2022.08.29. A közelgő 500. évforduló előtt még vitatott

A közelgő 500. évforduló előtt még vitatott, hol is volt a mohácsi csata?

Szerző: KOVÁCS ISTVÁN

Már csak négy év van vissza és eljön a mohácsi csata 500. évfordulója. Addig talán megtalálják a csata pontos helyét és azokat a tömegsírokat, amelyek tízezernél is több katonát rejtenek. A kérdéssel foglalkozik két kutatócsoport, amelyek között jelenleg nincs együttműködés, három lehetséges csatahelyszín és Sátorhelyen öt tömegsír, amelyekben messze nincs annyi holttest, mint amennyi az ütközetben elesettek számával összevethető. Hol lehetnek a többiek? Bemutatjuk, hogy állnak a kutatások.

Pontosan 496 éve vesztett ütközetet II. Lajos magyar és cseh király Mohácsnál, I. Szulejmán török szultán hadaival szemben. A csatát a magyarok elsősorban a török túlerő miatt vesztették el, a becslések szerint legalább 16 ezer ember esett el magyar oldalon. A török emberveszteség kérdése még vizsgálatokat igényel. A korabeli török források alacsony számokat közölnek (a szultáni hadinapló például csupán 50-60 főt), ami viszont irreálisnak tűnik.

A mohácsi ütközet sorsfordító volt a magyar történelemben, elvezetett a török hódoltsághoz, az ország három részre szakadásához, ugyanakkor a mai napig csak annyit tudunk róla, hogy a csata valahol a mohácsi síkon volt. Egy évszázada zajlik a vita a csata helyéről. A történeti hagyomány szerint az Sátorhely körül volt, de az 1926-os készülődés során felmerült, hogy valahol máshol lehetett. Volt már erről egy nagy vita a 400. évforduló idején az 1920-as években, majd az 1960-as, 1970-es években is a 450. évforduló előtt. A jelenlegi Majs környéki kutatások 1992-ben kezdődtek Négyesi Lajos fémkeresős vizsgálataival. A pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója és a mohácsi csatatérkutatás (Mohács 500) vezetője, Bertók Gábor és csapata 2016 óta szintén fémkeresővel vizsgált meg több helyszínt is a síkon Majs mellett. Egy középkori falunyomnál találtak 250-300 lövedéket, ami szerintük korabeli arkebúzokból (puskákból) származott, ezért azt gondolják, hogy ez lehetett az ütközet helyszíne. Itt más leletek is előkerültek a korszakból, többek között patkódarabok és Szulejmán-kori aranyak is. 

A falunyom ebben az esetben nagyon fontos, mert az egyik legismertebb leírás a csatáról – amely Bordarics István kancellár tollából származik, aki maga is részt vett az ütközetben – egy Földvár nevű települést említ. Az eddigi vizsgálatok egyik iránya leginkább Földvár megtalálására koncentrált. Sokan úgy gondolták, hogy ha megvan a falu, akkor megvan az a hely is, ahol a csata volt. Ez esélyt adna arra, hogy újabb tömegsírokat lehet találni, mivel úgy gondolták, hogy a holttesteket leginkább ott temették el, ahol elestek, nem vesződtek azzal, hogy  távolabbra szállítsák őket.

Brodarics leírása alapján a magyar sereg bal oldalán a Duna és a síkság között egy mocsár helyezkedett el, míg szemben egy széles és alacsony dombról szólnak a források. A kiemelkedésen feküdt Földvár. A Pap Norbert (Pécsi Tudományegyetem) és Fodor Pál kutatóprofesszorok (Bölcsészettudományi Kutatási Központ) vezette nagylétszámú kutatócsoport 2018-ban, a Magyar Tudományos Akadémia kiválósági támogatásával kezdett el dolgozni a csata kérdésein.

Pap a hvg.hu kérdésére elmondta, Földvár falu házainak a helyére sikerült írásos források és egy 1700-ban készült birtoktérkép alapján bizonyítékot lelni. „A területen műszeres kutatást folytattunk, amelynek során körülhatároltuk azt a helyet, ahol számos házhelyet, utak nyomait sikerült meghatározni. Ugyanakkor ez sem oldotta meg a vitát, mert a velünk vitatkozó régészek már nem tartják Földvár helyét perdöntőnek úgy, mint az elődök. Ők úgy gondolják, hogy Brodarics tévedett, összetévesztette Földvárt egy másik településsel, és amit látott, az valójában Nagymajsa volt. Mi úgy gondoljuk, hogy nincs igazuk, hiszen a törökök ugyancsak ezt a helyet, Földvár birtokot tekintették a csata helyének. Ők is ugyanúgy tévedtek volna mint Brodarics? Ráadásul az erre járó nyugati és török utazók is ezt a helyet említik, amikor megtekintették az ágyúállások helyeit, valamint a tömegsírokat.” - mondta.

Pap a koncepciójukról még elmondta, a megvizsgált írásos források, a régészeti jelenségek és az 1526-os táj térinformatikai rekonstruálásával nyert összkép alapján Sátorhely közigazgatási területén valószínűsíthető az összecsapások centruma. „Itt, a Duna ártere mellett építették fel a törökök a győzelmi emlékművüket a Császárdombon, az itteni egykori mocsár peremén kerültek elő emberi maradványok, a csata ágyúlövedékei, számos korabeli fegyver, amelyet a mai régészek elődei gyűjtöttek fel a 20. század során, valamint Sátorhelynél fedezték fel az 1526-os tömegsírokat is. A régészeti adattárakban gazdag anyag jelenik meg ezen a területen.” - mondta. 

Bertók Gábor ezzel szemben azt mondta, hogy a csatamező nem lehetett ott, ahol a most ismert tömegsírok találhatók, mert a tágabb környékükön a Janus Pannonius Múzeum kutatásai alapján nincsenek csatára utaló nyomok. Pap vele vitatkozva rámutatott, hogy a terület régészeti dokumentációjában lándzsák, ágyúvasalások maradványai, egy komplett nehézlovas felszerelés drágakövekkel kirakott lovagi karddal, számos éppen a korszakbeli ágyúk méretének megfelelő ágyúlövedék, továbbá egy magányosan eltemetett fej nélküli halott utal a tömegsírok környékén a Sátorhely mellett a harcokra. Bertókék fémkeresővel lövedékeket kerestek, amelyek Pap szerint azért nem kerülhettek itt elő, mert a puskás gyalogság nem ezen a területen harcolt. Utalt rá, hogy a tömegsírokat annak idején megtaláló és feltáró régészek és antropológusok korábban leírták: az itt nyugvó katonákat lovasok rohanták le és ölték meg.

B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze – aki szintén kutatja a mohácsi csata körülményeit - szerint a magyar-horvát határon túl, valahol délebbre is ki kellene terjeszteni a kutatásokat, mert a síkság átnyúlik a határon. Ő is Földvár falut kereste, de a határ túloldalán. Korábban régészek Udvar környékén találtak egy falunyomot, ami elpusztult és B. Szabó szerint a helyre a török adóösszeírások és határbejárások dokumentumai ráillenek. 

Papék felhívják a figyelmet arra, hogy a szóban forgó Udvar környéki falunyom – a hivatalos régészeti dokumentáció szerint is – kora Árpád-kori település és Földvárral ellentétben nem volt temploma. Ugyanakkor Udvar viszonylag közel helyezkedik el a mostanában feltárt új, Földvárnak feltételezett települési lelőhelyhez, így ennek a helynek az adottságai összekeverhetők vele. 

B. Szabó elmondta a kérdésünkre, hogy egyébként a Brodarics által leírt csatarendet nehéz lenne az általa feltételezett helyen elhelyezni, így szerinte nem zárható ki, hogy a kancellár összekeverte a környékbeli falvakat. Mindazonáltal úgy véli, oda is ki kellene terjeszteni a műszeres kutatásokat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a mezőnek az a kis szelete, ahol a kilőtt golyókat találták, csak azt mutatja, hol helyezkedett el a gyalogság, az ütközet résztvevői azonban főként lovaskatonák voltak. 

Hogy átlátható legyen a három Földvár-koncepció térképen is ábrázolták Papék őket, íme.

Persze laikusként gondolhatnánk azt, hogy egyszerű a megoldás, csak ásni kellene mindhárom helyen. Ugyanakkor ez nem olyan egyszerű, több négyzetkilométerről van szó ugyanis, és pontosan megállapított helyszín nélkül olyan lenne ez, mint tűt keresni a szénakazalban, na meg a költségei is horribilisek lennének egy ilyen ásatásnak. A Mohácsi-síkság 60 négyzetkilométeres területéhez képest a tömegsírok nagyon kis területen helyezkednek el. A jelenleg feltárás alatt álló tömegsírokra is véletlenül bukkantak, még amikor a Magyar Néphadsereg katonái harckocsiárkot  a jugoszlávok elleni Déli Védelmi Rendszer árokrendszerét ásták az 1950-es évek elején.

Az is a csatatérkutatások különlegessége, hogy nagyobb fémleleteket a legritkább esetben lehet találni, mivel a győztes a páncélokat, sodronyingeket és fegyvereket magával vitte. A mohácsi zsákmányt többek között Szarajevóben verték dobra, így azok nagyrészt hiányoznak a leletek közül.

Komoly vita alakult ki a megtalált lövedékekkel kapcsolatban is. A Pap Norbert és Fodor Pál kutatóprofesszorok által vezetett kutatócsoport szerint a Bertókék által talált lövedékek jellemzői igen jól megfelelnek az 1687-es nagyharsányi csata és a csata előtt a Mohácsi-szigeten létesített nyugati katonai tábor területén felgyűjtött lövedék leleteknek. A majsi lövedékek így egy 1687-es csetepaté lenyomatai lehetnek. Úgy vélik, a Bertókék által közölt, több szakcikkben is bemutatott 60-70 cm hosszú, 10-12 mm átmérőjű csövekből kilőtt lövedékek nem voltak alkalmasak arra, hogy átüssék a magyar páncélos lovasság, illetve gyalogság vértjeit. A török források 4 ezer halott páncélos katonáról számolnak be, ami elsősorban a janicsárok puskatüzének számlájára írható. A török puskák szerintük hosszú csövű, nagyobb kaliberű, nagy töltetet használó fegyverek voltak – mondta. 

A majsi síkon találtak egy olyan puskacső maradványt is, ami a fent említett „kis” lövedékeket lőhette ki. Németh Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténeti Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék egyetemi adjunktusa, a Mohács 500 kutatócsoport tagja azt mondta a kérdésről a vasárnap.hu-nak, hogy 10-12 milliméter űrméretű, körülbelül 100-120 centiméteres puska volt. Ez akkor a legkorszerűbb hadifegyverek egyike lehetett szerintük. A csatatérről származó, hasonlóan 12-13 milliméter űrméretű arkebuz cső található még a Magyar Nemzeti Múzeumban is – tette hozzá. Németh úgy véli, hogy a lövedékek és a megtalált puska épp olyanok, mint amilyennel a korban harcoltak. 

Pap Norberték szerint a Németh által bemutatott kis kaliberű, korszerű fegyverek tényleg léteztek a korban, még az sem zárható ki, hogy a mohácsi csatatéren is előfordulhattak, de biztosan nem a török oldalon. Az adjunktus által bizonyítéknak bemutatott, gyűjteményekben fennmaradt kora 16. századi példányok hasznosak lehettek ugyanis önvédelemre, vadászatra, akár még harcra is, de nem a vastag páncélok ellen. A 16. századi fegyverekkel grazi kutatók által végrehajtott fegyverkísérletek alapján ugyanakkor a Mohács korabeli páncélokat biztosan nem ütötték át – mondta Pap Norbert.

A Bertók-féle koncepció mellett szólhat, hogy olyan kisméretű lövedéket, mint amiből a majsi síkon is találtak többet felleltek a sátorhelyi egyik tömegsírban is, szám szerint kettőt. Pap Norbert ezzel együtt úgy gondolja, hogy ilyen kevés lövedékből nem érdemes nagy következtetéseket levonni. Ha találtak volna 10-et, vagy 20-at, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni ezen. Azzal érvelt, hogy a lövedékek a közölt beszámolók szerint a sírban nagy magasságban kerültek elő. A sírt már többedik alkalommal nyitják meg, a régészeti dokumentáció szerint korábban beleszántottak, földmunkagép is dolgozott ezen a területen, továbbá a korábbi feltárásnál is belekerülhetett. Ha viszont nem így van és tényleg 1526-os a lövedék, akkor viszont szerinte érdemes átgondolni a sírokban fekvők hovatartozását, és hogy miképpen is kerülhettek nem török lövedékek a holttestekbe.

A mohácsi csatához kapcsolódó tömegsírokat eddig Sátorhelyen találtak (kettőt még 1960-ban, hármat pedig az 1976-os emlékév előtti parképítés során) és 2020 augusztusában kezdték meg a részletes tudományos vizsgálatot. A munkálatok során az öt közül az egyik tömegsírt felnyitották, a csontvázakat különválasztják, azokat osztályozzák, antropológiai vizsgálat alá veszik őket, illetve régészeti leletmentésre is sor kerül, a kutatás várhatóan egészen 2025-ig el fog tartani.

A tömegsírok kérdése azért fontos, mert arra vonatkozóan is több koncepció létezik, hogy kik nyugszanak benne. Bertókék első körben úgy gondolták, hogy a magyar tábor őreit, illetve az ott szolgálókat tették a sírgödrökbe, később már arra jutottak, hogy a törökök a foglyaikat végezték ki és őket földelték el ott. A tömegsírból előkerült több ruhakapocs is a Magyar Régészet tavaszi számában megjelent tanulmány szerint, illetve egy Hunyadi Mátyás korabeli aranypénz is, ami arra utal szerintük, hogy a keresztény áldozatok nyugszanak ott. A tömegsírokon dolgozó Pálfi György antropológus egyik előadásában arról beszélt, hogy szerinte 2 ezer ember maradványa lehet a sírokban. Ő úgy gondolja, hogy a hadifoglyokat végezhették ki Szulejmán parancsára a csata után két nappal a győzelmi ünnepséget követően. Fiatalok és nők (akik a magyar táborból kerülhettek oda) is előkerültek a sírgödörből, ami szintén arra utal szerinte, hogy a foglyokat kivégezték. A tanulmány szerint a tömegsírból eddig százas nagyságrendben kerültek elő olyan csontok, amelyeken olyan vágások vannak, amelyeket főleg a fejre, illetve a nyakra mértek védekezésre képtelen, térdelő emberekre olyan szögben, amelyek kivégzésre utalnak. Gyakori, hogy lefejezett maradványokat találnak, illetve több vágást is találtak egy-egy koponyán.

Pap Norberték az elhangzott állításokhoz kapcsolódóan felhívták a figyelmet néhány fontos korabeli sajátosságra. Az, hogy ki a fiatal, azt nem a mai kor megegyezése alapján kell megítélni, mert a török seregben a szabályok alapján már 10-12 évesen, a magyarban 15-16 évesen is szolgáltak. A másik az, hogy ha egy mohácsi sírban valakinek hiányzik a feje, azt nem feltétlenül végezték ki. „Az oszmán seregben a harcosok jutalmazásának alapja ugyanis a levágott fejek bemutatása volt. A csata szemtanú résztvevői is említik az ún. fejszedést, vagyis azt, hogy a török katonák nem csak a még élők, de gyakran a halottak fejét is levágták, így pedig alig volt ép test a csatatéren. Akiket kivégeztek, azoknak a fejét viszont biztosan levágták, és nincs rajtuk még 2-3 másik halálos seb, mert ez felesleges lett volna. A tömegsírokban azonban sok halottnak van feje, de akiknek hiányzik a feje, azok közül is sokaknak még más súlyos sérülései is vannak. Ez az összkép pedig tényleg mészárlást idéz szerintünk is, de semmiképpen sem az említett kivégzést. „A nők kivégzésének pedig nem sok értelmét látjuk. Ráadásul tudjuk a szultáni hadinaplóból, hogy pár nappal a csata után elrendelik az asszonyok egy részének szabadon bocsátását” – mondta Pap. Azt is hozzátette, az ellentmondások sorát tovább bővíti, hogy a sírok egy része egyértelműen a korabeli lőállások jellegzetességeit mutatja, azoknak pedig a csatatéren van a helyük.

Pap a jövőről azt mondta, hogy folytatják a vizsgálatokat az újabb tömegsírok feltárása érdekében, illetve Földvár falu helyén is szükséges még további kutatás. Hozzátette, előkerültek újabb írott források is, amelyek szerinte a csatának az értelmezését nagyban befolyásolják. Ezekről rövidesen önálló publikációk is megjelennek. A csata mikrokronológiája, a két oldali hadsereg jellemzőinek újabb részletei, az anyagi és emberi veszteségek terén is készülnek újabb elemzések – tette hozzá.

A Janus Pannonius Múzeumtól megtudtuk, hogy a tömegsír feltárása is folytatódik, szeptemberben kezdődhet az újabb ásatási szezon, ami szintén lendíthet a kutatásokon.

Az már a jövő kérdése, hogy az 500 éves évfordulóra a kutatások befejeződnek-e. Ahogy B. Szabó János mondta, ahogy előre haladnak, egyre több kérdés vetődik fel, igaz, ezek előreviszik a kutatásokat, mert egyre jobb kérdéseket lehet feltenni.