Krúdy Gyula: Mohács

Nándorfejérvárról egyre-másra meneszti Budára Tomori uram, a bozontos szakállú katona-püspök követeit. A pogány döngeti a kaput és a lomha álmot álmodó Magyarország öngyilkos fatalizmussal várja végzetének betelését.

Mátyás király renaissance-palotájában denevérek röpködnek s Dobzse László nyápic fia ott ül molyrágta trónusán a vad magyar urak között, kik céltalan, önmarcangoló, fene nagy haragjukban a padlót döngetik kardjukkal, borízű káromkodásokba fojtják tompa bánatukat és meg-megrázzák tatármódra font varkocsaikat. A királyi éléstár üres, Lajos hiába sóvárog kedvenc falatai után, a magyar urak nem segítik ki királyukat, aki gyűlöli őket és fél tőlük s kit ők is gyűlölnek. Ha a király jól akar lakni, meghívatja magát Visegrádra vadászatra, ott üstökben rotyog a pecsenye, nyárson sül a jófajta dunai hal és a Mohácsnál csörgedező Csele-patakból kifogott rák is pompásan csiklandja az ínyet.

Mária királyné, a kényes Habsburg-hercegkisasszony, hamis tallérokat veret, elzálogosítja móringját és pénzt vesz fel uzsorára a budai zsidótól, hogy a királyi háztartást helyrehozza megalázó ziláltságából. Eközben a félhold már elindult a parlagon heverő magyar róna felé; hollórajok keringenek károgva és a magyar urak dacosan bezárkóznak düledező váraikba. A gyerek-király és a gyerek-királyné éjnek idején kiszöknek a dohosszagú, pókhálós palotából és a Duna partján szövögetik békés mesevilágukat. Egy csárdából hajóslegények végtelenbe vesző, egyhangú nótázása száll a holdfényes éjszakába. Mi ez a rejtelmes Magyarország? Mi köze hozzá a két árva királyi gyereknek?

Az igazi Magyarország, az édes, nagy Magyarország pusztul, halódik. Özvegy Perényi Imréné nagyasszony várkastélyában szakadatlan a vendégjárás, az ország minden tájékáról sereglenek hozzá a nemes kisasszonyok, hogy nagyhírű konyhájának ellessék a titkait, jártasságot szerezzenek a kenderfonás körül, gyakorolják magukat a nagyétű, borissza férfinép kiszolgálásában. Ott még él a gondtalan, ősi Magyarország gyermeteg kedélyével, szűz ázsiai erejével.

A török elsöpörte a végvárak gyülevész őrségét, de a magyar urak csak nehézkesen állítják ki bandériumaikat, mert drága a zsold és a szomszédnak bizonyosan degeszesebb a bugyellárisa, a pápa őszentsége követe malasztos szóval bíztatgatja a magyarok rossz-szagú, rakoncátlan hordáját, Logus Tamás, a finom renaissance-tudós megvetően biggyeszti el ajkát és Zápolya Jankó, a tót oligarcha, kapzsi király-álmába gubódzik. Eb ura fakó! lesz, ahogy lesz!

Így csapott le a végzet árva Magyarországra, 1526-ban, Mohácsnál.

*

Soha ennél realisztikusabb könyvet, mint a «romantikus» Krúdy Gyula Mohács-regénye!

Oldalakon át kapunk leírást a visegrádi vadászatról, megtudjuk, milyen eledeleket kedveltek azidőtájt Budán, egy dunai út mesteri rajza is egész fejezetet foglal el. De mindenek előtt: a kor kulináris képe bontakozik ki előttünk a maga nehéz, zsíros, nyomasztó pompájában. A történelmi események viharos pathosza alig-alig zendül fel, a regénynek nincsen cselekménye. A magyar história legrejtelmesebb mozzanata körül tornyosuló események hétköznapját festi meg a Krúdy Gyula könyve. Szapolyai figurája éppen csak átsuhan rajta, a mohácsi csata leírása: másfél oldal.

A krónikásnak meseszövést nem ismerő, apróságokat hűségesen megrögzítő, de mégis balladásan izgalmas stílusában írta meg ezt a Mohács-könyvét Krúdy.

Mondatainak különlegesen friss magyar zamata elragadó. Mérsékelten archaizál és nem nagy szókinccsel dolgozik. Mégis: gyökeres, ősi nyelvlehetőségeket aknázó, fűszeres a magyar beszéde.

Új könyvének szépsége elsősorban pazarló bőséggel osztogatott nyelvi szépségeiben van.

Kürti Pál: MOHÁCS
Krúdy Gyula regénye