
A napfény kötélhurkokban feszül,
Magányos holló károg egyedül,
Forróság van, de nem lesz soha nyár.
Abszurd remény egy dróton imbolyog,
Még tán elhisszük, hogy a Föld forog,
A jövő széttárt, kiégett cemende,
Rossz vörösben őrjöng a naplemente,
Amink maradt: néhány tucat vacak,
És minden sír, csupán a pénz kacag.

***

2.
És minden sír, csupán a pénz kacag,
Épül a globális hülyeség-centrum,
Készül ezernyi száraz testamentum,
S a népművész sírkeresztet farag.
Távolról még dalfoszlányt hallani,
Emlékeink már sebzett kőfalak,
S a sivatagban szertefoszlanak
A múlt halványkék lanka-sorai.
Reggel még minden, délutánra semmi,
Kezünkben ronggyá foszlik: volt, és ennyi;
A síkságon bádog tajtékfodor,
És mint tenger; a homok elsodor.
És mint elkoptatott, gonosz szavak,
A könnyek is égetve hullanak.

***

3.
A könnyek is égetve hullanak,
Szenny-vulkánok fellege dübörög,
Az elhagyott menny sikoltva dörög,
És hull a földre egyre a salak.
A trágárság földjére deportálva,
Mint felvilági Léthe partja mellett,
Felejtünk szépet, verset és szerelmet,
Szavak mocskában térdig guberálva.
Fel hát a buszra! Érzelemtől árva,
Altesti szutykos szóbörtönbe zárva,
Herkentyű-pillantású magyarok,
A test repül, a lélek meg gyalog,
Lelkünk kulcsát a trágyadombra ejtjük,
Magunkat önként végleg elfelejtjük.

4.
Magunkat önként végleg elfelejtjük,
Magyarságunkat apróra metélve
Nem tudjuk elviselni többet élve,
S létünk a semmi-óceánba rejtjük.
A magyarság, az öreg bennszülött,
Ifjú öltönynek adja át helyét,
S országépítő, ráncos vén kezét
Nyújtva koldul két megálló között.
A megélhetés bagóért eladva,
A remények régen glédába rakva,
Fejünk lehajtva, rogyva, fekve hasra,
Csak bámulunk az uzsoragarasra,
És romjaink mögül kémlelve báván,
Hogy fehér zászlónk látja-e a Sátán.

5.
Hogy fehér zászlónk látja-e a Sátán,
Akad még, aki ezzel hiteget,
A kénkövet meglátva integet,
A bennszülöttek rossz nyakára hágván.
Az ördögöt víg gyűlölet köszönti,
Szomszéd szomszédot áldoz hőbörögve,
Egymást árulják el viszályra bőgve,
S a vért a Sátán oltárára önti.
Az országbusz száguld tovább előre,
Szikkadt lapályra, kopár hegytetőre,
Süvít a szél, nincs kétségünk felőle,
Előkerül, ha kell, a gyilkos tőre.
Propagandának hisz talán a dőre,
Nem gondol még a késre, utcakőre.

***

6.
Nem gondol még a késre, utcakőre,
Mert el lehetne még talán kerülni,
Nem szónokolni kéne, csak leülni,
Gondolni végre borra, szépre, nőre,
Csak egyszer, magyarok, amíg lehet,
Reményből nem kizárni másokat,
A győzelem nincs is, ha válogat,
A lakodalom csak közös lehet.
Pokoltűz, kénes örök kárhozat
A más nevében vállalt áldozat,
A luxusból lesz bélyeges sereg,
A tolvaj önmagát rabolja meg.
Az áruló aknák közt bujdokol,
A magán-mennyország: csupán pokol.

***

7.
A magán-mennyország csupán pokol,
Az országbusz tán nagyon egyszerű,
Sznobok fitymálják, mert nem korszerű,
Mégis jobb, mint egy láger valahol.
Döntsük el, míg az országbusz halad,
Hogy kell-e még a gazdasági végzet,
Amely csupán az álruhás enyészet,
Vagy lesz-e végre szabad akarat.
Ne higgy a végzetnek; pajkos gyerek,
Csupán a félelmedben hentereg,
Ha elhiszed, hogy ő a túlerő,
Mint blöffölő kártyás, ő a nyerő;
És szekercéjét eladja az ács,
Hány kilométerre van még Mohács?

Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
Pete<br /> László Miklós: Mohács felé<br /><br />1. <br />Az<br /> országbusz már kaptat és köhög, <br />Csalános síkok, köves rossz<br /> mezők, <br />Meg kihajigált függönyfelezők <br />Előtt<br /> lassacskán felfelé zörög. <br />Gyász szürke ködét hörgi a határ,<br /> <br />A napfény kötélhurkokban feszül, <br />Magányos holló<br /> károg egyedül, <br />Forróság van, de nem lesz soha nyár. <br<br /> />Abszurd remény egy dróton imbolyog, <br />Még tán<br /> elhisszük, hogy a Föld forog, <br />A jövő széttárt, kiégett<br /> cemende, <br />Rossz vörösben őrjöng a naplemente, <br<br /> />Amink maradt: néhány tucat vacak, <br />És minden sír,<br /> csupán a pénz kacag. <br /> <br />*** <br /> <br<br /> />2. <br />És minden sír, csupán a pénz kacag, <br<br /> />Épül a globális hülyeség-centrum, <br />Készül ezernyi<br /> száraz testamentum, <br />S a népművész sírkeresztet farag.<br /> <br />Távolról még dalfoszlányt hallani, <br />Emlékeink<br /> már sebzett kőfalak, <br />S a sivatagban szertefoszlanak <br<br /> />A múlt halványkék lanka-sorai. <br />Reggel még minden,<br /> délutánra semmi, <br />Kezünkben ronggyá foszlik: volt, és ennyi;<br /> <br />A síkságon bádog tajtékfodor, <br />És mint tenger; a<br /> homok elsodor. <br />És mint elkoptatott, gonosz szavak, <br<br /> />A könnyek is égetve hullanak. <br /> <br />*** <br<br /> /> <br />3. <br />A könnyek is égetve hullanak, <br<br /> />Szenny-vulkánok fellege dübörög, <br />Az elhagyott menny<br /> sikoltva dörög, <br />És hull a földre egyre a salak. <br<br /> />A trágárság földjére deportálva, <br />Mint felvilági Léthe<br /> partja mellett, <br />Felejtünk szépet, verset és szerelmet,<br /> <br />Szavak mocskában térdig guberálva. <br />Fel hát a<br /> buszra! Érzelemtől árva, <br />Altesti szutykos szóbörtönbe<br /> zárva, <br />Herkentyű-pillantású magyarok, <br />A test<br /> repül, a lélek meg gyalog, <br />Lelkünk kulcsát a trágyadombra<br /> ejtjük, <br />Magunkat önként végleg elfelejtjük. <br /><br /> <br />4. <br />Magunkat önként végleg elfelejtjük, <br<br /> />Magyarságunkat apróra metélve <br />Nem tudjuk elviselni<br /> többet élve, <br />S létünk a semmi-óceánba rejtjük. <br />A<br /> magyarság, az öreg bennszülött, <br />Ifjú öltönynek adja át<br /> helyét, <br />S országépítő, ráncos vén kezét <br />Nyújtva<br /> koldul két megálló között. <br />A megélhetés bagóért eladva,<br /> <br />A remények régen glédába rakva, <br />Fejünk lehajtva,<br /> rogyva, fekve hasra, <br />Csak bámulunk az uzsoragarasra,<br /> <br />És romjaink mögül kémlelve báván, <br />Hogy fehér<br /> zászlónk látja-e a Sátán. <br /> <br />5. <br />Hogy<br /> fehér zászlónk látja-e a Sátán, <br />Akad még, aki ezzel<br /> hiteget, <br />A kénkövet meglátva integet, <br />A<br /> bennszülöttek rossz nyakára hágván. <br />Az ördögöt víg gyűlölet<br /> köszönti, <br />Szomszéd szomszédot áldoz hőbörögve, <br<br /> />Egymást árulják el viszályra bőgve, <br />S a vért a Sátán<br /> oltárára önti. <br />Az országbusz száguld tovább előre, <br<br /> />Szikkadt lapályra, kopár hegytetőre, <br />Süvít a szél,<br /> nincs kétségünk felőle, <br />Előkerül, ha kell, a gyilkos tőre.<br /> <br />Propagandának hisz talán a dőre, <br />Nem gondol még<br /> a késre, utcakőre. <br /> <br />*** <br /> <br<br /> />6. <br />Nem gondol még a késre, utcakőre, <br />Mert<br /> el lehetne még talán kerülni, <br />Nem szónokolni kéne, csak<br /> leülni, <br />Gondolni végre borra, szépre, nőre, <br />Csak<br /> egyszer, magyarok, amíg lehet, <br />Reményből nem kizárni<br /> másokat, <br />A győzelem nincs is, ha válogat, <br />A<br /> lakodalom csak közös lehet. <br />Pokoltűz, kénes örök kárhozat<br /> <br />A más nevében vállalt áldozat, <br />A luxusból lesz<br /> bélyeges sereg, <br />A tolvaj önmagát rabolja meg. <br />Az<br /> áruló aknák közt bujdokol, <br />A magán-mennyország: csupán<br /> pokol. <br /> <br />*** <br /> <br />7. <br<br /> />A magán-mennyország csupán pokol, <br />Az országbusz tán<br /> nagyon egyszerű, <br />Sznobok fitymálják, mert nem korszerű,<br /> <br />Mégis jobb, mint egy láger valahol. <br />Döntsük el,<br /> míg az országbusz halad, <br />Hogy kell-e még a gazdasági<br /> végzet, <br />Amely csupán az álruhás enyészet, <br />Vagy<br /> lesz-e végre szabad akarat. <br />Ne higgy a végzetnek; pajkos<br /> gyerek, <br />Csupán a félelmedben hentereg, <br />Ha<br /> elhiszed, hogy ő a túlerő, <br />Mint blöffölő kártyás, ő a<br /> nyerő; <br />És szekercéjét eladja az ács, <br />Hány<br /> kilométerre van még Mohács?<br /><br /><i>Forrás:<br /> <a href="http://www.poet.hu" target="_blank">Poet.hu -<br /> versek</a></i>