Dervis

A dervis szó a köztudatban a muzulmán szúfi testvériség (tarika) képviselőire utal, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan szegénységben, aszkétaéletet élnek.

A szó a perzsa Darwīsh (درویش) szóból ered, melynek jelentése „ajtóban álló”, „vallásos koldus”.

A dervisrendek már elég korán, a 12. században kialakultak az iszlámban, annak ellenére, hogy az iszlám elutasítja a szerzetesi életet. A szúfi derviseket tisztelik tudásuk, bölcsességük, költészetük (Gül baba), felvilágosultságuk vagy éppen szellemességük miatt. Nagy részük vándorló volt, akik a muzulmánok által lakott világ minden részét bejárták, s általában koldulásból éltek. Különböző titkos missziók és megmozdulások tevékeny résztvevői voltak, s erősen befolyásolták az Oszmán Birodalom köznépének hangulatát.

A dervisek misztikus kapcsolatban állnak Allahhal, imádkozással, meditációval, tánccal kerülnek közelebb hozzá. A leghíresebbek a kerengő dervisek, azaz a mevlevik, Mevlana követői a törökországi Konya városából.

A Török Köztársaság megalapítása után Atatürk minden dervisrendet bezáratott, ám az egyébként is jórészt titokban működő mevlevik továbbra is működtek (és működnek ma is) Törökország területén. Ma népszerű turistalátványosságnak számít egy-egy kerengő dervis előadás, a dervisek hagyományos szúfi zenéje pedig a populáris zenébe is belopta magát, legnépszerűbb képviselője az elektronikus zenét szúfi zenével ötvöző világhírű Mercan Dede (aki maga is játszik a hagyományos dervis-hangszereken, a neyen és a bendiren).

A főbb dervisrendek közé tartozik a törökországi bektasi és a mevlevi, az észak-afrikai senussi, a közel-keleti Rifa'i és az iráni quadiri.

forrás