Az oszmán tüzérség első korszaka 2.

Európa és az oszmán török tüzérség. 15-17. század. Részletek Ágoston Gábor történész kandidátusi disszertációjából:

„Gyakorta olvasható, hogy az oszmánok, csakúgy, mint az őket megelőző iszlám birodalmak, vallásuk parancsainak engedelmeskedve elzárkóztak és idegenkedtek más civilizációból származó kultúrjavaktól, illetve ezeket csak késve s tökéletlenül vették át és alkalmazták. A nyugati keresztény civilizáció vívmányaival szembeni ellenérzés kétségkívül időről időre megfigyelhető a vezető oszmán elit, kivált az ortodox vallástudósok köreiben, akik arra hivatkoztak – hogy az európai kultúra olyan vívmányai, mint a nyomda, a csillagvizsgáló vagy a mechanikus óraszerkezetek Mohamed próféta idején ismeretlenek voltak, ezért azok az iszlámmal összeegyeztethetetlen újítások – gyakorta akadályozták vagy hátráltatták e vívmányok elterjedését a birodalomban.

Az Oszmán Birodalom azonban nem volt az a zárt világ, amilynek sokan hiszik. Ezt részint földrajzi helyzetének, részint sajátos államberendezkedésének köszönhette. Hódításai során akarva-akaratlan belebonyolódott a nemzetközi politikába és az európai gazdaságba is szervesen kapcsolódott. Mind politikai, mind gazdasági érdekei arra kényszeríttették őt, hogy lépést tartson a Nyugattal. Az állandó háborúk miatt különösen áll ez a haditechnikára.

Ágyúk

Az oszmánok a balkáni hódításaik révén már a 14. század második felében megismerkedtek a tűzfegyverekkel, a raguzaiak, a velenceiek és a genovaiak pedig az ismételt pápai tiltások ellenére már a 14. században szállítottak nekik fegyvereket. Arra is vannak adatok, hogy Magyarországról is kerültek hozzájuk tűzfegyverek.

Az ágyú néhány évtizeddel nyugat-európai megjelenése után, alig elmaradva Kelet-Európa és a Balkán államai mögött, az Oszmán Birodalomban is megjelent. Az európaiakhoz hasonlóan kezdetben a törökök is óriási ágyúkat gyártottak, amikor pedig ennek divatja elmúlt, kaliber tekintetében az ő ágyúparkjuk is igen változatossá vált. Lövegeik többségének éppenséggel a kis és közepes európai ágyúk szolgáltak mintául.

Az oszmán ágyúk minőségéről a kortársak igen ellentmondásosan nyilatkoztak. A 16. század neves spanyol ágyúszakértője, Collado szerint a török ágyúk jó minőségű fémből készültek, csak arányaik voltak rosszak. Egy 1464-ben készült oszmán löveg kémiai vizsgálata szintén azt mutatta, hogy a löveget kitűnő minőségű bronzból készítették.

Nem voltak ilyen jó véleménnyel a török ágyúk fémminőségéről a velenceiek. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a Lepantónál, 1571-ben zsákmányolt török lövegek zömét a velencei arzenálban nem csak újra olvasztották, de új ércet is adtak hozzá, mivel az anyagot gyengének találták. (…) A 17. század végének neves olasz hadmérnöke, Marsigli úgy nyilatkozott, hogy a Konstantinápolyban öntött lövegek ’gyatra fémekből’ készültek. Az ok szerinte: ’a felhasznált réz természetében rejlik, ez nem olyan lágy, mint a Magyarországon föllelhető anyag.’