Müszellemek

„Müszellemek”, martalócok – avagy a végvidéki török „hadkiegészítés” egy szegmense…

Hegyi Klára történészasszony egyik – az oszmán-török végvidéki hadszervezetet elemző tanulmányában – rámutat, hogy a Török Birodalomban rövidesen Nagy Szulejmán szultán halálát követően (1566), egészen pontosan az 1570-es években már jelentős változások álltak be kincstári zsoldkifizetések tekintetében. A hatalmas birodalom katonai gépezetének és a határvédelem fenntartása itt is óriási összegeket emésztett fel, amelyet a kincstár igyekezett úgy kompenzálni, hogy a zsoldos katonaság részére létrehozta a „zsold-tímár” rendszerét, illetve a csekélyebb harcértékű, de nagyszámú – s a határvidéken nélkülözhetetlen – csapatoktól (jelenesetben a „martalócok”-tól) megvont minden havi pénz kifizetést. Hogyan is nézett ki mindez a magyar-török végvári vonal esetében?

A dél-dunántúli határszakaszt vizsgálva elsőként – a korszakot megelőzendően – szólnunk kell arról, hogy a török kormányzat és katonai vezetés már az 1540-50-es évek folyamán (közvetlenül a Hódoltság kiépülésével egy időben) bevezette „a szabados katonaparasztok” – a „müszellemek” hadi szervezetét. A „müszellemek” egy heterogén katonai csoport volt – lehettek lovasok és gyalogosok egyaránt – amelyek fő jellemzője az volt, hogy az alávetett keresztény lakosságból (a rájákból) hozták létre. Olyanokból szervezték, akik bizonyos adókedvezmények fejébe vállalták a katonai szolgálatot az adott területen. Például a dél-dunántúli végvidéken – az egykori Baranya vármegye területén – már az 1550-es évekre meghonosodott ez a rendszer – amely egyébként előtte a Balkán meghódítása idején már bevált gyakorlatnak számított. Ebben a magyarországi térségben – Szentlőrinc, Sellye és Vaskaszentmárton körzetében – vagy 90 faluban 543 lakost teljesen mentesítettek teljesen és 78 főt részlegesen az adófizetési kötelezettségeik alól (1543 és 1546 között) – cserébe a katonai szolgálatot várták el. Elsősorban a határvédelem feladatának ellátását (s ezentúl még a mindennapi, egyszerű hadi szükségletek kielégítését, pl. lovak patkolását stb.) várták el tőlük.

Amíg azonban a „müszellemek” hadiszervezete a balkáni tartományokban, illetve a hódolt Magyarország azon részén bevált, ahol jelentős számú délszláv etnikum tűnt fel (pl. a Duna-Tisza közén, a Temes és Maros vidékén), addig a zömében magyarok lakta területeken ez a „szabados katonaparaszt”-i hadszervezet elsorvadt. Például az 1570-es évekre az egykorú Baranya vármegyében teljesen el is tűnt. Mindez itt is azt mutatja, hogy az alávetett magyar népesség a Hódoltságban nem állt tömegesen a török hódítók szolgálatába – szemben a rácokkal – még kiváltságok fejében sem.

Másként jelentkezett „zsold-tímár” rendszerének bevezetése az 1570-es években. A zsoldos katonák egy részének finanszírozása úgy alakult, hogy „nem valóságos jövedelmet kaptak, hanem jogot arra, hogy a kezük alá adott falvakból annyi pénzt és terményt préseljenek ki, amennyit tudnak.”

Ugyancsak a központi kincstár vagyonát kímélendő már a martalócok sem kaptak semmilyen kincstári ellátást a vizsgált időszakban. Az 1570-es években a török Szigetváron a zsoldlistában nevük nem szerepel – csak az agájuké. Tehát tisztjüket fizette a kincstár, míg a legénységet nem. Az aga meglétéből azonban pontosan tudható, hogy a martalóc-csapat megvolt – csak nem húzott semmiféle zsoldot, abból éltek amit portyázások közben raboltak, vagy az ellenséggel összecsapva a küzdelemben zsákmányoltak el. Amikor az agájuk is eltűnik a zsoldösszeírásból, akkor már nagy valószínűséggel a martalócokkal sem számolhatunk.
Szigetváron az 1570-es évek elején a belső várban 153 főnyi várkatona – vagyis „müsztahfiz”, 22 tüzér, 3 fegyverműves, 5-5 kovács és ács (ezen mestereket is külön zsoldban számolták el), 95 azab és egy martalóc-aga húzott kincstári fizetést (összesen itt 284 fő); a külső várban 54 „müsztahfiz”, 8 „topcsi” (vagyis tüzér) és 140 lovas. Így összesen 486 főnyi katonaság volt a kincstár zsoldjában a török Szigetben (nem számolva a „portai janicsárokat”, akiket ugyan megemlítenek, de sem számukat, sem szervezetüket pontosan meg nem állapíthatjuk).

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.