Az oszmán tüzérség végnapjai

A török hadsereg állapota a XVII. század végén a kortárs nyugati szemtanú leírásában...

„Az ágyúzó alakulat egyike ama három résznek, melyre én az oszmán hadirendet felosztottam,…”

Marsigli értékessé válik; így lesz a megszabadult fogolyból az egyik legfontosabb katonai hírszerzői forrás…

„Az ágyúzó alakulat egyike ama három résznek, melyre én az oszmán hadirendet felosztottam, ezt topcsi basi, azaz az ágyúk tábornoka irányította, aki hajdan egyszerű révész volt a trák Boszporuszon, s rangjához ama gazdag tapasztalatok révén jutott, melyeket a kandiai háborúban, és Lengyelországban Kamineiec alatt meg Nagy-Oroszországban, Segrin elpusztításában szerzett (…).

Kevés igazán jó alárendeltje volt; talán az történt, amit maga, gyakran túlózva, nekem elmondott, hogy a Kandiát megjárt jó tüzérek és ágyúkészítők már kihaltak; ezért keresztény szakembereket akart szerezni, hogy révükön megismerkedhessen a birodalom háborús földmozgásai folyamán született haditechnikai leleményekkel. E sereg ágyúzó alakulatát módon volt felmérni, mikor átkelt a Lajta folyón; ágyúi száma nem érte el a 280-at; űrméret és nagyság tekintetében a fegyverek annyira különbözőek voltak, hogy a mennyiség ellenére sem képezhettek egységes ütegeket. Az ágyúk nagy részét keresztény fejedelmektől szerezték harci sikereik idején, erről árulkodtak maguk a fegyverek vagy felirataik, de kiderült, ez az öntvények méreteiből és finomságából is, melyek lényegesen eltértek a gyatra fémekből készült, meglehetősen nyers összetételű török ágyúkétól; ez világosan láttam, mikor ezeket Konstantinápolyban öntötték; az ok a felhasznált réz természetében rejlik, ez nem olyan lágy mint a főként Magyarországon fellelhető anyag.

A falromboló ágyúkészletet igen hiányosnak találtam, ezt bivalyok húzták, a nagyobbakat 24-36 nagy bivaly vontatta, a maradék tüzérséget 4 vagy 6 ló húzta, ezek erejéből pedig már nem nehéz az ágyúk súlyát megállapítani.

A szekerek változó nagyságúak voltak, és korántsem a tehernek megfelelően méretezték őket; a nagyobbak főleg küllőtlen kereken jártak – ezeket egy másik nagy fakorongból faragták ki –, a lovakat igencsak fárasztották, viszont alacsonyak lévén, védelmet nyújtottak a támadók ellen.

A trénben számtalan, nem erre a célra készült kordé volt, ezek az adózó parasztok közönséges szekerei voltak; őket arra kötelezték, hogy saját ökreikkel vontassanak, s hogy az időjárás viszontagságaitól megóvják, szállítmányaikat egyszerű gyékénnyel borították. Az említett nagyszámú szekérrel lőport, különböző méretű, úgy tűnik, ólomból készült golyót, kanócot, rohamásót, éket, lövedékeket, tőrös botokat, s tömítő sörtékkel teli gyapjúzsákokat szállítottak.

A lőpor minősége Felséged előtt valószínűleg ismeretes hős katonái tapasztalataiból, s abból, hogy Bécs megsegítésekor, mint azidőtt szerzett értesülései alapján bizonyára tudja vitéz serege nagy mennyiséget zsákmányolt belőle. (…).”

lásd. Luigi Ferdinando Marsigli gróf tapasztalatai a török hadsereg és Buda állapotáról 1683-ban. In: Buda visszafoglalásának emlékezet, 1686. szerk. Szakály Ferenc. Bp. 1986. 63-89.
lásd. Veress Endre: Il Conte Marsili in Ungheria. Bp. 1931, Veress Endre: Il Conte Luigi Ferdinando Marsigli e gli Ungheresi. Imola, 1925